A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) - 14. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 14. rész

„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”

 

Az 1879-es bécsi diadal

Haksch Lajos sokat idézett könyvében – a Negyven éves Pécsi Dalárda története (1862-1902) – a következő, 1879-es nagy eseményt így vezette be „A Pécsi Dalárda Bécsben” című epizódban:

Bécs címere (Forrás: Wikipédia)

„Németnek Bécs – magyarnak Pécs. Ez a két ellentétbe állított név-, több: fogalom, került szorosan egymás mellé az 1878-1879. egyesületi év vége táján, épp mielőtt az évi rendes közgyűléssel új folyamot nyitott volna meg a Pécsi Dalárda.  Alig hangzott el az a dísztelen hangzavar, mely a Pécsi Dalárda és az Országos Daláregyesület között abban a fönnebb (sic!) leírt disharmoniában (sic!) csúcsosodott ki, mintegy végszóra száll a Pécsi Dalárda felé a békéltető tiszta akkord – amonnan Bécs felől. Sajátságos véletlen, hogy mikor a Pécsi Dalárdát, a magyar dalos egyesületek héroszát (sic!), épp a magyar országos dalos egyesület bántja meg szívig ható szúrással, ugyanakkor a német békíti meg, heggeszti be a sebet. Budapest úgyszólván kimarja, Bécs meg – nyalja-falja…”

Ferenc József és Erzsébet házasságkötéskor 1854
(Forrás: Wikipédia)

Ennek az évnek év eleji „télutóján” Ferenc József osztrák császár-magyar király és Erzsébet királyné lakodalmának 25. éves évfordulós ünnepségeire nagy készülődés indult meg a Császárvárosban – ebből a fényes alkalomból nemzetközi dalos ünnepet is rendeztek. A rendezvény hivatalos neve Osztrák-Magyar Népdal-Ünnepély lett, de majdnem „ugrott” ez az elnevezés: ugyanis egyetlen egy magyar dalos egyesület sem nevezett a meghívó levelek kézhez vétele után! Nagyon kapóra jött tehát a rendezőknek a Pécsi Dalárda „tapogatózó levelét” követő jelentkezése.

Rudolf trónörökös (Forrás: Wikipédia)

Örömükben az ünnepélyen lehetőséget biztosítottak a pécsieknek három szám eléneklésére is, és az azt követő hangverseny tiszta jövedelmének felét (!) a Pécsi Dalárda által meghatározott célra fordíthatta. Helybéli dalosaink a szegedi nagy árvíz károsultjainak megsegítését jelölték meg, míg a bécsiek harctéri sebesülteket ápoló nővérek képzésének támogatására fordították a maguk részét. A választmány és a tagok Pécsett hosszas tanácskozások után hozták meg döntésüket: Wachauer Károly karnagy mellett 19 énekesük utazását hagyták jóvá – Hoffer Károly vezetésével.

„Rezső trónörökös” (Ferenc József fiáról, Rudolf trónörökösről van szó) szerkesztésében, 1886-tól 1901-ig 21 kötetben jelent meg az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány-sorozat magyar nyelven. A magyar nyelvű kiadás főszerkesztője Jókai Mór volt. A Bécs és Bécs-környéki vidékről szóló kötetet 1888-ban adták ki, amelyben a történetéről Weisz Károly írt tanulmányt. Itt esett szó az uralkodó-pár ezüst-lakodalmáról is.

Bécsi Városháza a 19. század végén (Forrás: Karl Weiss: Bécs története 1888 – Wikipédia)

„… E sokszor megújult alkalmak közül csupán a császár és császárné ezüst-menyegzőjének ünnepén rendezett hódolati díszmenetre utalunk. Mily lelkesedés szállotta meg mindazokat, kik ez ünnepélyen pompás színvegyűletű (sic!) jelmezekben közreműködve, a zene hangjai mellett vonultak el a császári pár előtt, meghajtván előtte zászlóikat és lobogóikat s örömujjongással hangoztatván szerencsekívánataikat. Vajon a szeretetnek e tűntetései nem a legtisztább hálának voltak-e bizonyítékai? S vajjon (sic!) a császár kifejezhette volna-e nagyobb őszinteséggel mindezek fölötti örömét, mint úgy, hogy az ünnepély végén odahagyta sátorát, s mélyen megilletődve a polgárok, a művészek, a dalárok (!) felé sietett, hogy velük kezet fogjon s ezzel bensőleg érzett köszönetét jelezze?…”

Rátérvén a Pécsi Dalárda részvételével megrendezett bécsi rendezvényre, ismertessük annak lefolyását.

Bécsi Fogadalmi templom a 19. század végén (Forrás: Karl Lützow: Bécs építkezése a XIX. században 1888 – Wikipédia)

Az osztrák részvevő férfi ének-együttesek névsorát szintén megörökítette a megnevezett kötet: Wiener Liedertafel, Vindobona, Beethoven, Eichenkranz, Eintracht, Harmonie, Liederlust, Mariahilfer Sangerclub, Nordbahn-Bund és több társa.

Az eredetileg „betervezett” három darab – Engeszer: Szerettelek, Wachauer: Nyisd ki rózsám… és A szerelem… – Magyar Népdal-átiratok, Rieger: Ki a gonddal – megszólaltatása hét számra „bővült”.

A közönség a 19 pécsi énekétől annyira „tűzbe jött”, hogy több szám előadását követelte, már csak azért is, mert a többiek 50-80 tagot „vonultattak föl”, – és itt ismét adjuk át a szót Haksch Lajosnak – „… mégse produkáltak olyan tömörséget, a dinamikának olyan mesteri kihasználását, amilyennel ez a kis csapat ejtette bámulatba a bécsi füleket.” A neves bécsi lap, a Musiker Courier ezt írta: „A zeneegyesület nagy csarnokában jelen volt, s kiválóképpen válogatott közönségnek a pécsiek éneke után fölhangzott tüntető tapsai bizonysággal szolgáltak arra, hogy a Pécsi Dalárda pompásan megállta a helyét.”

És itt még nem volt vége férfi énekkarunk diadalának. Ez a lap később így lelkendezett: „Hogy milyen diadalt aratott itt a Pécsi Dalárda, ez a derék dalos egyesület, az az ünnepség minden látogatójának mindig a legjobb emlékezetében marad. Mindenik mintaszerűen előadott dalát soron kívül még egy másodikkal kellett megtoldania, s még akkor sem szűnt meg a folytonos kitüntető, s a lámpák elé szólító taps.” Az osztrák notabilitások közül Lajos Viktor főherceg, Konrad Eybesfeld báró kíséretében volt jelen. A kísérő báró kereste föl a pécsi dalosokat, és fejezte ki mindkettőjük nevében legforróbb gratulációjukat.

A többi császárvárosi újság is hasonló lelkesedést mutatott, amikor énekkarunk teljesítményéről kellett írniuk. Wachauer Károly mellett Hoffer Károlyról áradoztak, Pécsi Postillonként /Futárként/ említették. (Kora ünnepelt osztrák énekese volt Teodor Wachtel /1823-1893/, az ő beceneve volt a Futár.) „Hoffer mindenfelé elragadtatta a hallgatóságot, ahol csak a Pécsi Dalárda éneke fölhangzott, s a zenészek és énekesek kitartó unszolása folytán próbát kellett énekelnie az udvari opera igazgatója előtt.” (Ez a próba-éneklés olyan jól sikerült, hogy rögtön szerződést ajánlottak néki, azonban ő nem fogadta el – a pécsi művészeti- és magán életi szálak erősebbnek bizonyultak!)

Bécsi Opera a 19. század végén (Forrás: Karl Lützow idézett mű – Wikipédia)

Ezután következett még a „hab a tortán”: a földrész egyik leghíresebb énekkarának, a Wiener Mannergesangverein próbáján való részvétel, amelyet az egyesületük elnökének meghívója előzött meg. Előzményként a 260 (!) dalosból álló énekkaruk „házi múzeumát” nézték meg a számtalan elismeréssel, kitüntetéssel, majd következett a „látogatás koronája”, a próbájukon való részvétel. Elsőként a házigazdák énekeltek, és a pécsiek ízelítőt kaptak az akkori világszínvonalból, a hosszú időn át érlelt, a német egyházi- és világi kórusmozgalom eredményeit összegző csúcs-énekkarának produkciójából. Amikor a férfi nagykórusuk elkezdett dalolni, „… az maga volt az emberi hangot megteremtő Istennek a legszebb, a legigazabb orgonája” – rögzítette lelkesen korabéli forrásként Haksch Lajos.

Bécsi Zenekedvelők Társulata épülete a 19. század végén (Eduard Hanslick: A zene Bécsben 1888 – Wikipédia)

Elképzelhetjük, milyen elfogódottság lett úrrá a pécsieken, amikor hallgatták őket, és ők következtek a sorban a maguk 19 dalosával. „… a hideg futott végig a hátukon, mikor ez után a hatalmas hadsereg után az ő kis Dávid-csapatukkal kellett föllépniük ugyanarra a pódiumra, amelyről amazok az imént lemennydörögtek” – írta ezt követően pécsi krónikásunk.

Wachauer Károly (Forrás: Haksch Lajos könyve – A szerző felvétele)

Amikor pedig a pécsi dalárdisták léptek pódiumra, és megszólalt ajkukon, Wachauer mester értő vezénylete alatt Engeszer: Szerettelek című műve, elkezdődött a „csoda”: már a mű előadása közben – az akkori kor sokszor előforduló tetszésnyilvánítása jeleként – háromszor is elhangzott a szépszámú osztrák dalárdista-közönség soraiból a „Hoch!” (az éljenzés szava) kiáltás. A hatást azonban még lehetett fokozni: a mecsekaljaiak ugyanis készültek meglepetésre, és jó előre megtanulták a korszak népszerű osztrák kórusművét németül, Fischer: Irgend und irgend in Wald című alkotását. (Amelyet például Valahol és bárhol az erdőben – címmel lehet lefordítani.)

Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)

Ismét adjuk át a szót a korabéli Musiker Courier című szaklapnak, amely így lelkendezett: „… nemcsak a Wiener Mannergesangverein tagjai dicsérték ujjongva ezt az előadást, hanem legkiválóképpen maga Weinwurm Rudolf tanár, a W. M.-verein karnagya, a leglelkesebb szavakban fejezte ki elismerését a Pécsi Dalárda mesteri éneke fölött.” Ehhez csatlakozott dr. Karl Olschbauer elnök is. Mondanunk sem kell, ettől kezdve „tenyerükön hordták” a bécsiek a pécsieket, és olyan szoros kapcsolat alakult ki ettől kezdődően a két kórus között, hogy például a császárvárosi dalosok a minden fontos történésüket tanúsító évkönyveiket küldték el nékünk, és szívélyes levelezésben is megmutatkozott több évtizeden át ez a kontraktus.

Történt azonban más is a vendégszereplés alatt. Az ott állomásozó pécsi házi-ezred – a hírneves 52-esek – parancsnoki kara szintén meghívta őket, a „dal katonáit”, ott is sikereket aratván énekeltek, és ezzel tovább mélyítették ezt a gyümölcsöző kapcsolatot is. (Ne feledjük ugyanis – az előző részben szóltunk már róla –, Pécsett kétszer is köszöntötték a katonákat, Boszniába menvén és onnan visszatérvén.)

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 14. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés