Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Egy fordulatos színigazgatói pályázat sorsa 1923-ból – 4.
Pécsi Nemzeti Színház 1930
(Forrás: Fortepan – Höfler Tibor Gyűjteménye)
A Dunántúl (1911-1944) elnevezésű, már eddig is idézett napilap 1923. június 17.-i száma – előző napi keltezéssel – követte nyomon a pécsi színigazgatói pályázat további történéseit a „Ki lesz a színigazgató?”című cikkében. Alcímként fölsorolták a szerintük esélyes pályázókat „Balla, Mariházy és a Kürthy Györggyel társult Asszonyi között dől el a választás” alcímmel. Érdemes idéznünk az írás kezdő sorait, amelyben a korabéli hangulatot érzékeltette. „Hétfőn délután végre dűlőre jut a pécsi színház vajúdó kérdése. A hangulat még forr, a választás esélyeit minden pályázó a maga javára ítéli meg. Örvendetesnek találjuk, hogy a pályázók a szenvedélyek kikapcsolásával, nemes versengéssel törnek céljuk felé, s ki-ki maga tervének igyekszik egy-egy bizottsági tagot kapacitálni. A méltó pályázók között való döntés a törvényhatósági bizottság feladata lesz.”
Érdekes összefogás történt az előző napokban, ugyanis – amint azt az alcímben is jelezte a lap – Kürthy György (József Kálmán Attila, 1882-1972) és Asszonyi László (1882-1934) között „társas viszony” jött létre, amely azt jelentette, hogy a következőkben együtt pályáznak tovább. (Mivel mindketten játszottak a szegedi színházban is, Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája című művében írt róluk, és a fényképeiket is mellékelte.) A tudósítás közölte az általuk érzékelt „háttér hangulatot.” Eszerint a döntést hozó városi törvényhatóságban mindegyik pályázó szerzett már híveket, – ahogy ez a „folyamat” már akkor is szokásban volt a szakmában.
Balla Kálmán (Forrás: Wikipédia)
Az újság szerint azonban ekkor Balla Kálmán (1859-1946), volt pozsonyi színházigazgató pályázata „vezetett.” Állítása bizonyítására a Dunántúl – a kor szokása szerinti –, aláírás nélküli cikkében a „régi jó időkből” származó, a „pécsi tükék” közötti pécsi kapcsolatait említette. Ezek eredete „a boldog ifjúkor sok kedves emléké”-ben, Balla Kálmán sikeres pécsi színészi múltjában, valamint az azt követő sokrétű, tekintélyt parancsoló pozsonyi, fiumei, trieszti, pólai (pulai) színigazgatói tevékenységében, továbbá az eredményes külföldi működésében rejlett. A lap nyíltan közölte a véleményét, amikor „kerek-perec” kijelentette: „Pécs város színházi és művészeti életére nagy nyereséget jelentene, ha a pécsi színházat Balla Kálmán nyerné el…”
Pozsonyi Színház Anno (Forrás: Wikipédia)
Mariházy Miklós (1870-1930, beceneve Kövér) kaposvári színi direktor pályázatáról azt jegyezte meg, hogy őt Pécsett kevésbé ismerik, őt a pályázata színvonala „erősítette.”
Asszonyi László pécsi színész és Kürthy György fővárosi színész, színiakadémiai tanár pályázatát szintén dicsérte a „helyi harsona,” amikor megjegyezte: „Mindkettő fiatal értékes erő, tele lüktető ambícióval.” Asszonyi akkori sikeres pécsi működését, Kürthy az előző részben már ismertetett sokoldalú munkásságát emelte ki a lap – az együttes föllépés erényei mellett. Kétségeket is megemlített azonban ködös megfogalmazásban, amikor ezt írta le: „A fiatalos művészi ambíciók érvényesülésében, ha nem is akadályt, de aggályt látnak azok, akik a mai és a még sajnos, várható gazdasági helyzetben a város érdekeit tartva szem előtt, a gyakorlatot, a tapasztalatokat is keresik ma az elismert művészi képességek mellett.”
Mariházy Miklós (Forrás: Hírös Kalendárium)
A végén megnyugtató sorokkal igyekezett csökkenteni a meglévő feszültséget az újság, és a színház magasztos céljaival zárt. „A választásnak szabad folyást engednek (a bíráló bizott6sági tagok). Az lesz a színigazgató, akit Pécs város törvényhatósági bizottságának többsége arra érdemesnek ítél, a maguk részéről a legfontosabb követelmény az, hogy a színház a nemesnek, a szépnek, a nevelő művészetnek legyen otthona.”
