– Egy csokládét aggyá’ meg egy valiniát! – szűrte a szót botlós nyelvű. Katalin kimérte.
– Nekem egy mogyisat meg egyet abból… – mutogatott mutogatós. Nyalhatta.
– Van olyan fahajas, mint a múltkor? – volt, kapott.
Katalin arca rezzenetlen maradt. Reggel óta ötven gombócot mért ki. Ötvenig szokta számolni. Ma sok volt a feltűnően mulya, akik kérés helyett inkább mutogattak. Meg a külföldiek, akik előbb betűztek, aztán ők is mutogattak. Katalin szemügyre vette a cukrászda felső sarkát, hogy addig se kelljen nyakát leszegve az üvegtartályok növekvő mélységét szemlélnie. Forró nap volt, ronda nap, délig bőven megvolt a száz gombóc. A mulyája ott nyalta a pult körül, úgy kellett elzavarni őket, a külföldiek pedig visszajöttek gratulálni meg reklamálni. Azért a Barbakán fagylaltnak nincsen párja Szabadiban.
A déli nyugság idején Barbakán papa a fagylaltos pultra vágta cukrászsapkáját: – Ez a szemét Béla nem jön haza Milánóból! – Katalin szeme összeszűkült. Szemét Béla a férje volt, Barbakán papának a szerelmetes fia. Aki tanulmányútra ment Milánóba. Egy fagylaltos! Mit tanulmányoz ott vajon, a kanalazást vagy a nyalakodást? Katalin elűzte a rossz gondolatokat, szemét Béla az életnek úgyis mindig a könnyebbik végét szerette. Meg hát csak egy újabb hétről van szó, azt kibírja Béla nélkül is.
Estig lement a második száz, ami jó, de estefelé jöttek az italosok, ami nem jó. A mókáskedvűek: – Amit maga szeret, drágaságom! – Olyan tüzes fagyit adjon, mint maga! – Vodka fagyit rummal, vagy rum fagyit vodkával, magára bízom! – Katalin ilyenkor diszkréten összehúzta a szeme sarkát, volt mókáskedvű, aki ezt bizalmas visszamosolynak értette. De a sorban állók eltaszigálták a nyalakodó mókásokat. Katalin éjszakára kezét lágy karma-krémmel kente be, és kesztyűt húzott a nappal szerzett izomgörcsök ellen. Másnap reggel szemét Béla Nápolyból telefonált, Barbakán papa őrjöngött. Arra, aki éppen kéznél volt, Katalinra: – A te férjed!
– A maga kölyke! – sziszegte vissza Katalin, és meg sem állt ötven gombócig.
Szemét Béla este már Szicíliából e-mailezett, hogy megtalálta élete célját, egyelőre marad „a szabad fagylalt országában”, ezt a sluszpoént kacagtatónak szánta. Barbakán papa a bezárt cukrászda közepén most a földhöz vágta sapkáját: – Elment, és itt hagyott! – és a keverőtartályra gondolt. Katalin hazafelé menet mormolta maga elé: – Elment, és itt hagyott! – és ki tudja, mire gondolt.
A szezon közepén voltak, szemét Béla lekerült a napirendről. A sorok kígyóztak, fogytak és újra kígyóztak. Barbakán papa elégedetten számlálta este a bevételt. Aztán ő is megnézte a cukrászda felső sarkát, úgy mormogta maga elé: – Ezek a fagylaltnevek olyan izék… – Katalin nem válaszolt, de a fagylaltneveket ő is olyan izéknek tartotta. Egész éjszaka körmölt, reggel szépen megrajzolt kartonlapokat illesztett a fagylaltos üvegtartályok fölé.
Nagyobbacska iskoláscsoport jött: – Odas! A Pálma álma – és ringatta magát nagyobbacska, miközben nyalni kezdte a kókuszfagylaltot. Egy csücsöri nagylány affektálva kérte: – A Fini finesse-ből kérek fépen – még Katalin is elnevette magát. Egy lajhárforma fiú dinnyényire fújta az arcát: – A Melon balon nálam a menő! – és cuppantott hozzá. Elvonultak, aztán tíz perc múlva „visszavonultak”, és végignyalakodták a megszépült nevű fagylaltkínálatot.
Egy néger lány pattant be a cukrászdába, mini sortján hastáncot járt az aranyöv, amíg elbúgta a megkívánt nevet: – Tangó Mangó. – Aztán japánok özönlötték el a Barbakán Szalont, és zajosan követelték a kajszi fagylaltot: – Obama barack. – Katalin már régen túl volt a százon, és az első ájulási rohamon.
A háttérben lábatlankodott Lujza, a pincérlány, kese hajú volt és nyivákoló. Mire kihordta a kelyheket, a fagylalt megolvadt. Kihordás közben a tálcáról a vendégek nyakába csusszantak a puncsok, a karamellák. A vendégek háborogtak, a kese hajú megállt a cukrászda közepén, és hüppögni kezdett. Katalin rámordult: – Jobb, ha leülsz! Oda! – mutatott Katalin a nádfonatos sarokasztalra. Lujza lekönyökölt az asztalra, és a tenyerébe gyűjtötte könnyeit. Katalin másnap reggelre táblácskát pingált, és a citrom fagylalt fölé tűzte: Lujza könnye. Lujza vigyorgott, aztán észbe kapott, elbőgte magát és rohant Barbakán papához: – A Katalin üldöz!
Barbakán papa karon ragadta, és Béla elárvult helyére állította Lujzát, hogy szem előtt legyen. Lujza először vacogott félelmében, aztán elszemtelenedett. A fagylaltot szerette, a munkát nem szerette. Naphosszat nézte a masszát, kezét ilyenkor karba fonta és mosolygott. – Ne csak nézd! – röffent rá Barbakán papa, mire Lujza sóhajtozva belekanalazott a masszába. És csettintett. Kóstolni kell, nyalakodni nem kell, csettinteni pimaszság. Barbakán papa visszaültette a nádfonatos sarokasztalhoz. Kezébe nyomott egy mákdarálót, azt forgathatta Lujza sóhajtozás közben. Katalin újabb táblácskát festett a mákfagylalt fölé Fekete Aranyrög felirattal.
Tombolt a főszezon… Szabadiban az óvodásoknak bukfencbajnokságot rendeztek, a győztesnek fagylaltkehely járt. A serdülőknek teknőtornát tartottak a tavon, a jutalom egy fagylalttorta volt. Az érett korúaknak Csókcserebere néven volt szabadtéri rendezvény, az első díj egy hűtőláda jégkrém. A Barbakán Szalon szárnyalt. Katalin a napi háromszázat ostromolta. Az izomgörcs Katalin csuklóját ostromolta. Keblén gyöngyház táblácska jelent meg Katherine – Ice-Lady felirattal. Lujzát rágta az irigység, a mák közé bosszúból borsot őrölt. Barbakán papa kidobta és kitiltotta a Szalonból. Egy napig béke volt a cukrászdában.
A pincérlány helyett pincérfiú lett: link Laja, a szemét Béla kebelbarátja. Link Laja pumaléptekkel hordozta széjjel a kelyheket, de csak a hölgyeknek, minden hideg gombóc mellé volt egy forró mondata. A mamák somolyogtak, a lányok vihogtak. A férfinép legorombította Laját, az egyik vendég a pincér nyakába öntötte az Orange parancs-ot és Orange pancs-nak nevezte. Erre Barbakán papa előrohant a hidegkamrából és megforgatta feje fölött a keverőkanalat.
Link Laja a női nemet Miss névvel illette, egyeseket „a Szalon vendégeivé” léptetett elő, és fizetés helyett randevút kért tőlük. – Jobb, ha leülsz! – mordult rá Katalin, a nádfonatos sarokasztalra mutatva. A férjek fellélegeztek, a Miss-ek bánatosan szemeztek a sarokba ültetettel. Barbakán papa kötényt köttetett Laja derekára, kezébe csokoládétáblát adott, hogy törögesse egy bödönbe. Záráskor Laját Lujza várta a kerthelyiség előtt, kézen fogták egymást, és többet nem látták őket a Barbakán Szalonban. – Ezektől megszabadultunk! – sóhajtott Barbakán papa. – Ezektől meg – bólintott Katalin.
Szeptember elején az iskolások iskolába mentek. A Borhét vendégei elkerülték a fagylalt szalont. A délről jött külföldiek hazamenekültek, csak a norvégok és a japánok maradtak, de ők inkább a Hét Feles nevű pálinkamérést látogatták. Az Ice Lady tekintete némelykor elmerengett, és visszavette a Katalin nevet.
Kevéssel zárás előtt egy villogó szemű fagylaltvendég érdeklődött Katalinnál gyarló angolsággal, hogy van-e a városban postahivatal. Katalin mondta, hogy van. Villogó szemű kérte, mutatná meg Katalin azt a postahivatalt. Katalin a fagylaltos kanállal bal felé mutatott, villogó szemű zavartan nevetgélt. Úgy gondolta, vezetné el őt oda Katalin még ma este, hogy megnézze, merre is esik nevezett hivatal. Vendég talán három kókadozott a fagylaltozóban, Barbakán papa is csak zörömbölt a hidegkamrában. Katalin hasonlóan gyarló angolsággal közölte villogó szeművel, hogy a park sarkán várjon rá egy padon. Villogó szemű megérteni látszott Katalint, mert kirohant a Szalonból.
Úgy húsz perc múlva Katalin megállt a pad előtt, villogó szemű gyarló angolsággal felugrott és beszélni kezdett hibátlan olaszsággal. Hívta Katalint ide-oda, kérte erre-arra, Katalin nem akart érteni a szóból. Az olasz egyenesen Velencébe akarta vinni, de legalább egy originale ungherese borodzó-ba – ezt a szót láthatóan betanulta villogó szemű. Végül megegyeztek, hogy a szomszéd városban a nyáron nyílott egy olasz fagylaltozó, oda menjenek. Az olasz nehezen állt kötélnek, Ferrariját bőgette az estében, aztán mégiscsak féken tartotta a sebességmérőt. Mielőtt kilőtt volna a gépcsoda, Katalin megmutatta a postahivatalt, az olasz harsogva kacagott és legyintett.
Il Gelatino villogott és szikrázott, tükrök és csillárok ontották a fényt, sejtelmes muzsika búgott a faragott asztalok és a bársony karszékek között. Vendég egy se volt rajtuk kívül. Az étlapon olasz és (hibátlan) angol nyelven állt tizenhét féle fagylalt- és kilenc kehelyköltemény. Katalin óvatosan válogatott, olyat keresett, amit nem ismert. Az olasz lelkesedett, Katalin megnyugodott: – egyik fagylalt sem ízlett neki. Aztán kezet fogtak, az olasz megadta a címét, Katalin kérte, látogasson el jövőre is. – Addig ne is lássalak! – gondolta hozzá hibátlan magyarsággal.
Másnap reggel szögletes tálka négy sarkába elhelyezett egy-egy fagylaltgombócot, közé csokoládépatakot csorgatott. Barbakán papához vitte: – A neve Velencei szelence – közölte –, tegnap este találtam ki. Barbakán papa zavartan nevetgélt, aztán a cukrászda felső sarka felé nézett: – Tegnap felhívott Béla, képzeld, a hülyének honvágya van. Szicíliában nincs tél, és vágyik egy kis hidegségre! – Bólogattak és csendben elkanalazták a Velencei Szelencé-t. Azért a Barbakán fagylaltnak nincsen párja Szabadiban.
Hozzászólások