Belém költöztek a hétköznapi csodák,
rügyfakadástól lombhullásig szólnak,
s hosszúra nyújtóznak velem
a mézszínű órák, percek és a pillanatok.
Merítkeznek egy koktélnyi hűs narancsban,
habos tetején roppanós csoki darabban,
illan sejtjeimből a kötelesség, felelősség
öröklött és szükséges járma,
könnyű lesz az édes élet, búzavirág, mámor,
fülembe suttog egy rég hallott sánzon,
csókot int felém a ledér idő,
és beleborzongok az ifjúságba.
Hozzászólások