Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
A Pécsi Nemzeti Színház az 1910-es években
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye).
A Pécsi Nemzeti Színház megnyitása 1895-ben – „A Pécsi Nemzeti Színház alapítói”
A Pécsi Városháza 1920-as Zsabokorszky-képeslapon (Forrás: Wikipédia)
A Pécsi Nemzeti Színház 1895. október 5.-i fölavatása alkalmából a Pécsi Figyelő (1874-1902) politikai napilap 1895. október 6.-i számában „A pécsi nemzeti színház alapítói” címmel hosszú névsort közölt, amelyben a nevek mellett az adományozott összeget szintén megnevezte, elkülönítvén a forintokat a krajcároktól. (Természetesen az akkori írásmódot meghagytuk a fölsorolásban.) Ennek a cikknek a harmadik, befejező részét teszem közzé most – a bevezető szöveggel együtt:
„Pécs városa által a magyar nemzeti színművészetnek emelt új nemzeti színház alapítójának büszkén vallhatja magát minden pécsi polgár, mert a közel félmilliónyi összeghez, melynek árán a díszes múzsa csarnok felépült, filléreivel hozzájárult Pécs város összes lakossága. Mindazonáltal a mai nagy nap emlékéül ide igtatjuk (sic!) azon nemes keblű adakozók neveit, kik nagyobb összegű adományokkal járultak a színház alaphoz, s ez által lehetővé tették, hogy a magyar színművészet minél élőbb állandó otthonra találjon Pécs városában. Álljon itt a névsoruk – aere perennius! Íme:
„… Irodalomi és művészeti estélyek jövedelméből adomány: 100 frt., Pécs város ifjú polgárai rendezett tánczestély jövedelméből 63 frt., Körösztös Imre adománya 200 frt., Építkezési iparosok által rendezett tánczestély jövedelméből 20 frt., 44 kr., Valentin Ottó Tettyén rendezendő népünnepély engedélyéért 50 frt., Klein és Koch adománya 5 frt., Tamásy Ferencz adománya 100 frt., Nick Károly 8 frt., Alt és Bőhm 10 frt., Auerhammer József 3 frt., Pécsi tak.-pénztár 192 frt., 33 kr., Vághó József 2 frt., Pintér József 100 frt., Németh József 15 frt., Dr. Schwarcz Frigyes 10 frt., Cserta György 2 frt., Körösztös Imre 100 frt., Dorner János 1 frt., Langer Viktor 3 frt., Sável Kálmán 25 frt., Dr. Dobi Imre 3 frt., Trixler Aladár 1 frt., Bonnenvend Frigy. 2 frt., Huriák István 2 frt., Taar F 14 frt., Drotter Boldizsár 1 frt., Dr. Lukáts Adolf 10 frt., A Pécsi Athletikai Club 50 frt., Igalits Radway 5 frt., Szinkovits Károly 1 frt., Kerese Miklós 10 frt., Hillebrand Matyi 1 frt., Huriáth István 1 frt., Feldmann E. 1 frt., 50 kr., Schuszter Lőrincz 2 frt., A pécsi központi takarékpénztár 200 frt., Markó János 50 frt., Mendl Lajos 200 frt., Kisz József 10 frt., Krasznay Mihály 100 frt., Nemzeti Casinó 500 frt., Vissy István 25 frt., Györgyi Ede 1 frt., Rihmer Elek ívén 25 frt., Hefner Lajos körjegyző ívén 16 frt., Simonfay János 25 frt., Lexa Károly 30 frt., dr. Pasitzky Ede 100 frt., Nádossy Kálmán 200 frt., Szily László 100 frt., Baranya megye befizet a körjegyzőségekben teljesített gyűjtésből befolyt összeget 698 frt., 85 kr., Engel Lajos, Feiler Mihály és Taizs József adománya 12 frt., Dr. Egry Béla gyűjtő ívén 15 frt., 60 kr., Kelemen János adománya 5 frt., Nagy Ferencz 20 frt., Szautter Gusztáv 200 frt., Siskovits Tamás 250 frt., Köszl János adománya 50 frt., Pélm Kristóf 5 frt., Kaiser Henrik 28 frt., 98 kr., Salamon József 8 frt., özv. Antal Jánosné 13 frt., Deutsch Ádám 50 frt., Stern Mór 20 frt., Németh József 15 frt., özv. Stromayer P.-né 10 frt., Fund János 5 frt., Szabó József 1 frt., Fein Lázár 12 frt., Várady Ferenc 10 frt., Langer Viktor 3 frt., Angyal Pál 5 frt., Kertvélesy József 1 frt., Sável Kálmán ívén 3 frt., Dr. Kosutányi Ignác 15 frt., Schánher Mihály 50 frt., Dr. Jobst László 80 frt., Szily L. 50 frt., Szily P. 50 frt., Renz B. adománya 50 frt., Farkas-Ratkó-féle nemz. szính. alap. ö. 3417 frt. 63 kr., dr. Bors Emil adománya 10 frt., Mohács nagyközség 300 frt., Ribling Lajos adománya 2 frt., Hamerli Mihály adománya 5 frt., Meskál Jánosné adománya 1 frt., Langer Viktor adománya 4 frt., Cziglányi Béla adománya 5 frt., Kleczár Lajos adománya 1 frt., Nagy Gyula adománya 1 frt., Szvay Ferenc adománya 50 frt., Förster Béla adománya 100 frt., dr. Egry Béla adománya 5 frt., Jeszenszky Ferenc adománya 100 frt., Kaiser Ferenc 20 frt, 04 kr., Fazekas Sándor adománya 200 frt., Antal Margit adománya 25 frt., Radics Lőrinc adománya 3 frt.”
Összegzésünk végére értünk, mint ahogy a pécsi sajtóorgánum is itt végezte be a fölsorolást 1895-ben. Ők voltak tehát azok a pécsiek és baranyaiak, akik személyesen vagy testületileg hozzájárultak a Pécsi Nemzeti Színház fölépítéséhez – a központi és a helyi források mellett. Isten áldja emléküket!…
Egy fordulatos színigazgatói pályázat sorsa 1923-ból – 2.
A Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatának 1923. évi májusi történéseiről az elmúlt részben számoltam be. Ez a fordulatos esemény-sorozat júniusban folytatódott. A Dunántúl című, keresztény-konzervatív napilap (1911-1944) 1923. június 7.-i számában „Kilencen pályáznak a pécsi színházra” című cikkében ismertette a helyi közvéleménnyel az azóta történteket. A június 6.-i keltezésű írás így kezdődött: „– Tegnap járt le a pécsi nemzeti színházra kiírt szűkebb körű pályázat. A határidő lejártáig 9 pályázat érkezett be. A pályázók névsora a következő: Asszonyi László, a pécsi nemzeti színház művésze, Balla Kálmán, sátoraljaújhelyi, volt pozsonyi színigazgató, Fabényi Sándor, művészi nevén Faragó, a miskolci társulat volt titkára és főrendezője.” A pályázók további sora: Gózon Béla volt pécsi színművész, Heltai Hugó nyíregyházai színigazgató, Kiss Árpád békéscsabai színigazgató, Kürti György író, a budapesti nemzeti színház tagja, Mariházy Miklós kaposvári színigazgató, Somogyi Kálmán, a győri városi színház igazgatója.
A cikk azonban nem állott meg puszta tényközlésnél. A többi pályázásra fölszólított személyt is számba vette, a vélük kapcsolatos tények közlésével. Faragó Ödön volt kassai színigazgató levélben köszönte meg a megtiszteltetést, egyben közölte Nendtvich Andor polgármesterrel, hogy semmilyen téren nem rendelkezik most azokkal az eszközökkel, amelyek lehetővé tennék számára a pályázást. Javaslatot is tett: amennyiben a város átveszi a színházat, és városi intézménnyé teszi, akkor pályázni fog. Andor Zsigmond újpesti színigazgató azt közölte, hogy röviddel azelőtt hosszabbította meg véle 6 évre a színházi szerződést a város, ezért ő nem pályázhat. Janovics (Janovich) Jenő kolozsvári és Palágyi Lajos szegedi színház igazgatók nem fedték föl szándékaikat, nem pályáztak, nem indokoltak. A csütörtöki lapszám azt sejtette, hogy szombati, június 9.-i ülésén foglalkozik majd a pályázatokkal az arra illetékes városi színügyi bizottság – Nendtvich Andor polgármesterrel az élen.
(Folytatjuk)
Fontos színházi hírek 1933-ból
Egy „elfelejtett” Ady-est
A „színházbarát”, polgári szellemiségű Pécsi Napló (1892-1944), 1933. február 9.-i számának egyik művészeti híre „A mai Ady-est” címen jelent meg. Ezt tartalmazta a rövid tudósítás:
Péchy Blanka (Forrás: Wikipédia)
„Pécsi (sic!) Blanka, Relle Pál, Bánhidi-Beck Rózsi és Komlós Emil közreműködésével pont esti ½ 9 órakor a Vigadóban kezdődik. Néhány jegy este 6 óráig dr. Vámos drogériában és 8 órától a helyszínen váltható 0,70-3.80 P (pengő) árban. Egyetemi hallgatók, magántisztviselők és a KASZ tagjai igazolás ellenében 25 % engedményt kapnak.”
Ugye, ismerős Péchy (Greiner, Pécsi) Blanka (1894-1988) neve? A színházi és közéleti sikerei (elkötelezett baloldali meggyőződésű volt, első férje Magyar /Milhofer/ Lajos /1891-1940/ író, újságíró lett, akit a Kirov-gyilkosságban játszott ’szerepe’ miatt végeztetett ki a sztálini önkényuralom) mellett Péchy Blankát országszerte az utóbbi évtizedekben a nyelvművelő tevékenysége tette ismertté, nálunk teret is neveztek el róla. Előadó-művész társai nevét is érdemes megörökíteni…
A Pécsi Ünnepi Hét előkészítése, Márkus László színigazgató látogatása
Fontos kulturális-közéleti esemény zajlott le ennek az évnek a nyarán, június 3-tól 11-ig nálunk, amely országos figyelmet is keltett. Most nem erről, a Pécsi Ünnepi Hétről, hanem annak előkészítése egyik fontos mozzanatáról szólok. A kor híres, a színházművészet minden ágában korszakalkotó jelentőségű alakja tett látogatást Pécsett, amelyről a Dunántúl 1933. május 3.-i számában (május 2.-i utalással) olvashattak az erre fogékony pécsiek „Márkus László, a Nemzeti Színház igazgatója ma elutazott Pécsről” cím alatt.
„Márkus László, a Nemzeti Színház igazgatója, aki a pécsi ünnepi hét előkészítése érdekében a város idegenforgalmi bizottságának felkérésére Pécsre érkezett, ma délután a gyors vonattal visszautazott Budapestre. Márkus László a tegnap megtartott helyszíni szemle és előkészítő bizottsági ülés után ma délelőtt a Mecseken tett kirándulást, és elragadtatva nyilatkozott Pécs környékének szépségéről.”
Amint látjuk tehát, Pécs semmit sem bízott a véletlenre, és a helyi erők mellett fővárosi művészi segítséget is igénybe vett a siker érdekében. Ennek egyik fontos pontja lett Márkus László (1881-1948) itt léte. A „kössük össze a kellemest a hasznossal” elvet követvén város- és „Mecsek-néző” sétát szintén beiktattak programjába, így a híres vendég szép emlékekkel távozhatott tőlünk – mint annyi más híres társa ez előtt, és ez után…
G. B. Shaw, Molnár Ferenc, Henrik Ibsen darabja színházunkban
Szintén a Dunántúl adott hírt erről az 1933. június 23.-i számának „Shaw és Molnár bemutató” című tudósításában.
G. B. Shaw (1856-1950)
(Forrás: Wikipédia)
„A Kamaraszínház szerdán és csütörtökön két érdekes bemutatóval aratott sikert. Shaw A kapitány című vígjátéka csupa ötlet, szellemesség, de helyenként maró szatíra is. A kitűnően pergő előadásnak Miskey (József) humora, Nádor Olga kedvessége, Ihász László, Deák Ferenc, Donáth Kató, Nemes Jolán és Szirmay közvetlen játéka kölcsönzött értéket. A csütörtök esti Molnár premier is kellemes szórakozást nyújtott. Egy ötletre építi fel Molnár Valaki című vígjátékát, amely pazar helyzetkomikummal, pergő dialógusaival hangos kacagást váltott ki. Az előadásnak ezúttal is Miskey (József), Nádor Olga, Szirmai, Deák (Ferenc), Polgár Margit, Donáth Kató voltak erősségei.”
Molnár (Neumann) Ferenc (1878-1952)
(Forrás: Wikipédia)
Ez alatt a cikk alatt kapott helyet az Ibsen-mű, amelynek a címe „A kis Eyolf (Lille Eyolf)” volt. „Ibsen egyik legszebb művét mutatja be péntek este a Kamaraszínház. Vívódó emberek, egy nyomorék gyermek körül viharzó sorsok, csupa csendes, fojtott, fojtó harc, ami végre felolvad, megenyhül e szociális gondolatban: tenni a koldus gyermekekért, betölteni velük a kis Eyolf helyét, belekapaszkodni ebbe a célba, felnézve a csillagok felé, örömre váróan. A nagyhatású dráma főszerepeit Deák (Ferenc), Eőry (//P./ Lajos), Nádor (Olga), Donáth (Kató) és Polgár (Margit) játsszák.”
Henrik Ibsen (1828-1906)
(Forrás: Wikipédia)
„Utókori megjegyzés”: Kár, hogy Shaw 3 felvonásos vígjátékát (amelyet Hevesi Sándor műfordításában hoztak színre) csak június 21.-én este és 25.-én délután, Molnár Ferenc szintén 3 felvonásos vígjátékát csupán 1933. június 22.-én este, és Ibsen 3 felvonásos színművét (amelyet Csathó Kálmán átültetésében játszottak) csak egyszer, június 23.-án este állítottak műsorba…
(Az adatokat a már sokat idézett, Futaky Hajna által írt és szerkesztett, két kötetes, 1992-es színháztörténeti bibliográfiából vettem.)
1945: Budapesti vendégjáték – „Polezsájev professzor” Pécsett
Mint köztudott, 1944. november 29.-én jelentek meg a szovjet csapatok Pécsett, és ettől a dátumtól kezdődően új fejezet kezdődött városunk életében. Ennek egyik jeleként az orosz-szovjet kultúra alkotásai is megjelentek a könyvesboltokban, a mozikban, a színházakban, a kiállító- és a hangverseny termekben, az előadó művészi pódiumokon, a filmhíradókban, a rádióban – a Sztálin-idézetek mellett. Az újságok szintén írtak ezekről a kulturális eseményekről nálunk is.
Pécs Doktor Sándor u 1945. május 1. (Forrás: Régi Pécs portál)
A színházi évad végén – mintegy „ráadásként” – nagy (nem dehonesztáló értelemben) „ajándékot” kaptak a pécsiek: a fővárosi Nemzeti Színház jött el hozzánk egy illusztris előadással. Természetesen a pécsi lapok mind írtak róla, így a helyi szociáldemokrata párt sajtóorgánuma, a Dunántúli Népszava (1945-1948) is, amely az 1945. július 22.-i számában, „A budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka Pécsett” címmel tudósított a jeles eseményről. Írása tanúsította: új világ kezdődött el az országban!
„Ünnepi estje volt pénteken a pécsi Nemzeti Színháznak. Az ünnepi est lényeges mélysége az orosz és a magyar színházi kultúra összeölelkezése volt – a pécsi színpadon. Az új orosz színpad-irodalom egyik reprezentánsának műve Magyarország első színházi együttesének művészi tolmácsolásában.” Az ünnepi est bevezetéseként az orosz és a magyar himnusz csendült föl, majd dr. Boros István biológus, (1891-1980), kommunista-párti főispán beszélt: „… rámutatott arra, hogy a magyar reakció teljesen elzárta a magyar kultúra elől az orosz kultúrát. A szovjetet úgy tűntették fel, mint éppen a kultúra legerősebb ellenségét, holott az orosz forradalom igazi jelentőségét éppen kulturális szempontból kell értékelni, mert magas kultúrája emelte gazdasági és katonai fölényére.” A „(gyenes)” aláírású írás kritikát is tartalmazott az előadásról. Lássuk tehát azt az ominózus cikk-részletet:
Budapest 1945., a Nemzeti Színház előadása (Peti Sándor, Ladomerszky Margit, Major Tamás, Rajczy Lajos – Forrás: Wikipédia)
„Leonid Rachmanov (Leonyid Rahmanov) ’Viharos alkonyat’ című színműve arról szól, hogy egy világhírű tudós terveinek, álmainak teljesedését a szovjettől, sőt magától Lenintől kapja meg. Egy mondat a tartalom. Nincs ebben a darabban frázis, színpadtechnikai rutin, szerelem, a régi dráma sablonos trükkjeinek egy darabkája sem. De fellobbant benne a lélek minden szent szikrája. A szerző nagysága abban van, hogy az orosz nép lelkiségét tudja kivetíteni. Misa kemény figurájában előttünk állt a szovjet orosz, aki szégyenli (sic!) kimutatni jóságát, szeretetét, ami nem máz, hanem a priori tulajdonsága.
Rajczy Lajos játszotta Misa forradalomár diák szerepét. Ő volt a darabban a legkiválóbb és legoroszosabb. Az öreg botanikus (Polezsájev) professzor figurája már nem olyan tökéletes, mert túlzó ’kedélyeskedése.’ Az orosz nem kedélyes, hanem mély a humorérzéke. Major Tamás kitűnő volt, de túlzott. Van a darabban egy ’durva’ tengerészfigura, fiatal színész, Horváth Ferenc alakította. Ez a ’durva’ tengerész a kultúra és az emberi jóság fuvallatára nemcsak lemond a ’zabráról’, mikor betör a professzorékhoz, hanem a tudomány alázatos híve lesz. Ezt a tengerészt a kultúra és szív jobban megszelídíti, mint rendelet, puska, erőszak. Ez a figura értette meg velem az oroszok megértését és humanizmusát még a legyőzött ellenséggel szemben is.
Szerepel a színműben egy darab kenyér… A tengerész ’lopja’ a professzor silány, üres születésnapi vacsora asztalára. Ahogy a professzor megfogja a kenyeret, kiérezni, hogy évezredes imádság szunnyad pap külsőség nélkül is, ott van a lélek mélyén: add meg a mindennapi kenyerünket… Milyen nemesen egyszerű és tiszta az orosz lélek.
Ungváry László egy stréber, reakciós tanársegédet alakított. Nem tudom, hogy az alakítása szántszándékkal emlékeztetett-e egy nyálas német törtetőre (Hitlerre?). Mert nem volt orosz, ha a strébert kitűnően is rajzolta meg. Egy kukk propaganda sem dübörgött ebben a ’propaganda’ darabban. Csak egy mondat talán: a tudomány és demokrácia, a tudás és munka vigye előbbre az emberiséget. Ilyen propaganda szózatot szívesen hallgattunk.”
Az írás végére is érdemes odafigyelnünk:
„Telt ház volt, a város vezetői, orosz tisztek tapsoltak a művészeknek. Figyeltem a publikumot: sok-sok munkás volt, és kevés ’intelligencia’ (sic!).”
Radványi Géza: Valahol Európában- film Bánki Zsuzsa-Gábor Miklós (Forrás: Wikipédia)
Néhány kiegészítő megjegyzést kell tennem a szereposztással kapcsolatban. (Tasnádi) Major (-Maróthy) Tamást (1910-1986, Polezsájev professzor szerepében) nem kell bemutatnunk, én is írtam róla. Azonban az eredeti budapesti bemutatón „a professzornak felesége is volt” (Maria Lvovna), és nem akármilyen szerepet játszott az előadásban. Ladomerszky Margit (1904-1979) alakította őt, akiről „elfelejtett” szólni a szigorú „ítész”. Eredetileg a fővárosban a remek epizód-színész, Peti (Kanitzer) Sándor (1898-1973) vitte színre Kuprianov matrózt, Pécsett azonban Horváth (Horvát) Ferenc (1913-1993) későbbi neves színész, előadó-művész játszotta. Ungváry (Untener) László (Mihály, 1911-1982) az intrikus Varabjov, és Rajczy (Ratkovics, Rajczi) Lajos (1914-1957) – Bocsárov szerepelt az értékelésben. Mellettük még Szilágyi Aladár, Demeter Hedvig, Viktor Gedeon, a fiatal Gábor Miklós (!), a fiatal Bánky (Bánki) Zsuzsa (ők ketten szereplői voltak Radványi Géza: Valahol Európában 1948-ban bemutatott filmjének), Farkas Erzsébet alkotta a szereposztást. Őróluk „persze” szintén mély hallgatás volt itt…
Gellért Endre (Forrás: Wikipédia)
Később, 1954-ben ismét fölújították a nagy sikerű előadást a budapesti Nemzeti Színházban, ekkor Peti Sándor, Horváth Ferenc – Kuprianov szerepét az energikus Bessenyei Ferenc vette át, akit éppen Pécsről szerződtettek. (Erről már szót ejtettem.) Ha tovább megyünk az 1967-es előadásra (amelyet Gellért Endre halála után asszisztense, Vadász Anna állított színpadra az ő szellemében), akkor a Rajczy Lajos – Bocsárov szereplő-változását kell kiemelnünk, ugyanis addigra ő már elhagyta az országot, és Kanadában öngyilkos lett. Ekkor az ő „elárvult” szerepében Szirtes (Szvitek) Ádám (1925-1989) lépett színpadra. (Aki később Pécsett is játszott, és ugye, nem kell mondanunk, milyen jelentős alakja lett az 1945 utáni színjátszásunknak.)
A végére hagytam, külön kiemelvén a rendezőt, Gellért Endrét (1914-1960). Ő a tragikusan rövid élete ellenére (öngyilkos lett), az egyetemes magyar színházművészet egyik meghatározó alakjává vált, akinek ma is hatása van színházi életünkre. A munkaszolgálatos gyötrelmek után ez volt az első önálló rendezése, amely az ő pályáján is meghatározó szerepet játszott. (Őt szintén „kifelejtette” a summázatából a helyi kritikusunk.)
Végezetül idézzünk egy igaszán autentikus kritikust, Molnár Gál Pétert (1936-2011, vagy ahogyan a szakmában „rövidítették”, MGP-t), aki a Színház 1975. áprilisi számában a következőket írta „A viharos alkonyat 1945-ben – Egy színháztörténeti előadás” címmel és alcímmel:
Molnár Gál Péter (Forrás: Wikipédia)
„…A Viharos alkonyat bemutatása a Nemzeti Színház lebombázott épülete helyett a Képzőművészeti Főiskola alsó traktusában, az úgynevezett Andrássy úti Színházban vendégeskedő kicsiny teremben nemcsak a szovjet irodalom, a szovjet ember első és meleg fogadtatású megjelenése volt a magyar színházművészetben. Több volt ennél, művészi értékében mély, igaz és megrendítő elő-adás. Fordulópont a magyar színházművészet történetében. És idővel az előadás valósággal jelképévé vált a felszabadulás utáni realista színjátszásnak, a szocialista realizmus magyar kezdetének…”
„…Gellért Endre ezzel az első színpadi rendezésével a színpadi realizmusnak olyan mély és igaz megvalósítását teremtette meg, amely új utat jelölt a magyar színház történetében, és előkészítette a következő tíz év színházi stílusát…”
Hozzászólások