Apám és a vihar • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Apám és a vihar

 

Napjaim csöndes percein süt át
apám szeméből a tengerkék csepp,
testéről a hóba mártott lepel,
mit ráterít lombos fára a léleknek tele,
mint jól felhordott, plasztikus festmény,
mint „Menekülés a vihar elől”,
ahogy a bomlott lélek szalad,
és erős karja talán még ölelte
összeborulva hűlt szerelmű,
velem viselős anyám,
s a meleg burokban
már akkor megsuhintott
a kikerülhetetlen magány.

Titkos szelence a szív.
Néha ott dúdol csak egyetlen,
elfoszló dallam, és elringat,
mint az örökkévalóság.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Apám és a vihar”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés