Álomnapló (részletek) – 34. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Álomnapló (részletek) – 34.

Tetszem néhány férfinak, nagyon csodálkozom, hiszen jóval idősebb vagyok mindegyiknél. Kitartóan udvarolnak, megvallom, szinte tetszik a versengésük, szebbnél szebb virágcsokrokkal halmoznak el. A villamoson el is hullajtom a virágözön felét. Valamikor az iskolai évnyitókon, évzárókon halmoztak el ennyi szép virággal, de szép volt, Istenem…

***

Női kamarakórusban éneklek, valahol a 17. kerületben. Egyforma ruhába öltözünk, hosszú testhezálló fekete szoknyánk, fehér blúzunk és fekete mellénykénk van, büszkén feszítünk ebben az öltözékben. Érdekes módon, hosszú évek óta először érzem magam jól a bőrömben. A kórusműveket szívvel-lélekkel adjuk elő, a siker kétségtelen. Egy kamarazenekar várakozik mögöttünk, ők következnek. Szeretnék visszajutni a kulisszák mögé letett táskámért, kabátomért és igyekeznék haza. Ahogy megyek visszafelé, tekintetem volt párom tekintetével találkozik, mosolyog, mintha mondani szeretne valamit, de menekülőre veszem. Nincs kedvem beszélni most, nincs miről. Észreveszem az egyik szervezőt, erős testalkatú, körszakállas testalkatú férfi, aki megérzi, hogy segítségre van szükségem. Az udvarra is követ, kérem őt, keresse meg személyes holmimat és hozza utánam. A férfi meglóbálja a táskámat, kabátomat magasra emeli. Intek, hogy siessen, mert elmegy a buszom. Meg is kapom a kincseimet, futni próbálnék a buszmegálló felé, de a hosszú szűk fekete szoknyámban alig haladok.

***

Beteg vagyok, alig tudok járni, úgy fájnak a lábaim. Egy alacsony emberke sertepertél körülöttem, lesi minden kívánságomat. Vizet hoz a gyógyszerem bevételéhez, felszolgálja az ebédemet, hiába kínálom, ő egy falatot sem eszik. Mobiltelefonom megcsörren, felveszem, közli velem a sofőr, hogy itt áll az autó és várja a küldeményt. Szólok az alacsony emberkének, hogy vigye le az autóhoz és adja át a sofőrnek a fontos csomagot. Sietett is az ember, lifttel utazott, mert már az autó mellett áll. Az autónak három ülése van. Hátul a negyedik ülés helyén egy mobil WC fehérlik, a hátul ülő lompos középkorú nő abba dobálja a cigarettacsikkeket, mintha számolná azokat. Mindezt a 3. emeleti ablakomból látom…

***

Kétszintes, nagy házban élek, ilyenre vágytam, mióta Pestre kerültem. Egyszerű kívül-belül, a szobák falai szép fehérek, a kevés bútortól még tágasabbak. A felső szintre igyekszem takarítani, ott futok össze nászasszonyommal, aki nem tudom, hogy került ide, éppen nagy szelektálást végez a szekrényekben, fiókokban. A szoba közepére hajítja az általa divatjamúltnak tartott, vagy kinőtt ruhákat. A ruhák között egy vadonatúj gyerekkabátot fedezek fel, forgatom, még sokkal szebbnek látom, nem értem, miért került a felesleges holmik közé. Azt a választ kapom, hogy az unokák már kinőtték a mellényt. A fiókból még fényképek és egyéb tárgyak is szanálásra kerülnek. Nagy örömmel fedezem fel az archív barnás-szürkés tenyérnyi fényképet, mely anyai nagyanyámat és első férjét ábrázolja. Meghat az időtávolságból előbukkanó kép, nagyanyám szép szeme mintha csak azt üzenné – látjátok, milyen boldog vagyok, micsoda daliás férfi a vőlegényem! Megmentem a kincset, nem is értem, miért lapult kacatok között évtizedekig, na, majd megkérdezem anyámtól. Az íróasztalomhoz sietek, remélem, még ott vannak a régi megsárgult füzetek, meg a gépelésre előkészített lapok- hála Istennek, ezek megvannak, időben sikerült elmentenem őket egy dossziéba.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Álomnapló (részletek) – 34.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés