Magyar Miklós | Guillaume Apollinaire, Marie Laurencin és a Mirabeau-híd

Kultúra, művészet

Guillaume Apollinaire, Marie Laurencin és a Mirabeau-híd

 

Guillaume Apollinaire 1918. november 9-én hunyt el. Emlékezzünk meg halálának évfordulójáról!

 

Marie Laurencin kisasszonynak mint művésznek, valahol Picasso és a finánc Rousseau között van a helye: ez nem kíván rangsorolás lenni, csupán a rokonság megállapítása.” (Guillaume Apollinaire)

 

Szerető, barát és házvezetőnő: Marie Laurencin

 

Marie Laurencin

 

Marie Laurencin 1883-ban született természetes gyerekként. Varrónő anyja nevelte fel. 1902-ben, öt évvel azelőtt kezd el festeni, mielőtt Picassót megismeri. 1907-ben állítja ki először képeit a Függetlenek Szalonjában. Portrékat, önarcképeket és a kubizmus által inspirált csoportképeket mutat be.

 

Marie Laurencin: Önarckép

 

Olyan, mint én, nőben

 

1907-ben egy májusi napon Clovis Sagot-nál, egy volt cirkuszi bohócnál – aki képkereskedő lett, és a 46, rue Lafitte-ben volt galériája – Picasso bemutatta Apollinaire-t egy fiatal, karcsú, barna lánynak, Marie Laurencinnek. A lányt Picasso Georges Braque révén ismerte meg. Apollinaire, aki az Annie Playdennel való szerelmi csalódás után azt mondta, hogy „szeretett, de már nem szeret” és azt gondolta, többé már nem is fog szeretni, halálosan beleszeretett Marie-ba. A lány anyjával élt a Boulevard de la Chapelle 51-es szám alatt. Vidám, szellemes és tehetséges volt. „Olyan, mint én, nőben” – mondta róla Apollinaire. Marie Laurencinnek nem Apollinaire volt az első férfi az életében, Hanem Henri-Pierre Roché, a nagy nőcsábász hírében álló író, fordító, műgyűjtő, aki beleszeretett Marie rajzaiba. 1903 és 1906 között volt a lány szeretője.

 

A festő Laurencin

 

Apollinaire így ír Marie Laurencinről A kubista festők című könyvében: „Marie Laurencin kisasszonynak a festészet férfias és nagykorú művészetében sikerült merőben női esztétikát kifejeznie. () Ha Picasso arra törekszik, hogy egy-egy tárgy ismeretlen festőiségét hevítse izzóvá, s felruházza mindazzal, ami esztétikai felindulást okozhat, Marie Laurencin kisasszony − akinek művészete Henri Matisse és Picasso művészetén nevelkedett − mindenekelőtt azon iparkodik, hogy a tárgyak és emberi figurák festői tulajdonságát fejezze ki. Művészete nem oly szigorú, mint Picassóé, bár némi rokonságot tart vele.”

Marie Laurincint egyesek „a kubizmus nagyasszonyának”, mások „Dada hölgynek” nevezik. Nem gondolom, hogy ezek az elnevezések találóak lennének, hisz ha megnézzük festményeit, túlnyomó többségükön alig fedezhetők fel a kubizmus jelei. Ő maga azt nyilatkozta, hogy bár nagyon szereti a kubista festőket, „nem sikerült kubistává lennie”. A kubizmushoz legközelebb álló képei között van az 1913-ban készült Elegáns bál című festménye.

 

Marie Laurencin: Elegáns bál

 

Sokkal inkább jellemzők saját stílusában megfestett portréi vagy fiatal nőket ábrázoló képei.

 

Marie Laurencin: Paul Guillaume asszony portréja

 

1911-ben Laurencin papíralapú rajzon jelenítette meg Apollinaire-t az ókori Egyiptom atyaistennője, Ízisz társaságában.

