Az E-mailek Amerika (Benton, Arkansas állam) és Szekszárd (Magyarország) között másfél éve cikáznak, kisebb nagyobb megszakításokkal. A családban Zoli az apa, aki 58 éves, kamionsofőr. Két fia van, Sanyi 29 éves, Pisti 26 éves. Anyjuk, Zsuzsi 50 éves, egy pékségben dolgozik, termék felíró, de csak nappal van elfoglaltsága. A két srác, apjuk szigorú ösztönzésére, szakmát tanultak. Sanyi autószerelő, Pisti villanyszerelő. Zoli, a fater húsz év óta egy böhöm nagy kamionban tölti életének nagy részét és járja Európát. A két fiú két évvel ezelőtt, úgy döntött, Amerikába utaznak. Apjuk éppen úton volt, amikor értesült a hírről, a srácok repülőre ültek, elutaztak, világot látni. Nem volt beleszólása a gyerekek döntésébe.
Teltek a napok, a két „nagy” gyerekről semmi hír. Sanyi egy hónap múlva telefonált, anyja vette fel a telefont, csak annyit mondott: – Jól vagyunk, ne aggódjatok. Majd jelentkezünk és bővebben beszélünk. Ennyi volt a telefon.
Aztán egy szombaton csörgött a telefon (vezetékes), ismét Sanyi jelentkezett. Közben eltelt két hónap. Elmondta, jelenleg egy szállodában takarítanak, meg olyan mindenes munkát csinálnak, mind a ketten. Sikerült tartósabb szállást találniuk, nem könnyű az élet, ezen a vidéken. A szakmában még nem tudtak intézni semmit, pedig itt aztán van autó bőven. Ígéretet tett, hogy ismét telefonál, ugyan így, mint most.
E-mail oda:
A múltkor, amikor telefonon beszéltünk, van ennek vagy egy bő hónapja, Sanyi említette, kényelmesebb az e-mailek cseréje. Ezt bármikor el lehet küldeni és olvasni (ismételten, sokszor). Megadta a címet, így most írok. Apátok most Olaszországban van. Gondolunk rátok, nagyon messze mentetek, de biztosan jól vagytok. írjál bővebben.
… anyátok, Zsuzsi szeretettel ölel mindkettőtöket.
E-mail ide:
Ez időben jobban beosztható, kényelmesebb ez a forma. Apánkról írjál bővebben, mivel ő közel van a nyugdíjhoz, jó lenne, ha leszállna a volán mögül és inkább pihenne. Nekem Pistivel itt kint, ebben a nagy Amerikában, már eltelt egy fél év. Nem is mondtuk, hogy a 90 nap után megkaptuk a munkavállalási vízumot, ami három évre szól. Ez az időszak látszik jelenleg biztosnak. Nehéz időszak volt, az a bizonyos „amerikai álom” valóban csak álom. Itt sem fenékig tejfel minden. Nekem sikerült egy autószerelőhöz elszegődni, jól keresek. Az autó itt is autó, csak valamivel nagyobbak ezek a tragacsok. A mester mindig azon csodálkozik, hogy mi magyarok, mennyit tudunk dolgozni. Van bennünk büszkeség, kitartás. Amit elvállalunk, azt meg is csináljuk. Az angol nyelvvel van egy kis gondunk. Ezek az amerikaiak nem igazán angolok. Amit a suliban tanultunk, azt bőségesen át kell programozni, hogy értsük is, amit mondanak. Valamikor, tudom a suliban az orosz volt a kötelező, de az angolra is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni, hiszen a határok már napjainkban gumiból vannak, az emberek arra mennek, amerre csak akarnak, de ehhez nyelv is szükségeltetik.
Pistinek is sikerült valami a szakmájában. Már hívták kétszer is egy építkezéshez, villanyt szerelni.
… szeretettel gondolunk rátok, fiatok Sanyi, Pisti nevében is.
E-mail, elektronikus posta, oda:
Apátok már tíz napja távol van. Most éppen egy fuvart Svédországba vitt. Mondtam neki a múltkor, jó lenne, ha lassan a nyugdíjra összpontosítana. Nem járhatja a világot állandóan, így a család eléggé szétszóródott. Ti biztosan jól vagytok abban a nagy Amerikában, nekünk itt nehéz az élet.
