Gondolj Jézusra! • Hetedhéthatár

Emberi tényező

Gondolj Jézusra!

Rendőrlámpa. Előttem áll. Zöldre vált. Lassan indul el, majd indexel, felkanyarodik. Akárcsak én. Nagyon lassú tempóban. A hátsó szélvédőre tekintek. Mű számtábla. „Nyugdíjas”- hirdeti mindenki számára. Akkor meg ráér- így én, és lassúra veszem a figurát. Beindexelek jobbra. Pár tizedmásodperc múlva ő is. Tehát egy irányba, a nagyáruházba megyünk. Bevásárolni. Megpróbálom tartani a távolságot. Kiszámíthatatlan, hogy mit… és veszettül fékezek. Leáll, majd újra indul. Akkor legalább adta volna meg az elsőbbséget a gyalogos banyatankos nyugdíjas hölgynek. Igaz, nincs zebra felfestve, de… A nagy parkolóban alig pár autó áll. Lefékez, majd úgy dönt, hogy az elektromos töltő közvetlen szomszédságában parkol le. Pár méter előny –könyvelem el – tehát nem kell addig sem gyalog mennie. Leparkolok kissé messzebb. Autó bezár, maszk felvesz, érme a kocsiba és irány a bejárat. Már ott toporog az ajtóban. Jól megtermett hetven-nyolcvanas. Filigrán felesége az érme behelyezésével küzd. Nagy nehezen enged a kioldó szerkezet. Előre engedem őket. A „sorompó” után rögtön leállnak, a zöldségek közül válogatnak. Nehezen besurranok. Lista elő és keresgélek a már megszokott polcokon. A szűk folyosókon párszor szembemegyünk. Megpróbálom elkerülni őket. Kisebb-nagyobb sikerrel. Kenyér, sajt, felvágott, olaj, Himalája-só, zöldség most van otthon, konyhai törlőkendő, azt az öblítőt a múltkor sem találtam meg. Nagyjából megvagyok, irány a kassza. Az idős feleség tanácstalanul áll a hűtőpultok és az egyik sor vége között. Nem tudni, sorban áll, vagy sem. Férje a napilapok között nézelődik. Biztos, ami fix, inkább a másik sorba állok be. Egy idősebb hölgy kérdően néz a kosárral várakozó vevőtársra, majd besorol, elkezd kipakolni. Ekkor érkezik meg a férj.
– Miért engedted eléd?
– Vártalak –szólt félénken – ott láttalak az újságos pultnál!
– Csak két címet olvastam el. Tudod, ez bosszantó, igazságtalan! Bár rengeteg időnk van, de…
A feleség szemlesütve hallgat. Az előttük kipakoló hölgy szinte már elkezdi visszarakni az árut.
A férfi duzzogva kezdi felrakni a kocsiból a megvásárlandó cikkeket. Ekkor látom, fekete pólóján szép nagy fehér betűkkel ez a felirat áll: Gondolj Jézusra!


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS