Mindenki karácsonyfája Pécsett – 3. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Mindenki karácsonyfája Pécsett – 3. rész

A mindenki karácsonyfájának utolsó, 1989 utáni, napjainkig tartó korszakát szemlélve megállapítható, hogy az új politikai érában nehézkesen folytatódott a pécsi mindenki karácsonyfájának sorsa. Igazi útkeresés volt ez a periódus, akárcsak a magyar társadalomnak. Valamivel több, mint 20 év elteltével azonban a főtéri hatalmas fenyő ismételten megtalálta helyét a pécsiek adventi készülődésében, egy hagyománnyá váló közösségi rendezvénysorozat stílszerű kelléke lett.

Az új politikai érában folytatódott a mindenki karácsonyfájának hagyománya Pécsett, de a társadalmi összefogás egy csapásra megszűnt, ismételten a város gondoskodott a fa felállításáról.[1] 1990 decemberében az ékelés kilazulása miatt a fa megdőlt,[2] melyet egyes vélemények[3] szerint akár a tarkaságuk miatt amúgy is kritizált díszek[4] is okozhatták. Hogy ennek hatására kapott-e 1991-ben igencsak puritán díszítést a Széchenyi téri karácsonyfa, azt nem tudhatjuk, de a sajtó szerint „az utóbbi évtizedek legszegényesebb látványt nyújtó fája volt.”[5] Hogy emiatt-e, vagy tényleg lakossági kérésre – hogy megelőzzék a szilveszteri megmászását – a városvezetés úgy határozott, hogy még szilveszter előtt lebontják a fát.

1992

1992-ben értelmi fogyatékosok készítették rá a díszeket, s egy kisebb ünnepség keretében adták át a fát a város lakosságának.[6] Az ünnepség részleteiről nem tudósított a sajtó, s ezt a karácsonyfát is még szilveszter előtt lebontották.[7] 1993-ban is kellemetlenség kerekedett a fa körül, mikor az Árpád-tetői erdészettől beszerzett mindenki karácsonyfájául szolgáló 16 méter magas fa csúcsát kivágása másnapján motoros fűrésszel levágták. Az erdészek szerint egy közösség túlbuzgó tagjai követték el a facsonkítást.[8] Egy publicisztika meg is kérdőjelezte az elnevezést, de leginkább a szilveszter előtti elbontás miatt, hisz régebben szokás volt a mindenki karácsonyfája alatt köszönteni az újévet.[9] 1994-ben december 24-én délelőtt a Pécsi Kulturális Szervező Iroda és a Pécsi Megyéspüspökség színvonalas karácsonyi műsort szervezett a fa köré,[10] melynek keretében betlehemes játékokat mutattak be, a Pécsi Belvárosi Templom Jubilate Énekkara karácsonyi énekeket adott elő, felléptek a Pécsi Hittudományi Főiskola hallgatói, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola harsona kvartettje és a Kertvárosi Katolikus Templom Kamarakórusa is.[11] 1995-ben ismételten részt vállaltak a helyi vállalatok az ünnep jelképének tartott fa létesítésében, melyről így tudósít a Dunántúli Napló: „Az egyik fő támogató a költségek egy részének fedezésével a MATÁV Pécsi Igazgatósága, a szervezést, a koordinációt, de például a díszkivilágítás költségeit is a Közüzemi Rt. vállalta. Mellettük több vállalkozó is felajánlotta segítségét. Idén új díszek kerülnek a hatalmas fára, amelyet egy hosszúhetényi vállalkozó adott.”[12] Ismét volt műsor – a Márkus Bábszínház vidám, betlehemes játéka – is a mindenki karácsonyfájánál, azonban a karácsonyváró est célközönsége ezúttal nem elsődlegesen a város lakossága, hanem a nagycsaládosok voltak. A rendezvényre több mint háromszáz gyermek érkezett szüleivel.[13] 1995-től kezdődően újból szilveszterkor is állt (általában vízkeresztig)[14] a pécsi főtér karácsonyfája, azonban már kevesebben látogattak ki a fa alatt köszönteni az újévet.[15] Bár már 1997 végén tervezte a város, hogy a jövőben már advent idején felállítja a mindenki karácsonyfáját,[16] ez azonban ekkor még nem sikerült. A közös karácsonyfa költsége az 1990-es évek végére már tetemes összeg lehetett, ugyanis 1998 novemberében felhívás jelent meg a helyi lapban, miszerint a mindenki karácsonyfájához várja a Közüzemi Rt. a felajánlásokat, a rendezők szeretnének ingyen jutni a fához.[17] 1998. december 24-ére a Rotary Club szervezett „polgárköszöntő délutánt” a mindenki karácsonyfájához, ahol a gyerekek szaloncukrot, csokoládét, süteményt kaptak.[18] 1999-ben hangos botrány zengte körül a mindenki karácsonyfáját, egyértelműen nem a megbékélés üzenetét hordozta magán a pécsi mindenki karácsonyfájának kiválasztott, 17 méteres, Olasz község határából származó fenyő. Felállítását a BAT Pécsi Dohánygyár finanszírozta. Az Amerikából érkező díszek közt piros ötágú csillagok is voltak,[19] melyeket többen vörös csillagként értelmezték, s ebből közfelháborodás és sajtóvita kerekedett. Körömi Attila képviselő jogszabályba ütköző cselekedetre hívta fel a város vezetésének figyelmét a díszek közt vörös csillagként, így önkényuralmi jelképként értelmezhető példányok miatt, ezért azokat eltávolították a fáról. Képviselők pártállásuk szerint hol a díszek mellett (Kablár János[20]), hol azok ellen (Körömi Attila,[21] és egy Hermész álnéven író szerző[22]) álltak ki. Szalai László református lelkész publicisztikájában a jelkép ősi, keresztyén tartalmát hangsúlyozta, s próbálta felhívni a figyelmet az elgondolkodtató tendenciára, mikor már egy karácsonyfadíszben is politikai jelképet látunk.[23]

2004

2000-ben a Dzsámi és a tér egyéb fái is díszkivilágítást kaptak, méginkább emelve a tér karácsonyi hangulatát.[24] A 2000-es években egyre gyakrabban magánszemélyek, idős emberek ajánlották fel a kertjüket díszítő 30-40 éves – gyakran gyermekeik számára ültetett – fákat,[25] de a mindenki karácsonyfájának költségei ennek ellenére is jelentős összeget képviseltek. A 2001-es méreteit tekintve (is) rekorder fa 25 méter magas volt és egymillió forintjába került az önkormányzatnak (a fa kivágása, szállítása, a felállítása és a díszítése).[26] Ugyanis különleges, drága gépekkel segítették a kivágását, hiszen nem dőlhetett el – a fa csúcsát daruval fogták meg, amíg vágták a törzsét –, és a szállítás sem volt egyszerű dolog.”[27] 2002-ben a Kozármislenyből érkezett, a megyeszékhely kék-sárga színeibe öltöztetett[28] mindenki karácsonyfájának költségei még nagyobbak voltak, csak a díszek, a színes égők közel 5 millió forintba kerültek.[29] A 2000-es évek elejére gyakorlattá vált, hogy a mindenki karácsonyfájának törzsét deszkának és lécnek dolgozták fel, melyeket a városi padokhoz használtak fel, s gallyakat pedig felaprították tüzelőnek, valamint komposztalapanyagnak.[30] 2006-ban nehézségek támadtak a mindenki karácsonyfájának szállítása körül: a hatalmas tűlevelű előbb lezuhant a tehergépkocsiról, majd a pécsi főtéren kiderült, hogy az előzetes mérések alapján számára kialakított gödör túl kicsi, így a tervezetthez képest jelentős késéssel tudták csak felállítani a fát.[31] 2007-ben a pécsi dekorációs műhelyben készült aranydíszek[32] ellenére a fa varázsa megtörni látszott, a Dunántúli Napló tudósítása szerint a karácsonyi hangulatot, egyre többen az Árkád csillogó, helyi iskolások műsoraival személyessé tett világában keresték.[33] Pedig Pécs városa 2007-2008-ban már tíz-tizenkét millió forintot költött a város ünnepi díszeire, melybe új díszítőelemek vásárlása, a szállítás, a felszerelés, illetve az üzemben tartás is beletartozott és az újabb városi területek bevonása is plusz költségekkel járt.[34] Bár 2009-ben a főtér átépítése miatt csak később, december 19-én tudták felállítani a mindenki karácsonyfáját,[35] szilveszterre színpadot helyeztek el a fa mellett, ahol az óév két utolsó napján neves külföldi előadók koncerteztek.[36] 2010-ben az ünnepi kirakodóvásár és műsor nem a kulturális főváros fenyőfája körül, hanem a Kossuth téren volt.[37] 2011-ben új és igen sikeres, napjainkig meghatározó jelentőségű hagyomány teremtődött azzal, hogy az advent első vasárnapját megelőző pénteken megnyitották az Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásárt. A pécsi felajánlásból származó mindenki karácsonyfája[38] köré szervezett karácsonyi vásárhoz három héten keresztül tartó, gazdag programsorozat (pl. Bóbita Bábszínház, Berecz András, a MárkuSzínház, és Tamás Éva játéktára) kapcsolódott.[39]

2012

2012-ben a Nádor Szálló épületének ablakaiból adventi naptár lett, minden este ötkor és nyolckor fényjátékot tartottak a főtéren, s népi játszóházat szerveztek a kisebbeknek Széchenyi téren.[40] Jó fogadtatásra talált az újítás, egy olvasói levél szerint „Öröm volt látni vasárnap este, ahogy benépesült a pécsi belváros. A mindenki karácsonyfája talán még soha nem volt ilyen szép, mint ebben az évben. A fényfestés is csodálatos. Igazi karácsonyi hangulatot árasztott mind a Széchenyi, mind a Kossuth tér.”[41]

2013

2013-ben folytatódott a rendezvénysorozat, felállították a „Mikulás Házát”, ismét fényfestésekkel emelték a mindenki karácsonyfája körüli karácsonyi vásár ízekkel és illatokkal fűszerezett, meghitt hangulatát. A II. Épületfestő rajzpályázatra beérkező gyermekrajzok vetítése személyessé tette az ünnepet, s „Énekeljünk együtt” össznépi éneklést is szerveztek a mindenki karácsonyfájánál.[42] Nem maradt hatás nélkül ebben az évben sem a program, sokan látogatták a főteret a karácsonyi forgatag idején,[43] így az a közös ünneplés színterévé változott. 2014-ben folytatódott, a Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár a Széchenyi téren,[44] ahol a következő évi Europa Cantatra hangolódva a mindenki karácsonyfája hangjegy formájú díszeket kapott,[45] és vasárnaponként kóruszene emelte az ünnep fényét.[46]

2015

2015-ben az adventi vásáron meseerdőt alakítottak ki, amihez száz fenyőfát hoztak a főtérre, volt cipősdoboz-akció is és a Nádor-szálló homlokzatán ismét kinyílnak az adventi naptár ablakai.[47] A fa ismételten pécsi felajánlásból érkezett,[48] más-más iskola diákjai léptek fel a Széchenyi téri színpadon, és adták elő adventi műsoraikat kórusaik, táncosaik, zenekaraik közreműködésével.[49] A karácsony a főtéren 2015-ben ismét közösségkovácsoló, a pécsieket a térre vonzó esemény lett, melyet egy olvasói levél így fogalmazott meg: „Izgatottan várjuk a pécsi adventi vásárt, unokáimmal együtt. Minden évben nagyon szeretik ott eltölteni az időt, nézelődni, teát inni, gyönyörködni a karácsonyfában.[50] A mindenki karácsonyfája így sikeresen lényegült át – immár sokadjára – közösségi élménnyé: a pécsiek – kicsik és nagyok – kedvelt adventi találkozóhelyévé és a karácsonyi műsorok színterévé.

Összefoglalóan elmondható, hogy az 1990-es években a mindenki karácsonyfája nehezen találta helyét az új rendszerben. Ennek kicsúcsosodásaként jól jellemzi a korhangulatot, a társadalom – némiképp talán politikai érdekből is táplált – érzékenységét, mikor 1999-ben egy karácsonyfadíszben is politikai jelképet látva skandallum kerekedett a pécsi mindenki karácsonyfája körül. Különösebb hírértéke egyre kevesebb volt a karácsony e grandiózus jelképének, ünnepi műsor nem kapcsolódott hozzá, jobbára csak metrikus és praktikus adatok – mérete, szállításának és felállításának ideje – jelent meg a sajtóban, illetve egyre tetemesebb költségei. 2011-től a köré szervezett karácsonyi vásárral és adventi műsorsorozattal sikerült ismételten tartalommal megtölteni, s így vált a pécsiek kedvelt adventi találkozóhelyévé és a karácsonyi műsorok színtervé.

 

Felhasznált források:

Új Dunántúli Napló, 1990. december 11. (1. évfolyam, 249. szám), 1-2.: Idén is lesz „mindenki karácsonyfája”.

Új Dunántúli Napló, 1990. december 27. (1. évfolyam, 263. szám), 4: Dől a fa.

Új Dunántúli Napló, 1990. december 30. (1. évfolyam, 266. szám), 4: Újra egyenes a mindenki karácsonyfája.

Új Dunántúli Napló, 1991. december 15. (2. évfolyam, 343. szám), 3: Fenyőfavásár Dél-Dunántúlon. Kedden hozzák Pécsre a mindenki karácsonyfáját.

Új Dunántúli Napló, 1992. január 2.(3. évfolyam, 1. szám), 9: Még szilveszter előtt eltávolították a Széchenyi térről a mindenki karácsonyfáját…

Új Dunántúli Napló, 1991. december 27. (2. évfolyam, 353. szám), 4: Még szilveszter előtt lebontják a mindenki karácsonyfáját.

Új Dunántúli Napló, 1992. december 12. (3. évfolyam, 342. szám), 5: Díszek a Mindenki karácsonyfájára.

Új Dunántúli Napló, 1992. december 19. (3. évfolyam, 349. szám), 1: Tegnap délelőtt a pécsi Széchenyi téren felállították a Mindenki karácsonyfáját.

Új Dunántúli Napló, 1993. december 9. (4. évfolyam, 336. szám), 9: Mindenki karácsonyfája.

Új Dunántúli Napló, 1993. december 10. (4. évfolyam, 337. szám), 4: Megcsonkították a Mindenki karácsonyfáját.

Új Dunántúli Napló, 1993. december 23. (4. évfolyam, 350. szám), 9: Mindenki fája?

Új Dunántúli Napló, 1994. december 23. (5. évfolyam, 353. szám), 1: Karácsonyi ünnepség a pécsi Széchenyi téren.

Új Dunántúli Napló, 1994. december 27. (5. évfolyam, 357. szám)), 1: Karácsonyi ünnepség Pécsett. Színvonalas műsort rendeztek a Széchenyi téren.

Új Dunántúli Napló, 1995. december 13. (6. évfolyam, 340. szám), 1: Mindenki Karácsonyfája.

Új Dunántúli Napló, 1995. december 23. (6. évfolyam, 350. szám): Nagycsaládosok előkarácsonya.

Új Dunántúli Napló, 1996. december 20. (7. évfolyam, 347. szám), 1: Mindenki karácsonyfája.

Új Dunántúli Napló, 1997. január 2. (8. évfolyam, 1. szám), 1.: Búcsú az óévtől.

Új Dunántúli Napló, 1997. december 24. (8. évfolyam, 352. szám), 4.: A karácsony ünnepi fényei.

Új Dunántúli Napló, 1998. november 18. (9. évfolyam, 316. szám), 5: A Széchenyi téri mindenki karácsonyfáját…

Új Dunántúli Napló, 1998. december 27. (9. évfolyam, 353. szám), 4: Polgárköszöntő a pécsi fenyő alatt.

Új Dunántúli Napló, 1999. december 29. (10. évfolyam, 355. szám), 6: Éberség.

Új Dunántúli Napló, 1999. december 22. (10. évfolyam, 350. szám), 7.: Vörös csillagok.

Új Dunántúli Napló, 2000. január 5. (11. évfolyam, 4. szám), 6: Csillagok és kontextusok.

Új Dunántúli Napló, 1999. december 30. (10. évfolyam, 356. szám), 9.: Karácsonyi „vörös csillagok”.

Új Dunántúli Napló, 2000. december 18. (11. évfolyam, 346. szám), 5: Ünnepi fényben a belváros.

Új Dunántúli Napló, 2001. december 15. (12. évfolyam, 341. szám), 4: Már áll a mindenki karácsonyfája.

Új Dunántúli Napló, 2001. december 18. (12. évfolyam, 344. szám), 4: A legnagyobb karácsonyfa.

Új Dunántúli Napló, 2001. december 24. (12. évfolyam, 350. szám), 5: Milliók ünnepi díszekre.

Új Dunántúli Napló, 2002. január 14. (13. évfolyam, 13. szám), 5: A pécsi mindenki karácsonyfájából…

Új Dunántúli Napló, 2002. december 10. (13. évfolyam, 336. szám), 5: Karácsonyfa a város színeiben.

Új Dunántúli Napló, 2002. december 19. (13. évfolyam, 345. szám), 4: Áll a karácsonyfa a Széchenyi téren.

Új Dunántúli Napló, 2005. december 8. (16. évfolyam, 335. szám), 1: Fenyőfa a belső sávban.

Új Dunántúli Napló, 2006. december 13. (17. évfolyam, 339. szám), 1: Feldíszítették a mindenki karácsonyfáját.

Új Dunántúli Napló, 2007. december 6. (18. évfolyam, 332. szám), 2.: Postavölgyből érkezett a mindenki karácsonyfája.

Új Dunántúli Napló, 2007. december 9. (18. évfolyam, 335. szám), 1.: Színes adventi forgatag.

Új Dunántúli Napló, 2008. december 11. (19. évfolyam, 338. szám), 2.: Ünnepi fényárban Baranya.

Új Dunántúli Napló, 2009. december 20. (20. évfolyam, 346. szám), 1.: Aranyba öltözik a fenyő.

Új Dunántúli Napló, 2009. december 30. (20. évfolyam, 354. szám), 1.: Fergeteges buli a félkész, ám már használható Széchenyi téren.

Új Dunántúli Napló, 2010. november 26. (21. évfolyam, 321. szám), 3.: Rövidesen kigyúlnak a fények.

Új Dunántúli Napló, 2011. november 30. (22. évfolyam, 325. szám), 4.: A Bártfa utcából a Széchenyi térre költözött a fenyő.

Új Dunántúli Napló, 2011. december 2. (22. évfolyam, 327. szám) 5.: Adventi művészeti és mesevásár a Széchenyi téren.

Új Dunántúli Napló, 2012. december 1. (23. évfolyam, 281. szám):, 1: Ünnepi fényekben a város.

Új Dunántúli Napló, 2012. december 19. (23. évfolyam, 296. szám), 4.: SMS –„KARÁCSONYI VÁSÁR”.

Új Dunántúli Napló, 2013. december 19. (24. évfolyam, 296. szám), 5.: Programajánló – December 22.: Széchenyi tér.

Új Dunántúli Napló, 2013. december 20. (24. évfolyam, 297. szám), 10.: A városüzemeltetés legfrissebb hírei.

Új Dunántúli Napló, 2014. november 24. (25. évfolyam, 273. szám), 4.: Adventi díszekbe öltözik a belváros.

Új Dunántúli Napló, 2014. november 27. (25. évfolyam, 276. szám), 1.: Hangjegyek díszítik a pécsi karácsonyfát.

Új Dunántúli Napló, 2015. november 24. (26. évfolyam, 275. szám), 1.: Meseerdő is lesz az adventi vásáron.

Új Dunántúli Napló, 2015. november 25. (26. évfolyam, 276. szám), 1.: Itt az idei karácsonyfa.

Új Dunántúli Napló, 2015. november 25. (26. évfolyam, 276. szám), 2.: Ajándékozás a Széchenyi téren.

Új Dunántúli Napló, 2015. november 25. (26. évfolyam, 276. szám), 5.: SMS – „Advent”.

 

Képek forrása:

A pécsi főtér képe a mindenki karácsonyfájával 1992-ben – Új Dunántúli Napló, 1992. december 24. (3. évfolyam, 354. szám), 1. (Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Dunántúli Napló Fotóarchívuma)

A pécsi főtér képe a Hegyszentmártonból érkezett mindenki karácsonyfájával 2004-ben – Új Dunántúli Napló, 2004. december 14. (15. évfolyam, 341. szám), 1.

A 2012-es mindenki karácsonyfájának részlete – Új Dunántúli Napló, 2012. december 21. (23. évfolyam, 298. szám), 7.

Karácsonyi forgatag 2013-ban a mindenki karácsonyfája körül – Új Dunántúli Napló, 2013. december 20. (24. évfolyam, 297. szám), 10.

A mindenki karácsonyfája 2015-ben, az Europa Cantat évében. (Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár)

[1] „Szállításáról és a költségekről a pécsi gazdasági ellátó szervezet gondoskodik. Napok óta készülnek kézi munkával az új díszek a pécsi Szimpatex Rt. dekorációs termében. […] Hétfőn a tűzoltóság kocsijaival, rádiótelefonos vezérléssel öltöztetik majd fel a tavalyinál magasabb fenyőt.” Új Dunántúli Napló, 1990. december 11. (1. évfolyam, 249. szám), 1-2.: Idén is lesz „mindenki karácsonyfája”.

[2] Új Dunántúli Napló, 1990. december 27. (1. évfolyam, 263. szám), 4: Dől a fa.

[3] Új Dunántúli Napló, 1990. december 30. (1. évfolyam, 266. szám), 4: Újra egyenes a mindenki karácsonyfája.

[4] Új Dunántúli Napló, 1991. december 15. (2. évfolyam, 343. szám), 3: Fenyőfavásár Dél-Dunántúlon. Kedden hozzák Pécsre a mindenki karácsonyfáját.

[5] Új Dunántúli Napló, 1992. január 2.(3. évfolyam, 1. szám), 9: Még szilveszter előtt eltávolították a Széchenyi térről a mindenki karácsonyfáját…

[6] Új Dunántúli Napló, 1992. december 12. (3. évfolyam, 342. szám), 5.: Díszek a Mindenki karácsonyfájára.

[7] Új Dunántúli Napló, 1992. december 19. (3. évfolyam, 349. szám), 1: Tegnap délelőtt a pécsi Széchenyi téren felállították a Mindenki karácsonyfáját.

[8] Új Dunántúli Napló, 1993. december 10. (4. évfolyam, 337. szám), 4: Megcsonkították a Mindenki karácsonyfáját.

[9] Új Dunántúli Napló, 1993. december 23. (4. évfolyam, 350. szám), 9: Mindenki fája?

[10] Új Dunántúli Napló, 1994. december 27. (5. évfolyam, 357. szám)), 1: Karácsonyi ünnepség Pécsett. Színvonalas műsort rendeztek a Széchenyi téren.

[11] Új Dunántúli Napló, 1994. december 23. (5. évfolyam, 353. szám), 1: Karácsonyi ünnepség a pécsi Széchenyi téren.

[12] Új Dunántúli Napló, 1995. december 13. (6. évfolyam, 340. szám), 1: Mindenki Karácsonyfája.

[13] „[…] hagyományteremtő szándékkal karácsonyváró estre invitált tegnap mintegy ötven sok- gyermekes pécsi családot a Vöröskereszt Városi Szervezete, a Pécsi Kulturális Szervező Iroda s a Nagycsaládosok Egyesülete. A szociális központok ajánlásai alapján kiküldött meghívókra több mint háromszáz gyerek érkezett szüleivel az előkarácsonyi ünnepségre, hogy átvegye ajándékát.” Új Dunántúli Napló, 1995. december 23. (6. évfolyam, 350. szám): Nagycsaládosok előkarácsonya.

[14] Új Dunántúli Napló, 1996. december 20. (7. évfolyam, 347. szám), 1: Mindenki karácsonyfája.

[15] Új Dunántúli Napló, 1997. január 2. (8. évfolyam, 1. szám), 1.: Búcsú az óévtől.

[16] Új Dunántúli Napló, 1997. december 24. (8. évfolyam, 352. szám), 4.: A karácsony ünnepi fényei.

[17] Új Dunántúli Napló, 1998. november 18. (9. évfolyam, 316. szám), 5: A Széchenyi téri mindenki karácsonyfáját…

[18] Új Dunántúli Napló, 1998. december 27. (9. évfolyam, 353. szám), 4: Polgárköszöntő a pécsi fenyő alatt.

[19] Új Dunántúli Napló, 1999. december 29. (10. évfolyam, 355. szám), 6: Éberség.

[20] Új Dunántúli Napló, 1999. december 29. (10. évfolyam, 355. szám), 6: Éberség.

[21] Új Dunántúli Napló, 1999. december 22. (10. évfolyam, 350. szám), 7: Vörös csillagok.

[22] Új Dunántúli Napló, 2000. január 5. (11. évfolyam, 4. szám), 6: Csillagok és kontextusok.

[23] Új Dunántúli Napló, 1999. december 30. (10. évfolyam, 356. szám), 9.: Karácsonyi „vörös csillagok”.

[24] Új Dunántúli Napló, 2000. december 18. (11. évfolyam, 346. szám), 5: Ünnepi fényben a belváros.

[25] Pl. 2001-ben Ágnes fenyője (Új Dunántúli Napló, 2001. december 18. (12. évfolyam, 344. szám), 4: A legnagyobb karácsonyfa.), vagy 2005-ben Barics Vilmosné fája Magyartelekről (Új Dunántúli Napló, 2005. december 8. (16. évfolyam, 335. szám), 1: Fenyőfa a belső sávban.).

