Húsz mina Platonért • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Húsz mina Platonért

 

Rég elengedtem a Napot.
Volt, hogy hittem, talán enyém.
Apró szögekként csillagok
hulltak a Tejút peremén.

Tudtam, hogy merre, pontosan,
a de nem alkudott bennem.
Mintha az lenne fontosabb,
de fájt hogy erre kell mennem.

Nőtt a rossz, a jó összement,
félelemből új félelem.
Falakat rakott bősz cement,
didereg csak a védtelen.

Reggelért alkuszik a fény,
átsunyítva az éjszakát,
és álmokba kúszik a tény,
reménnyé röpke kéjt szab át.

Hajnal súgja: színlelni jó.
begubózik, héjat növeszt
a ma, már lesz ami lesz dió,
de feketül s férgétől veszt.

Tegnapi igen most soha:
hamis fény lankás dombokon.
Az édes lassan mostoha,
hazugság-sziruppal rokon.

Hol van a hajdani ének.
Zümmögést figyel sok darázs,
amit gyűjtögettek méhek,
kifosztja bronzszárnyú bagázs.

Van s lesz, ki ehhez nagyon ért,
lehet spártai vagy görög,
elég húsz mina Platonért,
s a Fórum-nép csak lődörög.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Húsz mina Platonért”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés