Két ember, Jóska koma, meg Feri bátyó beszélgetnek a kocsmában.
– Jó lenne egy kis friss lucerna a disznóknak – mondja Jóska koma.
– Az bizony jó lenne. Nem vetettél a kert végibe? Mindig szoktál? – kérdi Feri bátyó.
Jóska koma csóválja a fejét, jelezve, hogy most nem. Közben kortyolgat a söréből.
– Körül kellene nézni a környéken! – indítványozta Feri bátyó. – Láttam pár helyen szép lucernát.
– Este felé, a szürkület után kimegyünk a határba! – szögezte le Jóska koma. – Hozom a szamaraimat, meg a kordélyt, majd megpakoljuk.
Köztudott volt a faluban, hogy Jóska komának van két szamara, azok húzzák a kis kocsit, ezt a szürke kordélyt, mellyel szállításokat vállal a faluban.
Ittak még egy-egy sört, melyet elkísértek olyan szagos, kerítést szaggató törköllyel, hogy a vállalt feladathoz a hangulat is meglegyen.
Lassan sötétedett, a két szamár befogva a kordély előtt, egyhangúan, lehorgasztott fejjel várták türelmesen, hogy történjen valami. A szürke égbolton felhők sorakoztak, a fogyóban lévő holdat is eltakarták, a tervezett akcióra ideális volt az idő.
Jóska koma döntött, hangos szóval indította útnak a két szamarat.
– Figyeljetek! Gyuri meg Péter! Indulás!
A két szamár lassan megindult a kormányzás irányába. Jóska koma, aki fent ült a kordélyon, mosolygott. Öntelt arccal mondta a mellette baktató Feri bátyónak.
– Látod, milyen jó, hogy ezeknek a fiú szamaraknak a két haragosom nevét adtam. A verekedésben Gyuri, meg Péter így legalább mindig, a két szamár által, a kezemben vannak.
Olyan jó órányi kocsikázás után kiértek a határba.
– Melyik parcellát válasszuk? – kérdezte Jóska koma.
– Ez itt! – mutatott egy széles hereföldre Feri bátyó. – Az apósomé. Ezt nem bántjuk! – szólt határozottan Jóska koma.
Még távolabb mentek. Már nagyon messzire nem lehetett ellátni, tényleg sötét lett. Valahol a távolban mintha egy alak állna.
– Ott van valaki! – torpant meg Feri bátyó.
Jóska kimeresztette szemeit, még a szamaras kordélyt is megállította. Leszállt róla. Hosszan nézett a megjelölt irányba, aztán annyit mondott:
– Nincs ott senki, te csak képzelődsz! – legyintett egyet és levette a kaszát a kordélyról. Aztán kaszálni kezdett. Vágta a lucernát, amely alatt harsogva szaladt a kasza.
– Gyere, szedjed, pakold! – volt az utasítás Feri bátyónak. Ő aztán úgy kézzel összeszedte a levágott lucernát és rakta a kordélyba. Már több mint fél órája vágták, rakták a zöldet, amikor egy erélyes hang annyit mondott:
– Állj! Fel a kezekkel!
Jóska koma és Feri bátyó, megtorpantak és megadólag feltartották a kezüket. Mintha lámpást gyújtottak volna, úgy látták mind a ketten az előttük álló Tóth Ferencet. Ő volt a faluban a mezőőr és egyben vadász is. Most kezében egy kétcsövű vadászpuska, amely tényleg megálljt parancsolt.
– Mi a fenét csináltok itt? – kérdezte határozott hangon. – Pont a téesz lucernásából akartok falatozni?
– De Feri! – próbált közbe szólni Jóska koma.
– Semmi Feri! Tetten értelek benneteket lopáson!
Na, itt valami összeszaladt a fejekben. Jóska koma és Feri bátyó egymásra néztek. Itt aztán nem lehet semmit csinálni. Szembe az a két cső, a belőlük áramló fekete lyuk, most még csak az, de ha Tóth Ferenc meghúzza a ravaszt, akkor vége mindennek.
– Ne viccelj! – próbálta enyhíteni a helyzetet Jóska koma.
– Nem viccelek! Feljelentelek benneteket! – mondta a mezőőr határozottan.
Jóska koma és Feri bátyó csak álltak, most aztán nem tudták, mitévők legyenek. A szünet nem tartott sokáig, a mezőőr intézkedett, a vadászpuskát maga előtt tartva.
– Ledobjátok a kocsiról a lucernát, aztán irány a falu!
A koma és a bátyó olyan gyorsan lerakták a dézsmált lucernát, hogy azt még a gyakorlott mezőőr is megbámulta. Aztán mintha megnémultak volna, megfordították a kordélyt és most mind a ketten felültek rá. Jóska koma elkiáltotta magát:
– Gyuri! Péter!
A két szamár megindult, mintha ügető versenyen lettek volna, mentek, persze szamár tempóban.
Jóska koma és Feri bátyó a sikertelen és balul végződött „dézsma-portya” után szótlanul ültek a szamaras kordélyban. Néha összeverődött a válluk, ha a kocsi egy-egy huppanón átfutott.
Aztán már nem is beszéltek, mindketten csendben, szótlanul, szépen hazamentek. Csak másnap reggel, úgy hét óra körül találkoztak a kocsmában.
– Ezt elcsesztük! – mondta Jóska koma.
– Én mondtam, nem kellett volna! – próbálta megenyhíteni a helyzetet Feri bátyó.
– Dehogy mondtad, te is benne voltál!
– Persze, persze!
– Inkább hozzál egy felest, aztán megbeszéljük, mi legyen tovább! – mondta Jóska koma.
Megitták a búfelejtő italt. Aztán arra jutottak még pár pohár után, nincs más, vállalni kell, amit tettek. Aztán teltek a napok, amikor a postás meghozta az idézést a szabálysértési tárgyalásra.
A kocsmában találkoztak. Bátorításként, hogy a hatóság előtt gerinces állampolgárként tűrjék és elviseljék a döntést, bevettek még egy-egy felest, a szagosból, kétszer. Aztán a megjelölt iroda előtt várták, hogy szólítsák őket. Először Feri bátyó nevét mondták. Jóska koma kint várakozott. A tárgyalás olyan fél óráig tartott. Nem volt mit tagadni. A mezőőr is ott volt, tanúsított mindent.
Kinyílt az ajtó és kilépett Feri bátyó. Nem mosolygott, de nem is volt elkeseredve.
– Mennyit kaptál? – kérdezte izgatottan Jóska koma.
– Tizenötezret! – válaszolta barátja eléggé lehorgasztott fővel. Jóska koma gondterhelten megjegyezte:
– Akkor kíváncsi vagyok, mennyit kapok én, meg a két szamaram?
Hozzászólások