Magyar Miklós | Híres írók, híres házak

Kultúra, művészet

Híres írók, híres házak

 

III. rész: Alain-Fournier – Az iskolaház

 

Yvonne de Quiévrecourt

Az iskola és egyben lakóház, a francia irodalom egyik leghíresebb regényének, Az ismeretlen birtoknak színhelye. A könyv élményalapja: az 1905-ben tizenkilenc éves Alain-Fournier reménytelen szerelembe esik egy Yvonne de Quiévrecourt nevű lányba. A párizsi Grand Palais egyik kiállításáról kijövet látja meg Yvonne-t. Követi hazáig, majd minden nap az ablaka alatt várakozik, hogy újra megpillanthassa. Egyik nap a lány észreveszi és rámosolyog. Ezen felbátorodva Alain megvárja, míg Yvonne a templomba indul és odasúgja neki: „maga nagyon szép”. Amikor a lány kijön a templomból, beszélgetésbe elegyednek, aminek Quiévrecourt kisasszony ezzel a melankolikus megállapítással vet véget: „Gyerekek vagyunk, bolondságot követtünk el.” Ez a mondat szószerint olvasható a regénynek A találkozás című fejezetében, és ez a szerelem ihlette Alain-Fournier-t regényének megírására.

Szerb Antal így foglalja össze a könyv történetét: „Hőse, egy diák, bolyongás közben egy titokzatos birtokra ért, ott részt vett egy álomszerű kerti ünnepélyen, beleszeretett egy lányba, majd szekéren hazahozták – és ettől kezdve éveken át keresi, keresi azt az elveszített paradicsomot.” Alain-Fournier regényében nem a történet, hanem annak elmondása a különleges. Az álom és a mese színes világa keveredik a hétköznapok valóságával; a főhős lelki tájait járja be az olvasó.

Alain-Fournier az „iskolaházban” lakott szüleivel 1891-től 1898-ig. Az ismeretlen birtok önéletrajzi regény, főhősét, Meaulnes-t önmagáról mintázta az író. A szülők, Agustin és Albanie (a regényben Monsieur Seurel és Millie) tanítók.

 

Az iskolaház

A könyvben Sainte-Agathe néven szereplő Epineuil-ben volt az iskola, ahol Alain lakott szüleivel: „Sainte-Agathe-ban laktunk, a városi iskola épületében. Édesapám, akit én is Seurel tanár úrnak szólítottam, akár a többi gyerek, volt az iskola igazgatója. Nemcsak az alsós diákokat tanította, ő foglalkozott a felsősökkel is. A felső tagozatba azok jártak, akik tanítói oklevelet akartak szerezni. Drága jó édesanyám a legkisebbekkel, az elemistákkal vesződött. Néhány nagyobb színfolttal, egy-két erősebb ecsetvonással fel is vázolhatom a lakásunkat. Vadszőlővel befuttatott, hosszúkás, vörös téglaépülete a városka szélén állott. Öt szárnyas üvegajtaja volt s hatalmas, tágas udvara, külön az iskolások számára elkerített hellyel. Ugyancsak itt volt a mosókonyha is. Az udvarba, melynek eleje a városka felé nézett, széles, faragott kertkapun át juthattak be a diákok. A ház északi oldala mellett húzódott el az országút, mely a három kilométernyire fekvő La Gare-ba vezetett; kis rácsos vasajtón át léphettél itt ki a szabadba. Hátul, dél felé, mezőket lehetett látni, kerteket, réteket, ezek mind a szétszórt, nagykiterjedésű tanyavilághoz tartoztak.” (A regényt Végh György fordításában idézem.)

 

Az iskolaház

 

Az osztályterem

Az iskolában és a lakásban is vaskályha szolgáltatta a meleget. A tanító az iskola kályhájából vitte át szobájukba az izzó parazsat. A tanulók az osztályban lévő vaskályhánál melengették meggémberedett kezeiket: „Az osztálynak sült gesztenye illata és vinkószaga volt. Csak a két napos tanuló volt bent rajtunk kívül, a padokat elhúzva söpörték éppen a termet. Ott settengtem a kályha közelében, gondoltam, elterpeszkedem mellette, lomhán, melegszem, amíg elkezdődik újból az óra. Augustin Meaulnes meg a katedra fiókjaiban s a gyermekek holmijai között kotorászott. Csakhamar rábukkant arra, amit keresett. Egy kis térkép volt s egy pillanat alatt nyakig elmerült benne. Ott állt a dobogón, rákönyökölve az asztalra, két keze közé támasztva a fejét, előtte a térkép.”