A következő, 1923. június 19.-i, június 18.-i keltezésű híradás zárta le véglegesen a kérdést. A bevezető sorok a városi közgyűlés hangulatát érzékeltették. „Rég nem látott feszült, szinte izgalmas érdeklődés vezette be a mai városi közgyűlést. A város elevenjébe vágó problémák mind eltörpültek annak jelentősége mellett, ki kapja meg a színházat? A karzat zsúfolásig tömve volt. A közgyűlési termet is benépesítette a színházi kérdés. Mintegy 70 bizottsági tag volt jelen, akiken kívül még körülbelül húszan voltak a bizottságnak hivatalból való tagjai, összesen tehát kilencvenen vettek részt a közgyűlésen.”
Kaposvári Színház Anno (Forrás: Wikipédia)
A közgyűlés harmadik pontja tárgyalta ezt. Itt lett kulcsszereplő már akkor is a város főjegyzője, aki ekkor Katics Antal volt. Ő közölte azt, hogy két pályázó ún. pótbeadványt nyújtott be. Mariházy Miklós azt írta: „… semmi kedvezményre nem tart igényt, s az esetre, ha a város működésével nem volna megelégedve, a szerződést vele bármikor felbonthatja.”
Pécsi Városháza 1920 Zsabokorszky képeslapon (Forrás: Wikipédia)
Asszonyi László és Kürthy György hivatalosan is leszögezték, hogyha bármelyikük is nyeri meg a színigazgatói tisztet, egymással társas viszonyba lépnek. Az anyagi garanciájuk erősítésére pedig csatolták Kissházy Albert bányatulajdonos hitelesített nyilatkozatát, amelyben 10 millió koronát „hajlandó Kürthy György rendelkezésére bocsátani.” Azt is közölték, hogy – hasonlóan Mariházy nyilatkozatához – az ő szerződésük is a várossal bármikor felbontható.
Hamerli Imre (Forrás: Hetedhéthatár)
Hamerli Imre (1867-1927) bizottsági tagot azonban ez az ismertetés nem elégítette ki, a pótbeadványok szó szerinti fölolvasását kérte. A főjegyző a városi tanács hivatalos javaslatát terjesztette be ez után, amely szerint a bíráló bizottság „valamennyi pályázót alkalmasnak találja.” Azt a színügyi bizottsági véleményt sem hallgatta el, hogy az elsőséget Mariházy Miklós pályázatának adták, „akinek az anyagi garanciája is teljes, és megfelelő gyakorlattal is rendelkezik. Ajánlja a tanács javaslatának elfogadását.”
A fölszólalók sorában elsőként dr. Radnai Emil emelkedett szólásra. Ő Asszonyiék társas viszonyának kijelentését nem javasolta figyelembe venni, mivel „előre nem lehet tudni, hogy ki kapja a koncessziót.” Hamerli Imre viszont ennek épp az ellenkezőjét jelentette ki, Asszonyi László támogatását ajánlotta figyelemébe a közgyűlésnek.
Keresztes-Fischer Ferenc (Forrás: Wikipédia)
Dr. (Keresztes) Fischer Ferenc főispán – a későbbi belügyminiszter – a városi tanács javaslatának elfogadását vagy elutasítását kérte a közgyűléstől – mégpedig képviselői fölállással! Itt derült ki, hogy a hivatalos városi javaslat kisebbségbe került, ugyanis elutasították. Ezt követően „kisebb vita indult meg” a továbbiakról, azzal a véleménnyel, hogy Mariházy Miklós pályázatáról már ne szavazzanak. A főispán ismét név szerinti szavazást rendelt el azzal a kikötéssel, hogy az összes pályázóra szavazhatnak a képviselők, „… és aki többséget kap, nyeri el a színházat.”
Tehát – névsorba állítva – Asszonyi László és Kürthy György, Balla Kálmán, Gózon Béla, Heltai Hugó, Kiss Árpád, Mariházy Miklós pályázatáról volt szó a név szerinti szavazásnál.
A voksolás menete úgy zajlott le, hogy abc-sorrendben szólította a főjegyző a törvényhatósági bizottság tagjait, és ők fennhangon mondták meg annak a nevét, akire szavaztak a pályázók közül. Most pedig adjuk át a szót az akkor ott lévő, „ismeretlen” újságírónak. „Sűrűn ismétlődik a válasz: Asszonyi! Hamerli Imre lázasan jegyez. Többen elhagyják helyeiket, mert nem akarnak szavazni, Így kimegy a teremből Makay István (a későbbi polgármester), Schmidt Antal, Gyimóthy Gyula, Rudle Ignác, Linder Ernő stb.
Asszonyi László (Forrás: Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája 1883-1944)
Amikor a törvényhatóságnak hivatalból tagjai is leszavaztak, az elnöki enunciáció (kihírdetés) előtt, Hameri Imre hangja süvít a terembe: – Győztünk, 39 szavazatot kapott Asszonyi! A karzaton az ott tartózkodott Asszonyit és Kürthyt éljenzik.” A szavazás végső eredménye a következő lett: Asszonyi-Kürthy 39-, Mariházy Miklós 31-, Balla Kálmán 3 szavazat, a többi pályázó nem kapott voksot. Ez feketén-fehéren azt jelentette, hogy a városi tanács javaslatát leszavazta az illetékes törvényhatósági bizottság. (Hiába volt tehát az előző cikkben jelzett, és az előző részekben már ismertetett összetételű bíráló bizottság tagjainak pályázók általi „megkörnyékezése.”)
Azt az újságcikkek időrendjében leírtakból is tudhatjuk, hogy az idő előre haladtával ez a két pályázat emelkedett ki a többi értékes közül – Balla Kálmán kárára, hiába „harangozták be” előtte az ő győzelmét –, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy amikor Asszonyi László és Kürthy György összefogtak egymással, nagy lépést tettek győzelmük irányában. Mivel a pályázati kiírásban három év szerepelt, a két nyertes ennyi időre nyerte el a Pécsi Nemzeti Színház irányítását.
A lap összegzését érdemes idézni, mivel további belső összefüggéseket tárt föl: „A választás váratlan meglepetést hozott, de ehez (sic!) meg kell jegyeznünk azt, hogy a tanács nem csinált presztizs-kérdést (sic!) a maga javaslata kapcsán, másrészt a Balla Kálmán mellett kitartott bizottsági tagok egy része Mariházyval szemben Asszonyira szavazott, más része kivonult a szavazás elől.” Azt szintén megtudhatta mind a korabéli újságolvasó, mind az utókor, hogy az elnöklő főispán „a választási izgalom lecsillapodásáig” öt perc szünetet rendelt el, majd a bizottsági tagok hamar kiürítették a közgyűlési termet. Most pedig közöljük az első oldalon, vezető hírként (!) megjelent tudósítás címét: „Asszonyi László és Kürthy kapták meg a pécsi színházat 39 szóval 34 ellenében” (Mariházy Miklós 31-, és Balla Kálmán 3 szavazatát összegezték itt.)
Kürthy György (Forrás: Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája 1883-1944)
Zárjuk le a kérdést a lap 1923. június 19.-i közleményével. A „Színház” rovatban, „Balla Kálmán köszönete” címmel látott napvilágot a most idézett közlemény: „Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! Fogadja úgy Ön, mint minden jóakaróm s jó barátom, akik a mostani színigazgatói választáson mellettem kitartottak, leghálásabb köszönetemet. Tartsanak meg szíves jó emlékükben, s azt a szeretetet, s azt a jóindulatot vigyék át a megválasztott színigazgatóra, mert ezzel a magyar színészet szent ügyét szolgálják. Igaz tisztelő híve: Balla Kálmán színigazgató.” A záró sorokból tudható meg, milyen ok kapott nagy hangsúlyt az ő hivatalos elutasítottságában. Kijelentette ugyanis, hogy az elterjedt tévhit ellenében soha előzőleg sem volt, és akkor sem volt szabadköműves!…
Az tény, hogy Asszonyi László és Balla Kálmán pécsi színházi múltja nagy szerepet játszott abban, hogy utolsóként őket említették „befutónak”, bár a Dunántúl az utolsó pillanatig az utóbbi pályázót „favorizálta.” Mariházy Miklós tehát – amint az a hírekből kitűnt –, hiába nyújtott be tartalmas, minden tekintetben megfelelő dolgozatot, a „végső elszámolásnál” a helyi „beágyazottság” erősebbnek bizonyult. (Lásd az akkor már nagy tekintélyű Hamerli Imre szerepét.)
Mindenesetre Balla Kálmán úriemberi vonásokat mutatott, amikor nemcsak köszönetet mondott támogatóinak, nemcsak jó kívánságait nevezte ki a pécsieknek, hanem a megválasztott színigazgató támogatására szólított föl, hitet téve a magyar színházügy pártolására. Azt már sajnos soha sem tudhatjuk meg, milyen színigazgató lett volna Balla Kálmán vagy Mariházy Miklós…
Hozzászólások