 

Marie Laurencin: Izisz, avagy Apollinaire

 

A hűtlen Apollinaire és a „vékony szállodai szobafalak”

 

Marie és Apollinaire kapcsolata a költő baráti körében nem talál egyértelmű megértésre. Fernande Olivier, aki évek óta Picasso kedvese, különösen bántó megjegyzéseket tesz a fiatal festőnőre. „A rövidlátókra jellemző összehúzott szemű kecskearca van” – mondja róla. Nem tartja természetesnek viselkedését, szerinte „mindig pózol és mindenbe beleüti az orrát”. Később Fernande nemcsak megenyhül, de barátságába fogadja Marie-t.

Marie nem költözött Apollinaire-hez, bár volt kulcsa a lakáshoz, amit rendben tartott. Amolyan mindenese lett a költőnek: múzsa, szerető, barát, házvezetőnő. Apollinaire sokszor fogadott vendégeket, és ilyenkor Marie főzött. A költő, aki közismerten nagyevő volt, nem ismert pardont. Ha Marie odaégette az ételt, vagy nem úgy készítette el, ahogyan kellett volna, avagy rosszul terítette meg az asztalt, nem maradt el a szigorú korholás.

Ráadásul Apollinaire nem volt hűséges. Tulajdonának tekintette a lányt, semmit sem tett megtartásáért. Amikor szeretőinél volt, Marie hiába várta a lakásban. Ilyenkor szemrehányó leveleket hagyott az asztalon: „Milyen körülmények gátolják, hogy találkozzak veled – Matisse, Picasso a te piszkos bandád, akiktől egyszer elpusztulok. Szeretlek, de nem vagyok elégedett.” Máskor, amikor megtalálta a költő zsebében Hélène vagy mások levelét, figyelmeztette: „Jobb lenne elrakni a leveleket, kulcsra zárva.”

Ez a bizonyos Hélène, aki költőnek mondta magát, ugyancsak megcsalta Guillaume-ot. Apollinaire jóval később tudta meg, hogy amikor a Quartier Latin egyik előkelő szállodájában a lány azzal utasította vissza közeledését, hogy „vékonyak a falak”, éppen egy skizofrén költőbe volt szerelmes.

 

Apollinaire Laurencin szemével

 

Marie megfestette Apollinaire-t baráti társaságban. A párizsi Picasso Múzeumban látható képen balról jobbra Gertrude Stein, Fernande Olivier, Guillaume Apollinaire, Picasso kutyája, Fricka, Pablo Picasso, Marguerite Gillot, Maurice Cremnitz és a festőnő, Marie Laurencin láthatók.

 

Marie Laurencin: Vidéki összejövetel (Apollinaire és barátai)

 

 

Leszbikus szerelem és szakítás

 

A költő és Marie szerelmét kikezdték Apollinaire kicsapongásai, egoizmusa. A lány beleunt abba, hogy cselédje legyen. Új barátságokra tett szert, visszatért régi szeretőjéhez, Henri-Pierre Rochéhoz. És főként intenzív szerelmi életet élt leszbikus barátnőjével, Nicole Groult-lal, akivel 1911. április 21-én ismerkedett meg a Függetlenek 27. Szalonjának megnyitásán. A 41-es teremben a kubisták képeit állították ki, míg Marie Laurencin Picabia, André Dunoyer és mások társaságában a szomszédos teremben kapott helyet. Nicole és férje, André Groult megcsodálták Laurencin A kutyás hölgy című festményét. Elhatározták, hogy megveszik a képet.

 

Marie Laurencin: A kutyás hölgy

 

A bemutatkozáskor Nicole és Marie azonnal szimpatikusak lettek egymásnak, de ennél több is történt. A két nő le nem vette a szemét egymásról. A kiállításon való találkozás után Nicole meghívta magához Marie-t.

 

Nicole Groult és Marie Laurencin festménye Nicole-ról

 

 

Ezek után történt az eset Apollinaire-rel, hogy megvádolták a Mona Lisa ellopásával. A botrány, Apollinaire despotikus viselkedése, hűtlensége olyannyira megviselik Marie-t, hogy szakít a költővel. 1913-ban találkozik Apollinaire-rel a rue Vavin egyik kávéházában. A lány rögtön kijelenti: „Fontos hírem van számodra!” „Nekem is van egy hírem” − válaszol Apollinaire. „Mondd előbb a tiédet.” „Férjhez megyek.” Apollinaire nevet, nem hiszi el. Marie elárulja jövendőbelije nevét, és megkérdezi a költőtől, mi az ő újságja. Guillaume elsápad, feláll, kifizeti a számlát és rá se nézve Marie-ra, kimegy az ajtón. Ez volt utolsó találkozásuk.

