(meglepetés)
A hajóskapitány hatvan éves lett. Aznap este, amikor fellépett a fedélzetre, azzal szembesült, hogy a sétahajón csakis kizárólag az ő családja, barátai és néhány régi cimborája utazik.
– Meglepetés! – kiáltották a kapitánynak lelkesen, majd egy megterített asztalhoz ültették. Amikor a hajó elhagyta a kikötőt, javában ünnepeltek.
Néhányan a vendégek közül később úgy találták, hogy a kapitány figyelmetlenebb, szétszórtabb volt ezen az estén a szokásosnál és – mondjuk ki – az elvártnál. Mintha nem értékelte volna a köszöntőket, az ajándékokat. Egyesek botránkozva vették észre azt is, hogy még az unokái éneklése se kötötte le őt.
Ez így is volt. Ugyanis a kapitány nem tudott másra figyelni ezen az estén, mint a hídon dolgozó első tiszt mozdulataira, a hajó motorjára, a tó áramlataira, az Alpokról mélybe bukó szelekre. Még azt se vette észre, hogy a kapitányi sapkája is a fején maradt egész este.
(vasárnap délután)
A szúnyogok úgy özönlöttek be az ablakon, mint a víz egy léket kapott csónakba. Körbe zümmögték, körbe döngték őt és feleségét. A zsongó örvénylés közepén csapkodtak, láthatólag eredménytelenül: ennyi szúnyog ellen reménytelen a küzdelem.
– Olyan ez, mint egy edzés – mondta kínjában. – Mint a boksz.
– Utcáról jöhetnek, Paul. Pozíciónk nem a legjobb.
Zümmögés, dongás. Időközben előkerült egy légycsapó is, amivel ügyetlenül suhintgatott a levegőbe.
– Tartsd az ideális íven! – tanácsolta az asszony.
Zümmögés, dongás.
– Én mondom, előbb körbe autózom az országot, mintsem mindegyiket lecsapjam.
– Ajajj, egyre szűkül a kör. Idővel is rosszul állunk. Talán kimehetnénk az autóba, ott nagyobb biztonságban lehetnénk.
– Ja – nevetett a feleségére –, jó lenne egy safety car, haha.
Hirtelen csend lett. Felébredt. A felesége állt előtte, kezében egy távirányítót tartott.
– Ne haragudj, Paul – mondta –, de elaludtál a Forma-1-en. Gondoltam kikapcsolom a tévét.
(trumen só)
Esni kezdett. A falut átszelő nyílegyenes országút felezővonalán láthatóvá vált az esőhatár. Olyan szabályosan, elvágólag esett az eső, hogy az egyik sávban szorgosan surrogtak az ablaktörlők, míg a másikban nem volt erre szükség. Az út egyik oldalán vidáman áztak a fák, míg a másik oldalon unottan kapirgáltak a tyúkok a poros udvarokban.
Erre a jelenségre az emberek is felfigyeltek. Kiálltak a kapukba, esernyővel vagy anélkül (ki melyik oldalon lakott), és hitetlenkedve kommentálták az eseményt. Micsoda véletlen, mondogatták egymásnak, ilyet az ember nem sűrűn pipál.
Csak egy filmőrült nézett gyanakodva az égbe. Valóban véletlen lenne?
Végül megunta a szenzációt, és elindult befelé, a házába. Eközben jól megnézte az udvart. Magának se merte bevallani: titkos kamerákat keresett.
(a szerzőpáros)
Amikor meghalt a világhírű dalszerzőpár egyik tagja, gyászolt a világ, mint ahogy a társa is, aki ezután hosszú ideig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Amikor két év múlva először adott koncertet a Madison Square Gardenben, néhány óra alatt elfogytak a jegyek.
Azon az estén a nézők egy megöregedett férfit láttak a színpadon. És amikor egy szál gitárral elkezdte játszani azt a bizonyos slágert, ami egykor meghozta a világhírt, a sportcsarnok felrobbant az örömtől.
Ezen az estén azonban valahogy furcsán szólt a jól ismert dal. Végül rájöttek az emberek: a híres szerzőpáros árván maradt tagja nem a dallamot énekelte, hanem a második szólamot – mint ahogyan mindig is tette a partnere mellett – ötven éven keresztül.
Fájóan hiányzott a dallam azon az estén.
Hozzászólások