Pár (szubjektív) szó Nászta Katalin „Felvágott szívvel” című verseskötetéről
Felvágott szív-adva a feladat. Mindenki beletekinthet egy érző ember legtitkosabb érzelmeibe.
És bizonyára rá is talál sok titok nyitjára, de annál sokkal több kérdés miértjére is. Valamikor, évekkel ezelőtt Kézdi Balázs pszichológus, pszichiáterrel beszélgettem. Ekkor egy számomra megdöbbentő megállapítást tett: a szavak meggátolnak bennünket az érzelmeink kinyilvánításában. Hogyhogy? De hiszen a szavak épp erre születtek – zakatolt bennem a tiltakozás. De később megmagyarázta, hogy nem vagyunk rá képesek ezt megtenni, mással megosztani érzelmeinket. Bezárkózunk kicsinyes világunkba.
Amikor ezen kötet első, bevezető versét olvastam, már az első sorok elgondolkodtattak.
„A szó sohasem volt szabad” – állítja a költőnő, majd egy kicsit később „Még akkor is, amikor hallgatott,/szavai álltak bent gerincoszlopot” és a vers végső kicsengésében már „Istent foglaló drágakőnek” érzi azokat. Igen, a szavakra nagy szükségünk volt/van.
Nem szeretnék fejezetenként verselemzésbe fogni. Inkább csak a vívódó, Istennel és a Sorssal néha ki(nem)egyező számomra fontos sorait juttatnám el a tisztelt olvasóhoz.
A szülőföld elhagyása és az új(ó)hazába való beilleszkedés több versében visszatér.
„az övéi közé jött – mondta/ de nem fogadták be” „hitted a hazát-/mint te olyanok sokak voltak” „nőnek születtem, Erdélybe/ kitántorogtam az anyaföldre/ menekítettem a sorsunk elől magunk/belátom, balga voltam” „én a mieinkhez jöttem/ én nem gyűlöltem otthon sem/ közös ég alatt s határ mögött/ kik a nyomorban társak voltak” „miért kiáltasz rám migránst, idegent?/ otthon neveztek így, elvették helyünket/ itt legalább magyarul kaparhattuk fel/
föld alul , útszélre hullott kenyerünket” „Nekem a szülőföldet szeretni tanulnom kellett,/ hogy elmenve más vidékre,/ az otthoni tájnak-szélnek hiányát érezzem”
Fájó, kemény szavak bugyognak ki a felvágott szívből.
De igazságtalan lennék, ha csak erre hegyezném ki a „látleletet”. A kötetben az Istennel és a Sorssal való vívódás számos versbe faragott példájára lelhetünk. Költői képek sokasága rejtőzik szinte minden versben: „költői mondat lesz ruhánk/ a kőbe pusztult fájdalom” „futott az Isten mezítláb innen/Atyám a művünk csődöt mondott” „Idegen szavak lengenek idegenülő lelkem körül – / hazátlanodás zajlik.” „lelkemet is osztottam volna/ de nem kellett, nem volt rá igény” „ha gondolod, hogy van még/értelme valaminek/ ki ne mondd, engedd/ élni csak odabent” „ez az én váram/ ha majd az Úr jónak látja/ s ideje/ magától leomlik”
És a sort, az idézeteket sokáig folytathatnám.
Egyszóval, vagy inkább egy-két mondatban csak annyit írhatok: Szép versek, tele haza és szülőföld szeretettel, vágyódással, vívódással. Emberi gondolatok, amikre ma nagy szükségünk van.
A kötet a Pannon Tükör könyvek kiadásában jelent meg.
(A kép forrása: https://www.facebook.com/naszta.katalin/)
Hozzászólások