 

Az osztályterem

 

 

A tanítói lakás

 

A konyha

Az emeletre és a padlásra vezető lépcső aljában volt a sötét, hideg konyha, több mint öt méteres belmagassággal. Alain édesanyja csak annyi időt töltött ott, hogy megfőzze az ebédet és a vacsorát: „Amikor már egészen besötétedett, s a közeli tanyán a kutyák éktelen vonyításba kezdtek, s mikor a konyhánk ablaka mögött is kigyúlt a fény, végre rászántam magam, hogy hazamenjek. Édesanyám már ott tett-vett a tűzhely körül. A padlásfeljárónál, pontosan a harmadik grádicson szoktam üldögélni. Itt kuksoltam, szótlanul, fejemet a korlát hideg rácsozatához szorítva. Szerettem elnézni anyámat, ahogy tüzet rak a keskeny konyha mélyén, a lebegő gyertyafényben.”

 

A konyha

 

Az ebédlő

A család ebben a helyiségben tölti a legtöbb időt. Csupán az udvarra néző üveges ajtón át kap fényt a hideg és nyirkos ebédlő: „A tanítás négy órakor fejeződött be. S mielőtt Meaulnes odaköltözött volna hozzánk, végtelenül hosszú s magányos volt minden estém. Édesapám tanítás után a tűzzel foglalatoskodott. A tantermek vaskályháiból áthordta a parazsat az ebédlőnkbe, ahol a kandallónk állott.() Millie gondosan lecsuszolta a lábát a küszöbön s besietett az ebédlőbe, mely olyan hideg volt, mint egy jégverem. Rendet akart csinálni, eltüntetni a szanaszét szórt holmikat.”

 

Az ebédlő

 

 

A vörös szoba

A vörös szoba onnan kapta a nevét, hogy vörös téglákból állt padlózata, vörös damaszt függöny díszítette az ágyat, és a fotelek is vörös kárpittal voltak bevonva. A gyerekek nem léphettek be a szobába, ami tele volt értékes csecsebecsékkel: „Valószínűleg mégiscsak megjött La Gare-ból a várvavárt kalap, s anyám most se lát, se hall, bezárkózva a vörös szobába. Biztosan ott ül az ágy szélén, a különféle ócska szalagok, szétborzolt tollak között, fércelve, tűzdelve, mesebelivé próbálván varázsolni a vánnyadt kis kalapot (). Alighogy benyitottam az ebédlőbe, nyomomban az ismeretlen asszonysággal, felpattant a vörös szoba ajtaja, s anyám lépett ki rajta, két kézzel fogva a fején az ingó-bingó tüneményt, mely egyelőre még csak szalagok, tollak, s drótok kusza összevisszasága volt.”

 

A vörös szoba

 

A padlásszoba

A regény narrátora így emlékszik vissza a padlásszobára: „Amint már említettem, Meaulnes és én, egy nagy padlásszobában laktunk, az első emeleten. A padlás térségéből választották le, de azért félig-meddig mégis szoba jellege volt. S minthogy a szomszédos helyiségeknek, fent a padláson, rendes lakószoba ablakjuk volt, máig sem értem, hogy miért éppen a mi szobánk kapta egy tetőablakon keresztül a fényt. Sohasem tudtuk kilincsre zárni az ajtót – meg volt vetemedve az ajtó. Esténként, amikor fölmentünk a szobánkba, tenyerünkkel beárnyékolva a gyertya fuldokló lángját, hogy ki ne lobbantsák a házon keresztül-kasul süvítő légvonatok, mindannyiszor fel kellett hagynunk ezzel a meddő kísérlettel. S éjszakánként, belopakodott a szobánkba, ott virrasztott köröttünk a csönd, a hatalmas padlás végtelen csöndje.

 

A padlásszoba

 

Alain-Fournier világhírű regénye magyarul több kiadást megélt. Fordították Az ismeretlen birtok és A titokzatos birtok címmel is.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Híres írók, híres házak”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés