Prof. dr. Berlász Jenő
A (85.) – (92.) tételekben említett személyekkel a munkáim révén ismerkedtem meg. Életüknek csak azon részéről írok, ami hozzám is kapcsolódik. Születési és halálozási adatot csak ehhez a tételhez adok meg napra pontosan – kiemelkedő, egyedi jellege miatt.
Prof. dr. Berlász Jenő (Budapest, 1911. augusztus 28. – Budapest, 2015. december 6.) történész, egyetemi tanár, Szinnyei József-díjas könyvtáros, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 104 év, és egy kicsi! Hatalmas életút, hatalmas pálya, rendkívül gazdag tartalom. Időben hozzá foghatót nem találok sem a történészek, sem a könyvtárosok sorában. Mindkettőben maradandót alkotott.
1975. május 12-én levelet kaptam tőle. A levél így kezdődött: „Mint bibliográfust ismerem önt…” Említett egy gyönyörű feladatot. Ha érdekel a munka, keressem meg az Országos Széchényi Könyvtárban.
Május 14-én megkerestem. Nagyon szívélyesen fogadott. Fölajánlotta a tegeződést, amit nagy megtiszteltetésnek vettem. Az elvégzendő munka a következő volt: közeledett Deák Ferenc halálának 100. évfordulója (1976. január 28.). Zala megye ennek tiszteletére egy tanulmánykötetet tervezett kiadni, amiben a történészek tanulmányainak sorát egy, Deák műveit teljesen, és a róla szóló irodalmat erősen megválogató bibliográfia zárná. Határidő 3 hét, ami a haza bölcsénél teljes képtelenség, hiszen a nevét viselő főlovas utáni katalóguscédulák majdnem egy teljes fiókot megtöltöttek.
Mivel levelének első mondatával kapcsolatban már az elolvasása óta furdalt a kíváncsiság, ezért meg is kérdeztem:
– Jenő bácsi, honnan ismersz engem bibliográfusként, holott eddig csak a Budapest folyóirat történetét írtam meg, és elkészítettem hozzá a teljes cikk- és képrepertóriumot. Ez volt a diplomamunkám, aminek kéziratát eladtam a Széchényi Könyvtárnak.
– Gyere velem, majd mindjárt megmutatom.
Mentünk a Szürkéhez, a betűrendes katalógushoz. Az egyik fiókban rámutatott Hernádi Lászlóra, akinél a második tétel az én munkám volt, kicsivel odébb pedig azt láttam, hogy két másik szerzőtársával együtt csinált egy Lenin-bibliográfiát.
– Jenő bácsi, ez nem én vagyok, ezt nem én követtem el, ilyet el sem vállalnék! – tiltakoztam erősen. – Ám a Deák-bibliográfia fölemelő feladat, nagyon szeretném elkészíteni.
Jenő bácsi hét évvel volt fiatalabb Apámnál. Ez az a nemzedék, amelyik átélt két világháborút, Trianont, két kommunista diktatúrát, ÁVO-t, ÁVH-t, Kistarcsát, Recsket, kitelepítést, B-listát, a kommunizmus minden kegyetlenkedését és embertelenségét.
A Lenin-bibliográfiával kapcsolatos kemény megjegyzéseim egyértelművé tették: hányadán állunk, hová tartozom. Ez döntő érv lehetett, bár a jól sikerült szakmai beszélgetés mellett kiderült, hogy Nelly nővéremékkel egy házban laktak a Lónyay utcában. Piroska lánya pedig a feleségem, Nagy Emese csoportvezetője volt a Széchényi Könyvtárban. Mindent összevetve rám esett a választás, megkaptam a gyönyörű munkát. Berlász Jenő professzornak köszönhetem, hogy a bibliográfiák és repertóriumok rögös, de hallatlanul izgalmas és szép munkálatai felé vitt az utam, és ezért örök hálával és köszönettel tartozom neki.
Hozzászólások