…. szeretettel, anyátok, apátok nevében is.
E-mail, drótposta, ide:
Képzeld anya, egy szép vidéken jártunk. Lementünk, természetesen autóval, mert itt csak ezzel érdemes közlekedni, az otthon sokszor emlegetett Floridába. Vero Beach nevű településen töltöttünk három napot. Láttam az Atlanti óceánt, azt a nagy tengert. Csodálatos volt, de nem ér fel azzal az élménnyel, amit akkor tapasztaltam, amikor először voltam a Balatonnál, tizenkét éves koromban. Az volt az igazi tenger, a magyar tenger! Ahhoz viszonyítva, ez itt csak egy nagy víz.
E-mail, villanyposta, oda:
Kovács Józsi nagybátyátok hazalátogatott, abból az új világból és mesélt nektek sok mindenről, az ottani életről. De ő még ötvenhatban, tizennyolc évesen szedte fel sátorfáját. Akkor más volt a világ, kényszerültség hozta számára a döntést. Sokszor azt hitte, nincs visszaút. Ő alkalmazkodott a helyzethez. Az a hatvan év, amit eltöltött ott, nyűgök, nehézségek között, arról nem mesélt. Most mindent másképpen lát, az idő széppé varázsolta a történteket. Ezt a feltételezett szépséget tárta elétek, ti pedig elkábultatok ettől. Most már tudom, hogy ez befolyásolt benneteket, hogy útra keljetek. Mégsem tudlak benneteket megérteni. Szeretettel – anyátok.
E-mail, ide:
Vasárnap sétáltunk a városban, Bentonban, csak úgy nézelődtünk, egyik helyen olyan féle boltot találtunk, amely tudod a piacon, vagy a vásárban szokott lenni, ahol sült kolbászt árulnak. Itt nem kolbász volt, hanem disznóoldalas, sütve. Az illata csábított oda minket. Kóstoltunk is belőle egy szép szelettel. Mondhatom finom volt. Ezek az amerikaiak csak úgy falták. Még nézni is rossz volt. Ez itt a kedvenc, a kuriózum. Nálunk tudom a pacal, amit kivételes ínyencséggel esznek. Mindenért évekkel kell felelni. De jó lenne, még iskolásnak lenni, ott Szekszárdon. Tudom, ez csak álom, mégis jó volt vele játszani. Szeretettel: Sanyi és Pisti.
E-mail, oda
E-mail, ide:
Közben telt az idő, már közelegtek a kétéves évfordulóhoz. Az e-mailek a szokványos napi eseményekről szóltak, a hogylétük felől, ott és itt. Egyik nap hozott a postás egy levelet, benne rövid írás és egy fotó, ahol Sanyit lehet látni, amint átfogja vállát egy afroamerikai fiatal nőnek. Zoli, a fater, éppen otthon volt, amikor Zsuzsi mutatta a képet. Az öreg sofőr leült és csak nézte, nem szólt egy szót sem. Így ült egész este, kép a kezében. Jó sokára megszólalt, kemény hangon: – Írjál ennek a gyereknek! Hogy képzeli ezt a női dolgot. Feketék lesznek az unokáim? Van itt már Európában elég. Minek akarja még ő is, tetézni a bajt! – szögezte le véleményét, határozottan.
Zsuzsi, az anyjuk, oda is ült a géphez, nézte a billentyűket, de nem tudta mit írjon erről az egészről.
E-mail, oda:
E-mail, ide:
Ma iskolás gyerekekkel találkoztam a városban. Csoportosan mentek valahová. Ahogy elnéztem őket, olyan hetedikes félék lehettek, eszembe jutott, amikor én is iskolába jártam. Azok voltak a szép idők, tele élményekkel. Szabadok voltunk, nem volt nehézség az életünkben. Szeretettel gondolok rátok, fiad Sanyi. Pisti is ölel.
E-mail, drótposta, oda:
Ne is említsétek az iskolás korotokat. Aranyos gyerekek voltatok. Sokat gondolok erre az időre, főleg akkor, ha egyedül vagyok, és csak ülök a szobában.
Írhatnátok bővebben, szeretettel anyátok.
E-mail, ide:
Ezek az amerikai számítógépek úgy látszik, itt is felmondják a szolgálatot. Pedig az új világban, mindennek újnak kellene lennie. Ezzel kínlódtam két hétig, mire szerelőt találtam. Most már működik. A pénz dolgában mi sem állunk rózsásan. Nagyon sok a kiadás. Itt nagyobb számokkal dobálóznak, de a fejlődést ez nem befolyásolja. Szeretettel gondolunk rátok: Sanyi és Pisti.
E-mail, drótposta, oda:
Tudom, hogy elkeseríti Pistit ez a nehéz beilleszkedés. Nem is tudom, miért nem kell ott egy villanyszerelő, aki ráadásul még magyar is, érti a szakmáját. Ne veszítsétek el a tartásotokat! Apátok is üdvözöl benneteket, szerető anyátok.
E-mail, ide:
Az utóbbi időben, nappal, sokszor eszembe jutott, a Zöldfa utcai lakás, az a szoba, amelyben laktunk Pistivel. Kicsi volt, alig fért el benne két heverő, de tudtam, hogy a másik szobában te vagy anya, még ha apa távolléte miatt sokat is voltál egyedül. A közelséged, mindig megnyugtató volt számomra. Nem tudom, Pisti hogyan vélekedik ezekről a dolgokról, de nekem hiányzol. Tudom, felnőtt vagyok, mindjárt harminc éves leszek, nekem kell irányítani a sorsomat. Az a pillanatnyi döntés, hogy a tenger másik oldalára megyünk, szépnek tűnt. Elhagytunk mindent, születési helyet, várost, országot, hazát. Nagy szavak ezek, de most tudom, hogy igazak.
E-mail, oda:
Látom, innen a távolból, hogy haza akartok jönni, még ha nem is mondjátok. Mi várunk benneteket, ha megírjátok, mikor jöttök, akkor apa is úgy intézi, hogy itthon legyen. Valami finom hazai kajával várlak benneteket. Sok szeretettel, anyátok.
E-mail, ide:
Fura megszokni ezt a világot. Pedig mindenki mondja, főleg az otthoniak, milyen jó élni Amerikában. Persze sok olyan dolog van, ami nekünk szokatlan, mert a mi hitünk, értékrendünk más. Itt van például a hitelkártya, ez nélkül szinte ki sem szolgálnak. Ott a fogyasztás a lényeg. Ez motivál mindent. Majd írunk újból, szeretettel gyerekeitek.
E-mail, villanyposta, oda:
Jobb lenne, ha hazajönnétek. Tudom nem egyszerű dolog, csak úgy visszatelepülni, de itt vagytok otthon, ez a ti hazátok. Már azon keseregtem, hogy két gyerekemből csak azok az emlékek maradtak meg, melyeket huszonöt év alatt megéltünk. De van még tovább is élet, ebből ki akartok zárni minket? Vagy úgy gondoljátok az öregek éljenek itt, ti pedig ott. Ezt még végiggondolni is szörnyű. Mikor láthatlak benneteket? Aztán, ha lesz családotok, gyerekeitek, melyek az én unokáim is, csak fényképről láthatom őket? Jól átgondoltatok ti mindent? Lehet kalandvágy, de ez egy felületes döntés. Ezt már azt hiszem, ti is tudjátok!
E-mail, ide:
Sajnos nem jött válasz, hosszú hallgatás következett. Az otthoniak nem tudták elképzelni, mi történhetett a gyerekekkel. Mégis csak gyerekek, irányítani kell őket! Ezt Zoli, az apa, a kamionsofőr fogalmazta meg feleségének.
E-mail, oda:
Szomorúak vagyunk apátokkal, csak ülünk a szobában, nem beszélünk, üres lett minden. Ölel anyátok, mind kettőtöket.
Újból hosszú hallgatás, onnan nem jött drótposta. Mintha összekuszálták volna a vezetékeket, aztán egyik reggel, annyi jelent meg:
E-mail, ide:
Ne lepődjetek meg, ha valamelyik nap becsöngetünk. Utazunk – vissza!
Hozzászólások