 

Házasság, válás és hírnév

 

Néhány hónapja Marie egy Otto Christian Heinrich von Wätjen nevű báró szeretője. A lánynál két évvel idősebb festő fauvista jellegű képeket fest, nem sok sikerrel. Házasságot kötnek. Mivel a férj német állampolgár, Németországban kellene katonai szolgálatot teljesítenie. Haza nem mehet, Párizs kimondottan németellenes hangulatú, így az ifjú pár elhatározza, hogy Spanyolországba megy. Marie nem érzi jól magát az idegen országban, több tucat levelet ír barátainak, főleg Nicole-nak.

Egy düsseldorfi tartózkodása során Marie nem kevés humorral megírt levelet kap Nicole-tól: „Terhes vagyok, gyere haza, te vagy az apa!” Az 1920. január 31-én született kislány neve Rosie-Benoîte, aki Nicole és André Groult tizenhárom év utáni házasságának első gyermeke. A vér szerinti apa nem André, hanem barátjuk, Léon Yetman, aki egyébként Marcel Proust baráti köréhez tartozott.

1921. július 29-én Marie elválik férjétől, aki akkorra iszákos lett. Lemond a báróné címről és minden tartásdíjról. Nicole-lal való kapcsolata meglazul, ugyanakkor, amikor festőként a legnevesebbekkel együtt emlegetik és képeiért komoly összegeket fizetnek. 1930-ban a Vu című folyóirat egy fotót közöl ezzel a címmel: Franciaország három leghíresebb asszonya: Colette, Marie-Laure de Noaille és Marie Laurencin. 1935-ben Marie Laurencin megkapja a Becsületrend lovagi fokozatát, festményei bekerülnek a Louvre-ba is. Számos, a két világháború között élő jelentős közéleti személyiség portréját festi meg. Színházi díszleteket is tervez. Neves írókkal kerül kapcsolatba, akiknek műveit illusztrálja (André Gide, Max Jacob, Saint-John Perse, Lewis Carrol, stb.).

Marie Laurencin 1956-ban halt meg szívrohamban. André Salmonhoz írt levelében foglaltak szerint temették el: „Azt akarom, hogy amikor majd meghalok, koporsómban a fejem szerelmes leveleimmel megtöltött párnán legyen.” A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra, fehér ruhában, kezében egy rózsaszállal, szívén Apollinaire leveleivel.

 

Marie Laurencin sírja

 

A Mirabeau-híd 

 

Apollinaire legismertebb költeménye, a Mirabeau-híd Marie Laurencinnel való kapcsolatának végén íródott. Először a Les Soirées de Paris 1912 februári számában jelent meg. A szakítás felett érzett fájdalmát sanzonszerű versben fejezi ki a költő. Apollinaire 1915-ben későbbi szerelmének, Madeleine Pagèsnek írja, hogy a vers „ennek a hosszú, megtört szerelemnek szomorú dala”.

A Mirabeau-hídon Apollinaire szinte naponta áthaladt, amikor az Auteuil negyedből a Quartier Latinbe igyekezett. Szerelmével, Marie Laurencinnel is sokszor ment át ezen a hídon. Az 1893 és 1896 között épült impozáns híd Apollinaire számára az állandóság, a stabilitás szimbóluma volt. A hídon egy bronz emléktáblán olvasható Apollinaire versének egy részlete.

 

A Mirabeau-híd és az emléktábla

 

 

 

A Mirabeau-híd

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
Hogy karjaink
Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket únván

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
A szerelem
Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

 

(Vas István fordítása)

Apollinaire: A Mirabeau-híd kézirata

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Guillaume Apollinaire, Marie Laurencin és a Mirabeau-híd”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés