Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Peterdi Sándor 25 éves színészi jubileuma Pécsett, 1899-ben 4. rész
A Pécsi Napló egyik címlapja (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
Az akkori kor neves színésze nevezetes évfordulója – már ami a jubileumi előadás szakmai színvonalát illette –, hagyott kívánni valót ugyan maga után – amelyet észrevett a lap éles szemű tudósítója, és rögzített az előző részben ismertetett cikkben –, nem kedvetlenítette el az ünneplőket. Ezt bizonyítja a Pécsi Napló 1899. január 11.-i számában, a „Színház és művészet” rovatban közölt „Jubiláló színész” című cikk. Mind a színpadra lépés előtti, mind az előadás utáni történéseket pontosan rögzítette a tudósítás. Érdemes tehát szemügyre venni a leírtakat.
A Pécsi Nemzeti Színház 1904-ben (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
„Peterdi Sándor, a pécsi színtársulat jellemszínészének 25 éves színházi jubileumát pályatársai is fölhasználták, hogy az iránta érzett rokonszenvnek minél méltóbb kifejezést adjanak. Az ünnepi előadás megkezdése előtt a színtársulat tagjai a színpadon egybegyűltek, ahol Bihari Ákos a következő nagy tetszéssel fogadott beszédet intézte az ünnepelthez:
’Szeretett barátunk!
Az a nemzet, mely saját művészeit megbecsüli, az a nemzet önmagát becsüli meg. Sótalan, keserű a színész kenyere mindenképen (sic!), de ez a kenyér igazán megátkozott kenyérré válik abban az órában, midőn azt honfitársaink ridegsége, közönye mérgezi meg. Azok a szomorú idők, mikor a magyar színész saját honában is – hontalan volt, amikor még kitaszított páriái voltunk a társadalomnak, – azok a szomorú idők – Istennek hála! – már elviharzottak fejünk felett.
De bár manapság nem az indolentia (közönyösség), nem a vak előítélet, hanem a közönség szeretete ölel át bennünket, mindazonáltal legalább is vakmerőség volna azt hinnünk, hogy a magyar színművészet Kánaánja immáron elkövetkezett. Színészetünk még mindig csak tavaszkorát éli. És valóban, mint a tavaszi nap fényes, meleg sugarait gyakorta takarják el hideg, irigy fellegek, melyeknek nyomában zúgó, dermesztő szél tiporja el a kikelet zsenge virágait, úgy a magyar társadalom kebelében is fájdalom, még mindig vannak olyan elemek, melyek a közönség szeretetét, lelkesedését előlünk eltakarni iparkodnak, akik kicsinylő megvetéssel fordulnak el mindentől, ami magyar, és rajongva dicsőítik mindazt, ami – idegen.
Szeretett barátunk!
Színészi működésed 25-ik évfordulójánál művészi pályafutásod e kimagasló mértföld (sic!) mutatójánál egybe sereglettünk, íme bajtársaid, akik szeretettel, bizalommal tekintünk reád, mert te egyike vagy ama keveseknek, akik az akadályokon csak erejüket izmosítják, akik tántoríthatatlanul, csüggedést nem ismerve haladnak előre, akik szívüket, lelküket, egész tudásukat, egész művészetüket viszik harczba (sic!) a magyar színészet Kánaánjáért! E szent nap emlékére fogadd tőlünk szívesen e szerény koszorút! Szívünknek összes melege, mérhetetlen lelkesedése, irántad érzett barátságunk, szeretetünk, bizalmunk és nagyrabecsülésünk hozzá van tapadva e koszorú minden leveléhez.
Pécsi Nemzeti Kaszinó
(Forrás: Régi Pécs)
Adjon az ég nekünk még sok Peterdy Sándort, és akkor mihamarább el fog jönni az az idő, mikor az a nap – színészetünk napja – szétszakítva sötét felhő kárpitjait, izzó fényében ragyogva, tündökölve, diadalmasan tör magának utat az egeknek boltozatján! Adjon az ég nekünk még sok Peterdy Sándort, és akkor majd a szeszélyes, ingatag tavaszt a meleg, forró nyár fogja felváltani, akkor majd a magyar színészt nemzetének minden fia, osztatlanul, kivétel nélkül egyformán szeretni, tisztelni és megbecsülni fogja. Ez lesz a nyarunk! Ez lesz a mi Kánaánunk! Mindnyájunk igaz örömére, és a magyar színészet soha el nem múló dicsőségére az Úristen sokáig éltesse!’
Az éljenzések csillapodta (sic!) után Lipcsei Józsa nyújtotta át az ünnepeltnek a társulat szép ezüst babérkoszorúját. Előadás után az egész színtársulat, mégis a távol levő igazgatói pár kivételével, a nemzeti kaszinó éttermébe bankettre gyűlt egybe, melyen több színházi törzsvendég, és a pécsi napilapok szerkesztői is egybegyűltek. Első sorban Bihari Ákos a színtársulat nevében a vendégeket köszöntötte föl, majd Trixel Károly alispán az ünnepeltre emelte poharát, lelkes szavakban ecsetelve a színművészet magasztos feladatát, melynek Peterdy Sándor egy emberéleten keresztül oly lelkiismeretesen felelt meg.
Pécsi Nemzeti Kaszinó belseje (Forrás: Régi Pécs)
Az alispán szép fölköszöntője után Pleininger Ferencz a közönség és a sajtó nevében üdvözölte a derék színészt, ki mindig komolysággal törekedett előre a művészet ösvényen. Majd az ünnepelt köszönte meghatottan a rokonszenvnek lélekemelő megnyilatkozását, köszönetet mondva a pécsi közönségnek, sajtónak és pályatársainak. Vacsora után az egész társaság a nemzeti kaszinó nagytermébe vonult, ahol csakhamar megszólalt a czigányzene (sic!), kezdődött a táncz (sic!), társalgás, mely a kora reggeli órákig együtt tartotta csaknem az egész kitűnő hangulatban levő társaságot.”
Miért ide mentek ünnepelni előadás után? Egyszerű a válasz: csak át kellett sétálniuk a Színház előtti téren (a Színház téren), és jobbra, a túloldalon volt a nemzeti kaszinó. (1945 után előbb Helyőrségi-, ezt követően Tiszti Klub volt, majd az 1960-as évek végétől Fegyveres Erők Klubja lett, jelenleg a HM tulajdona és üresen áll.)
Amint látható – az előadás színvonalától függetlenül –, megadták a módját ennek a szép évfordulónak, és bár a közleményben nem ismertetett okok miatt a teátrumot igazgató gyulai Tiszay Dezső (1854-1900) és a színházban kulcsszerepet betöltő második felesége, Tiszayné Ellinger Ilona (1862-1920) volt híres szubrett nem volt jelen, felemelő rendezvény követte a színházi ünnepet. (Mivel Tiszay Dezső 1900. július 3.-án elhunyt, de a betegsége miatt felesége a már januártól átvette a pécsi színház irányítását, nagy a valószínűsége annak, hogy épp a férj betegsége miatt maradtak távol ekkor már csak azért is, mivel maga az alispán is tiszteletét tette ezen az ünnepi rendezvényen – a már akkor is jelentős befolyással rendelkező helyi sajtó mellett.)
Krecsányi Ignác (Forrás: Wikipédia)
Néhány szóval meg kell emlékeznünk a köszöntő-beszédet elmondó kollégáról, Bihari Ákosról (Silbermann Ábrahám, 1873-1924) is. Az 1892-ben kezdődő színészi pályáján Debrecenben, Kolozsvárt szerepelt, majd a fővárosi Vígszínház és Szeged következett a drámai színész, szavalóművész, majd színigazgató életútján. Az életpályájáról eddig tudottakat egészítik ki a most közöltek. De ha már itt tartunk, Futaky Hajna 1992-ben megjelent két kötetes összeállítása színházunk 1895 és 1949 közötti műsorának repertóriumáról azt közli róla, hogy az 1896/1897.-, az 1897/1898.-, az 1898/1899. évadban „fiatal hős, szerelmes színész” illetve „hősszerelmes, társalgási színész” szerepkörben volt tagunk. Visszatérvén városunkba 1910. november 24-25.-én „klasszikus irodalmi estély”-t adott, sőt 1923. április 28.-án, 29.-én, 30.-án, május 6.-án, 23.-án előadott Szabados Béla: Bolond Istók című népies daljátékának szövegkönyvét is ő írta Sas Edével közösen.
Összeállításom végén összegezzük Peterdi (a cikkben Peterdy) Sándor (Nagyszentmiklós, 1855- Újpest, 1917) életútját a 25 éves jubileumáig. A színészi pályájának kezdetét már fölidéztük saját írásával, előző részeinkben. Most néhány fontos adattal egészítsük ki a már leírtakat. Marianovich Sándor – mint már közöltük, az 1870-es évek közepén, – gyaníthatóan a Népszínházhoz való szerződésekor, 1875-ben – vette föl művésznevét.
Csepreghy Ferenc (Forrás: Wikipédia)
Számos színháznál kapott szerződést: színész, majd rendező, majd színigazgató is lett, amikor kiteljesedett művészi pályája. Színészként fiatal korában hősszerelmes szerepekben játszott, később drámai hősöket alakított, illetve ún. társalgási szerepekben aratta sikereit. Szó volt már a klasszikus szerzők tragédiáinak főszerepeiről az előzőekben, most a színészi paletta sokrétűségéről is beszéljünk, amikor például Csepreghy Ferenc (1842-1880): „Sárga csikó” című híres népszínművében, Márton gazdaként is meghódította közönségét.
Molnár György (Forrás: Wikipédia)
Művészi útja során 1875-ben a fővárosi Népszínházban, 1876-ban a szabadkai-, 1877-ben az eperjesi-, 1878-ban a nyíregyházi- és a szatmári-, 1879-ben a huszti-, a miskolci- és a szegedi színházban szerepelt. Szeged után 1885-től 1890-ig a kassai- és az ungvári-, valamint a felvidéki színházaknál találjuk, 1890-től 1893-ig pedig ismét a szabadkai-, majd a debreceni következett. 1893-tól 1896-ig Szegeden és Pécsen találjuk, 1896-ban Orosházán, Makón, Nagyszentmiklós-szülővárosában, Hódmezővásárhelyen, Nagybecskereken örvendeztette meg az ottani színházbarátokat. 1897-ben Lugosra, Fehértemplomba, Versecre, Kalocsára, Mohácsra, Siklósra, Szigetvárra, ismét Nagybecskerekre vezetett a kacskaringós útja. Így érkezett el ismét hozzánk. A rendezés mellett 1896-tól színigazgatói engedélyt is kapott 1900-ig, közben 1897-ben a Délvidéki Színi Kerület igazgatói teendőit is ellátta. Sajnos, mint már az előző részben ismertettem, fotóját nem sikerült fölkutatnom, de azt hiszem, így is sokat megtudhattunk róla.
Miklósy Gyula (Forrás: Wikipédia)
Azt ugyanis kijelenthetem, hogy az eddig ismert pályaképet ezek a közölt újságcikkek kiegészítik, bővítik. Mint az önvallomásából olvashattuk ugyanis, Krecsányi Ignác (1844-1923) híres színész, színi direktor nagy szerepet játszott pályafutásában. A kecskeméti kezdéskor ő indította el művészi útján, az érettségit követően –, a Kecskeméti Jogakadémia helyett. Molnár (Müller) György (1830-1891), a Népszínház főrendezője hősszerelmesként „közvetítette ki” Pécsre a híres, máig ható színházi dinasztia alapítójához, Miklósy (Miklóssy) Gyula (1839-1891) színigazgatóhoz. (A pécsi direktorság nem szerepel az eddigi életrajzában, ezért ez az adat kiegészíti azt.) Mint olvastuk, akkor még nem volt érett erre a szerepkörre, de amikor 1880-ban, „szerepkör-éretten” ismét visszatért városunkba, Bogyó Alajos (1834-1906) „szárnyai alá”, már eljöttek nálunk is a sikerei. (Az 1880-as dátum azonban kérdéses, mivel az eddigi adatok szerint 1882-ben került Pécsre Bogyó Alajos, aki színészként, operaénekesként szintén dicséretes pályát futott be.)
Pécs Színház tér-Király utca 1900 körül (Forrás: Régi Pécs)
Peterdi Sándor 25 éves jubileumára visszatérve leszögezhetjük, hogy az előadás előtti köszöntés, a fiatal pályatárs ékes beszéde, az előadás utáni ünnepség és vigalom megmutatta, hogy „megadták a módját” akkoriban egy ilyen rendezvénynek – tanulhatna belőle az utókor! Már csak ezért is érdemes volt fölidézni egy mára már kevéssé emlegetett, de a maga korában országos jelentőségű színész, rendező, színigazgató pécsi köszöntését…
Hozzászólások