Don Quijote Zsolnay-porcelánon és könyv lapjain – Martyn Ferenc (1899–1986)
Martyn Ferenc: Ifjúkori önarckép turbánnal
Martyn Ferenc az egyik legsokoldalúbb magyar képzőművész. Festő, grafikus, szobrász, a nonfiguratív irányzat egyik első magyar képviselője. Hárs Éva így emlékezik meg róla: „1918-1919, 1923-1924: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Rippl-Rónai József és Réti István. 1962: Munkácsy-díj; 1970: érdemes művész; 1973: Kossuth-díj; 1978: kiváló művész; 1979: Pécs Város Díszpolgára; 1984: A Magyar Népköztársaság Zászlórendje. 1926-1940 között Párizsban élt, tagja volt az Abstraction-Création művészcsoportnak. 1940-1945 között Budapesten, majd haláláig Pécsett élt. Több évtizeden át vezette a dél-dunántúli képzőművészeti életet. A magyar államra hagyományozott műveiből Pécsett (Káptalan u. 6.) állandó múzeumi kiállítás nyílt. Gyermekkorát Rippl-Rónai József házában töltötte, itt ismerkedett meg kora francia festészeti kultúrájával. Ifjúkori képei közül kiemelkedik Önarckép és Öreganyám c. festménye. Párizsi kezdő éveiben rézkarcokat és akvarelleket készített Párizsi mappa címmel. Az utcaképek, műterembelsők, kávéházak konstruktív szemléletű ábrázolásával túljutott a természetelvű főiskolai tanulmányok hatásán. Később csatlakozott a szürrealista mozgalmakhoz, de csak rövid időre, 1928-1930 között (Nagyváros ítélete, Parasztudvar alakokkal). 1930 után az absztrakt irányzat híve lett. Ez időben alkotott vöröskréta rajzain lüktető, hullámzó ritmusú, “szaladó” vonalak rendszerét teremtette meg. 1933-tól tiszta színekkel komponált vízfestmények és újabb krétarajzok sorozatai következtek, amelyek már közvetlen elődei, mintegy erőpróbái a későbbi nagyméretű absztrakt festményeknek. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. A II. világháború közeledte miatt 1940-ben hazatért. Ezt követően nagyméretű, színes kompozíciókkal Budapesten folytatta a párizsi képek sorát.
Hárs Éva tanulmánykötete Martyn Ferencről
A háború éveiben az erőszak ellen A fasizmus szörnyetegei c. rajzsorozatával protestált. Művészi életét és absztrakt fogalmazású festményeinek stílusát az 1950-1960-as évek dogmatista kultúrpolitikája idején is megőrizte, de ilyen képeivel 1969-ig nem lépett a nyilvánosság elé. Festészete mellett ezután nagyobb szerepet kapott művészetében a rajzolás. 1950-ben a Napló sorozatán az élet nap nap után átélt eseményeit dokumentálta. Ezzel párhuzamosan szimbolikus megfogalmazású, természeti és figurális tárgyú rajzokat készített, nagy mesterségbeli tudással. Erőteljesebben elvonatkoztatott rajzkompozíciói 1965-től ismertek (Álló alak – serleg, Vonalas szerkezet). Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hitelesen láttatja a szereplőket is. Kiemelkedőek Cervantes: Don Quijote regényének, G. Flaubert: Bovarynéjának, J. Joyce Ulyssesének alakjai és portréi vagy Berzsenyi Dániel napjainak mély átérzéssel megrajzolt jelenetei. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, mint a madár, a hajó, a harc – másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. Munkásságában meghatározó jelentőséget tulajdonított a zenének. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Kiemelkedő teljesítménye és példája nyomán Pécsett a XX. századi modern képzőművészet központja jött létre.”
Pécsett található a Martyn Ferenc Múzeum.
Martyn Ferenc Múzeum
Martyn Ferenc egy egész sorozatot készített nagyméretű nonfiguratív festményekből Kompozíció címmel.
Szobrai közül a Martyn Ferenc Múzeum előtt látható a Barbár emlék és a Gabriel Fauré emlékére című alkotások.
Gabriel Fauré emlékére, 1943
1973-ban jelent meg Martyn Petőfi olvasása közben című grafikai albuma. Ebben ofszet nyomatok láthatók.
Befordultam a konyhára és Anyám tyúkja
Martyn Ferenc és Don Quijote
Martyn Ferenc 1962-ben egy évig járt a Zsolnay Porcelángyárba. Ebből az időből származik a leheletfinom rajzolatú Don Quijote.
Don Quijote, Zsolnay porcelántányér
A grafikus Martyn Ferenc számos irodalmi művet illusztrált, köztük Petőfi Az Apostol című elbeszélő költeményét, Flaubert Bauvarynéját, Mallarmé költeményeit, Joyce Ulyssesét. Valamennyi illusztrációja közül kiemelkedik Cervantes Don Quijotéjának hatvan rajza. Martyn gyerekkori kedvenc olvasmánya volt a Don Quijote, amit később spanyol nyelven is elolvasott és megismerkedett a Cervantesről szóló irodalommal is.
Cervantes Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha című regényének Martyn Ferenc által illusztrált kiadását Győry Vilmos fordította. A fordítást átdolgozta Benyhe János, a verseket Somlyó György fordította
Az alábbi kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Don Qujijote egy fogadóssal lovaggá ütteti magát.
Don Quijote lovaggá avatása
„A fogadós megparancsolta a lovagnak, boruljon térdre, ő pedig kézikönyvéből olvasott, mintha valami buzgó imát mondana, majd olvasás közben fölemelte kezét, s jó erősen nyakon vágta a lovagot, ennek utána pedig tulajdon kardjával gyengéden megérintette a térdelő vállát, folytonosan mormogva bajusza alatt valamit, halkan, mintha imádkoznék. Mikor aztán mindez megtörtént, a fogadós az egyik lánynak megparancsolta, övezze fel a lovagra kardját, mit a leány ijedelemmel és komolysággal végre is hajtott, bár nem csekély megerőltetésébe került, mert az egész szertartás lefolyása alatt minden pillanatban közel volt hozzá, hogy hangos hahotára fakadjon; de az újonc lovag eddig tapasztalt hőstettei féken tartották nevetését.”
Később Don Quijote gályarabok segítségére akar sietni.
Don Quijote és a gályarabok
„Eközben a gályarabok csoportja odaérkezett, s Don Quijote udvarias szavakkal kérte fel a kísérőket, mondják meg és világosítsák fel, milyen okból vagy okokból viszik ezeket az embereket magokkal, s miért ily módon.
Az egyik lovas őr azt felelte: ezek gályarabok, a király hatalmába jutottak; a gályákra viszik őket; egyebet mondani felőlük se nem akar, se nem tud.
− Én azonban − válaszolta Don Quijote − mindegyiktől magától szeretném hallani részletesen, mi okozta szerencsétlenségüket.”
Sansón Carrasco felsorolja Don Quijote hőstetteit. Elsőként a szélmalmok elleni viadalát említi meg. Martyn Ferencnek ez az illusztrációja olyannyira utal a szürrealistákkal való kapcsolatának időszakára, hogy akaratlanul is Salvador Dali képeire gondolunk.
Don Quijote és a szélmalmok
„Van, akinek a szélmalmokkal vívott harc tetszik a legjobban, melyeket kegyelmed szörnyetegeknek és óriásoknak képzelt;”
Don Quijote találkozni akar imádott hölgyével, Dulcinea del Tobosóval, így fegyverhordozójával Toboso városába mennek.
Megérkezés Tobosóba
„Vagy úgy körülbelül éjfél lehetett, midőn Don Quijote és Sancho elhagyta a tölgyest és bevonult Tobosóba. A faluban zavartalan nyugodalom ütött tanyát, az egész lakosság elpihent, s – amint mondani szokás – úgy aludt, mint a tej. Az éj elég világos volt, bár Sancho jobb szerette volna, ha koromsötét, akkor legalább a fekete éjszakára foghatta volna tájékozatlanságát. Az egész faluba egyéb se hangzott, csak kutyaugatás, amely Don Quijote fülét hasogatta, Sanchónak pedig összeszorította a szívét. Néha-néha egy-egy szamár ordította el magát, disznók röfögtek, macskák nyávogtak, s a különféle hangok még áthatóbbá váltak az éji csendben.”
Don Quijote kinyittatja az oroszlán ketrecét, hogy kiszabadítsa, ám a fenevad nem hajlandó elhagyni fogságát.
Don Quijote és az oroszlánok
„− S nagyok az oroszlánok? – kérdezte Don Quijote. Olyan nagyok – vette át most a szót a kocsi elején ülő ember −, hogy nagyobbakat sohasem hoztak Afrikából Spanyolországba. Én vagyok az etetőjük, s hoztam én már máskor is oroszlánt, de ekkorát még sohasem. Éppen egy pár, hím és nőstény; a hím itt van az első ketrecben, a nőstény meg a hátulsóban; ma még nem ettek, s éhesek is nagyon, ezért kérem kegyelmedet, ne tartóztasson bennünket, mert sietnünk kell, hogy mentül előbb megetethessük.”
A csordapásztorok hiába intik Don Quijotét, az szembeszáll a bikákkal, mire azok letiporják Sanchóval együtt.
„− Hordd el magad az útból, ördögadta, mert ezek a bikák ízzé-porrá zúznak. Csak rajta, csőcselék! – felelte Don Quijote. – Félek is én a ti bikáitoktól, még ha a legderekabbak volnának is, amelyek valaha a Jeramá partján nevelkedtek!”
Az utolsó illusztráció Don Quijote halálát örökíti meg.
Don Quijote halála
„Minthogy az emberi dolgok nem örökkévalók, hanem kezdetüktől fogva az utolsó pillanatukig mindig lejtőn haladnak, különösen pedig az emberi élet, bizony Don Quijote sem kapott olyan kiváltságot az égtől, hogy élete folyását feltartóztathatta volna; az ő vége is eljött, ütött utolsó órája, mégpedig akkor, amikor a legkevésbé gondolta volna. Mert vagy veresége miatti búbánatában, vagy az ég rendeléséből heves láz vett erőt rajta, és hat napra ágyba döntötte. Ezalatt a plébános, a bakkalaureus s a borbély, jó barátai, gyakran meglátogatták, Sancho Panza, a hű fegyverhordozó pedig soha el nem távozott Don Quijote ágya fejétől.”
Hozzászólások