[26] Új Dunántúli Napló, 2001. december 15. (12. évfolyam, 341. szám), 4: Már áll a mindenki karácsonyfája.

[27] Új Dunántúli Napló, 2001. december 24. (12. évfolyam, 350. szám), 5: Milliók ünnepi díszekre.

[28] Új Dunántúli Napló, 2002. december 10. (13. évfolyam, 336. szám), 5: Karácsonyfa a város színeiben.

[29]Három darus autó, 10-12 szakember kellett a fa felállításához, díszítéséhez. […] csak a díszek, a színes égők – jóval többet szereltek fel, mint tavaly – közel 5 millió forintba kerültek.” Új Dunántúli Napló, 2002. december 19. (13. évfolyam, 345. szám), 4: Áll a karácsonyfa a Széchenyi téren.

[30] Új Dunántúli Napló, 2002. január 14. (13. évfolyam, 13. szám), 5: A pécsi mindenki karácsonyfájából…

[31] Új Dunántúli Napló, 2006. december 13. (17. évfolyam, 339. szám), 1: Feldíszítették a mindenki karácsonyfáját.

[32] Új Dunántúli Napló, 2007. december 6. (18. évfolyam, 332. szám), 2.: Postavölgyből érkezett a mindenki karácsonyfája.

[33] „[…] mindenki karácsonyfája egyhangú, a gyerekek hamar elunják […] Nincs rajta semmi. Így részint az érintetlen természet szépségét, részint az ötlettelenséget hirdeti.” Új Dunántúli Napló, 2007. december 9. (18. évfolyam, 335. szám), 1.: Színes adventi forgatag.

[34] Új Dunántúli Napló, 2008. december 11. (19. évfolyam, 338. szám), 2.: Ünnepi fényárban Baranya.

[35] Új Dunántúli Napló, 2009. december 20. (20. évfolyam, 346. szám), 1.: Aranyba öltözik a fenyő.

[36] Az Emir Kusturica & The No Smoking Band és a New York Ska-Jazz Ensemble adott koncertet. Új Dunántúli Napló, 2009. december 30. (20. évfolyam, 354. szám), 1.: Fergeteges buli a félkész, ám már használható Széchenyi téren.

[37] Új Dunántúli Napló, 2010. november 26. (21. évfolyam, 321. szám), 3.: Rövidesen kigyúlnak a fények.

[38] Új Dunántúli Napló, 2011. november 30. (22. évfolyam, 325. szám), 4.: A Bártfa utcából a Széchenyi térre költözött a fenyő.

[39] Új Dunántúli Napló, 2011. december 2. (22. évfolyam, 327. szám) 5.: Adventi művészeti és mesevásár a Széchenyi téren.

[40] Új Dunántúli Napló, 2012. december 1. (23. évfolyam, 281. szám):, 1: Ünnepi fényekben a város.

[41] Új Dunántúli Napló, 2012. december 19. (23. évfolyam, 296. szám), 4.: SMS –„KARÁCSONYI VÁSÁR”.

[42] Új Dunántúli Napló, 2013. december 19. (24. évfolyam, 296. szám), 5.: Programajánló – December 22.: Széchenyi tér.

[43] Új Dunántúli Napló, 2013. december 20. (24. évfolyam, 297. szám), 10.: A városüzemeltetés legfrissebb hírei.

[44] Új Dunántúli Napló, 2014. november 24. (25. évfolyam, 273. szám), 4.: Adventi díszekbe öltözik a belváros.

[45] Új Dunántúli Napló, 2014. november 27. (25. évfolyam, 276. szám), 1.: Hangjegyek díszítik a pécsi karácsonyfát.

[46] Új Dunántúli Napló, 2014. november 24. (25. évfolyam, 273. szám), 4.: Adventi díszekbe öltözik a belváros.

[47] Új Dunántúli Napló, 2015. november 24. (26. évfolyam, 275. szám), 1.: Meseerdő is lesz az adventi vásáron.

[48] Új Dunántúli Napló, 2015. november 25. (26. évfolyam, 276. szám), 1.: Itt az idei karácsonyfa.

[49] Új Dunántúli Napló, 2015. november 25. (26. évfolyam, 276. szám), 2.: Ajándékozás a Széchenyi téren.

[50] Új Dunántúli Napló, 2015. november 25. (26. évfolyam, 276. szám), 5.: SMS – „Advent”.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS