Hímes tojás, a szürkén átderengő
fény, már lassan pirosba készülő,
fűszál-hálóból mosolygó ajándék –
hol vagy te múlt, elrejtőzött idő?
Hol vagytok ti, reggeli madárhangok,
melyeken égő ezüst csend ragyog?
Szélvitte csillag? Csodálkozó égbolt?
Világom végén ülök, hallgatok.
Hímes tojás, volt-öröm, vesztes ének –
együtt vagytok nagy álomkék szemen:
öröm bánattal végleg kéz a kézben,
s a tőr szívemben – az is gyermekem.
Feltámadás? Feltámadhat az ember?
Feltámadáshoz a hit túl kevés.
Az ember nem más: áldozati bárány –
s a késnek közönyös a bégetés.
Hímes tojás, mi hagyjunk hitet, vágyat
s nézzük csupán, amíg a zöld szalad,
hogy lángarany tükörben mint ígérget
öröklétet hízelgő pillanat!
Mi emlékezzünk a kedves kezekre,
melyek dajkáltak, díszt adtak reád,
Hímes Tojás – múló, törékeny Szépség!
… de Szépség nélkül mit ér a világ?!
Hozzászólások