Ki mennyből jön, visszatér oda,
reményt sejtet vagy kis csodát.
Biztosat egy sem ígért soha,
s csillagpor takarta nyomát.

Alakját árnyalta szó-lepel,
és színezte emlékezet.
Akit bűne, mint a hó lep el,
hívőként sandított eget.

Szem közönye ma is csontkemény,
csak ígéretet vált a nap,
marad jégcseppből csiholt remény,
hogy bűnökből kiváltanak.

A távol szép szeretet-fehér:
lehet, hogy libbenő angyal.
Talmi fényt szárnnyá font két tenyér,
birkózik ott a nagy faggyal.

Lilára vált már az arc, a kéz.
Néró-leheletű a hideg.
A menekülő még visszanéz,
az Éj gyűrt szalmáján piheg.

Ki mennyből jön, visszatér oda.
Kellenének az angyalok,
vagy legalább egy apró Csoda,
és vigasznak a halk dalok.

Megosztás

Tweet