Zsuzsika öt éves volt, amikor a szüleivel elmentek a vásárba. Emlékszik, pont születésnapját ünnepelték. Most, nagymamakorában eszébe jutott az a kis disznós történet, amely úgy zajlott le, ahogy apja megígérte:
– Veszek neked egy malacot, mégpedig olyat, amilyet te választasz!
Örült ennek, mert az állatokat nagyon szerette, tudta ezt Tacskó kutya, meg a Cirmi macska is. A két állat, ha lehetett, mindig a gyerek körül ólálkodott. Fordítva is így volt, mert Zsuzsika kereste a társaságukat.
Szóval azon a születésnapon, elindultak a közeli városba, ahol ilyenkor tartják a kirakodó és állatvásárt.
Egész éjjel nem tudott aludni az izgalomtól, alig várta, hogy reggel legyen. A vásári utazásnak az volt a családi célja, hogy kicsi, választási malacokat vegyenek. A családban kialakult szokás volt, hogy egy ilyen tavaszi vásáron megvegyék a kis malacokat, hogy aztán ezekből, később, levágásra alkalmas hízott disznók legyenek.
Reggel apja beindította a Zsiguli gépkocsit, ott pöfögött a ház előtt. Anyjával együtt beszálltak a hátsó ülésre és elindultak.
A vásár elég nagy területen kínálta áruját. Volt ott a disznókon kívül tehén meg ló, a sort egy szürke szamár zárta. Róla később kiderült, hogy nem eladásra váró „portéka”, őt csupán a gazdája hozta magával, aki két lovat akart eladni. A szamár és a két ló úgy összeszoktak, együtt legeltek, gondolta a gazda, elhozom ezt a szamarat magammal, ne legyen egyelőre olyan magányos. Persze majd megszokja azt a mondást, ha eladják a lovakat, „úgy áll ott, mint egy árva szamár.” Mert aztán a lovak nélkül, árva marad. Ez a szamarak sorsa.
A kis választási malacokból bő kínálat volt. Apja végignézte a vásárlási lehetőségeket és rögzítette magában az árakat. Mondta lányának:
– Na, te melyik malacot szeretnéd?
– Még nem tudom apa – mondta Zsuzsika és azon gondolkodott, hogy tényleg melyiket válassza. Ezek a pici, pár hetes kis malacok kivétel nélkül olyan aranyosak, hogy az ember legszívesebben hazavinné a vásárban található egészet. Aztán ebből egy egész sertéstelep lenne. De nekik csak három kell, az apja azt mondta:
– Idén ennyit nevelek, hizlalok meg. Még ez is sok talán, de ha levágjuk, akkor jut hús, kolbász meg hurka a nagymamának, de még Pali testvéreméknek is.
Tehát a cél a három kismalac megvásárlása volt. A kínálatban felhozottak mind fehér szőrűek voltak. Egyik helyen akadt egy olyan kismalac, amelynek hátát fekete foltok díszítették, tarka malac volt. A gyanús az volt, hogy úgy csak félretették egy papírdobozba. Zsuzsikának ez tetszett a legjobban, mondta is apjának:
– Ezt vegyük meg!
Apja csodálkozott. – Ezt? – kérdezte kissé elkeseredett hangon.
– Hogy néz ki ez a malac? Talán még beteg is! – mondta. A tulaj hallotta a beszélgetést és mindjárt hozzá tette:
– Ez sajnos olyan göthös kismalac! Csoda, hogy még él! Valóban szegény pára a doboz sarkában feküdt. Olyan volt így mozdulatlanul, mintha már valóban nem is élne.
– De apa! – fogta könyörgőre hangját Zsuzsika. – Ez egy szép kismalac, nekem ez tetszik! – mondta határozottan.
Apja mérges arcot vágott, Zsuzsikán pedig látszott, hogy csalódott, mert nem ezt az ígéretet kapta induláskor.
A tulaj érezte, ki kell használnia a pillanatot, itt a lehetőség, hogy jó üzletet kössön, mondta is mindjárt:
– Ha vesz nálam malacot, ezt ingyen, ráadásnak adom!
Zsuzsika arca felragyogott, mégis az övé lesz ez a tarka, apró jószág. Csillogó szemmel, kissé könyörgő tekintettel kereste apja arcát. Amint szemük találkozott, érezte, hogy enyhülni kezd. Odafordult a malacok tulajdonosához és kérdezte:
– Mennyiért adja a malacokat, mert nekem kellene három?
– Az ára darabonként… – mondott egy árat forintban.
Apja egy kicsit gondolkodott.
Na, legyen három, meg azt a kis tarkát is megveszem a lányomnak.
Zsuzsika arca kipirult és örömébe megölelte az apját.
– A kicsiért nem kell fizetni, azt ráadásul adom! – összegezte a tulaj.
Apja kifizette a három kismalac árát, aztán beletette őket egy zsákba, elvitte a Zsigulihoz, hogy betegye a csomagtartójába.
– És az én malacom? – kérdezte Zsuzsika.
– Azért mindjárt jövök!
Zsuzsika örült, lesz egy igazi kismalaca. Már eltervezte, hogyan fogja etetni, babusgatni. Csak kissé szomorú lett, amikor arra a gyenge jószágra pillantott.
Ő is, a dobozzal együtt a Zsiguli csomagtartójába került, és mint aki jól végezte dolgát, elindultak hazafelé. Otthon az ólba kirakták a három fürge jószágokat, azok pedig az első moslékot mohó módon befalták.
A tarka kismalacot, amikor a nagymama meglátta, összecsapta a kezéét.
– Ez aztán gyenge jószág a javából!
– De az én malacom! – mondta büszkén Zsuzsika. – Fel fogom nevelni! – erősködött.
– Na, majd meglátjuk! – tette hozzá a nagymama és fogta a dobozt és bevitte a konyhába. Először értetlenül nézett utána, de aztán megállapította, hogy a nagymama mindent tud.
Úgy is volt, került elő egy kis langyos tej, amelybe beleszórt egy összetört orvosságot. A tarka kis disznó először csodálkozott, amikor a cumis üveget az orra alá tette a nagymama. A táplálkozási ösztön győzött, megitta a tejet.
A gondoskodás meghozta a sikert, mert Zsuzsika és a nagymama odafigyelése során, pár hét múlva, már rá sem lehetett ismerni. Nem is volt helye tovább a konyhában, ő is bekerült a csapatba, negyedik „játékosnak”. Mert úgy nézett ki, mint a többi malac, neki is malac képe volt.
Aztán teltek a hónapok, a három malacból, hízott disznó lett. Le is vágták őket, annak rendje és módja szerint. Csak a tarka kis malac, megtermett disznóként röfögött az ólban, magányosan. Zsuzsika rendszeresen meglátogatta, csemegének zöld füvet, répát vitt neki, melyet disznói morgásával, meg is hálált.
Pár hónap múlva aztán eljött a nap, mikor a tarka kis malacból, a szokásoknak megfelelően, kolbász, sonka, szalonna, hurka készült. Közel két mázsát nyomott a súlya, emlékezetes, szép disznóvágás volt Zsuzsikáénál.
Apja megjegyezte:
– Mégis jó választás volt ez a tarka kis malac!
Zsuzsika örült is, meg szomorú is volt. Azonban, most már öregen – ő is nagymama korban – tudja, hogy így ér véget egy gyerekkori álom.
Hozzászólások