Sötét fellegek, kis reménysugár
Tőlem egy évig a kutya sem kérdezte, hogy mit csinálok a végül mégiscsak elnyert kutatónapjaimon. Csúsztam a Bethlen Gábor-bibliográfiával, így gőzerővel azt nyomattam, mert már nagyon szorított a határidő. 1980 tavaszán csak elkészültem vele, és szeptemberig teljes elánnal összehoztam az első számítógépes repertóriumomat. Nagy örömmel mutattam dr. Dányi Dezsőnek, akivel idők során igen szívélyes kapcsolat alakult ki. De novemberre már újabb kötetem jelent meg: az SKV nyomdából megkaptam a Demográfia című folyóirat repertóriumát. Két hónapon belül ebből 1–1 példányt kért könyvtárunktól a British Múzeum, és az amerikai Library of Congress. Azért ez jólesett. Hanem, mikor erre rá, 1981 tavaszán megjelent a Területi Statisztika repertóriuma is, akkor alaposan elszabadult a pokol. Még a pártvonal is beindult. Akkoriban mindenben döntő szava volt.
Kedves jóakaróim bemószeroltak a főigazgatónál, hogy mit képzelek én, ontom egyik munkát a másik után. Ez mégiscsak tűrhetetlen. (Amíg ők nem csináltak semmit: lustaságuk, vagy hozzá nem értésük miatt. Ez divatos játék volt akkoriban. Ha te sem csináltál semmit, azt hagyták. De abban a pillanatban, ha megpróbáltál valamivel kiemelkedni, azonnal belekalapáltak a betonba.) Emiatt hívatott Dányi dr., aki tudós kutatóként több kandidátusit vagy akadémiai nagydoktorit is összehozhatott volna.
– Miért ezzel foglalkozol, amihez érettségi sem kell, miért nem csinálsz valami mást?
– Azért, mert én ehhez értek, ezt szeretem. Csak azt ne mondja senki, hogy a kutatóknak nincs is szükségük ezekre a munkákra. Soroltam még az érveket, de nem volt mese, le kellett állnom.
Közben osztogattam a könyveimet neves történészek között. Egy alkalommal fölhívtam Pach Zsigmond Pált, aki az MTA Történettudományi Intézetének volt a főigazgatója. A másik titulusáról nem tudtam.
– Professzor úr, szeretnék átnyújtani önnek egy munkám tiszteletpéldányát.
– Nagyon kedves. Be tudna fáradni vele az akadémiára?
– Be tudnék, de azon belül hol keressem? Elég nagy az épület.
– Az elnökségen megtalál.
(Ejha! Gondoltam, ez nem semmi. Kiderült, hogy ő az egyik alelnök.)
Beszélgetésünk közben azonnal rájött, hogy micsoda kincsesbányát kapott tőlem. Nem győzött csodálkozni. Én meg csak soroltam a jobbnál jobb tételeket a legkülönbözőbb tudományterületekről.
– Ne haragudjon, kedves barátom, de mi az eredeti foglalkozása?
– Az eredeti foglalkozásom bányász, tartalékos földalatti csillés.
Válaszomra teljesen elhűlt, sok mindent várt, csak ezt nem. Folytattam:
– Egyébként biológia-könyvtár szakon végeztem az ELTE-n, csak a munkáim révén már egészen átpártoltam a történelemhez.
Egyszer bejött a szobámba Dányi dr., és kérdezte, hogy tudnék-e a XVIII. századi búzaárakhoz irodalmat. Fél órán belül vittem neki vagy 32 tételt. Még várnom kellett kicsit a titkárságon. Egyszer csak nyílt az ajtó, a titkárnőhöz lépett, majd dörmögő, mély hangján megkérdezte:
– Ili kérem, mit írtam én ide?
De mire a kérdés végére ért, már ő nevetett legjobban, hogy a titkárnőtől érdeklődik a saját írásának tartalma felől. Erre Ili kérem, akivel több, mint 30 évet lehúztak együtt, folyékonyan olvasta a tényleg kacifántos kézírást.
Mikor bementem hozzá, a kis gyűjtésemet odatettem elé. Elcsodálkozott.
– Honnan a csudából tudtál ilyen rövid idő alatt ennyi mindent összeszedni?
A fölgyülemlett keserűségemet már nem is tudtam, de nem is akartam titkolni, és szarkasztikusan megjegyeztem:
– Semmi, semmi, Dezső bátyám, ennyi volt a repertóriumaimban. Végtére is, ehhez még érettségi sem kell.
Csakhamar megérkezett Pach Zsigmond Pál levele. Azt javasolta, hogy mi legyen a legközelebbi munka, amit el kell készíteni. A kivitelezésre melegen ajánlott engem. Azt viszont én súgtam a professzornak, hogy melyik folyóirat legyen a következő, amit a KSH Könyvtára így már nem utasított vissza. Az MTA alelnöke ettől kezdve mindenben pártolt, és Kiss Albert KSH-alelnökön keresztül minden javaslatomat, mint saját ötletét adta elő, amivel Kiss Albert professzor is egyetértett. Végre folytathattam a munkámat, visszakaptam a kutatónapot.
Hozzászólások