– Elágazás következik! Leszálló van? – kérdezte a busz kalauz az első ülésről visszafordulva.
– Igen! – válaszolta Szilágyi Péter és felállt.
A sofőr felgyújtotta a villanyt a buszban.
A kocsi lassan fékezett, majd nagy rántással megállt. Leszállt, becsapta az ajtót. Az autóbusz motorjának hangja egyre távolodott, majd teljesen elveszett az esti csendben.
Szilágyi, ez a harmincéves önkormányzati beosztott, ott állt az esti szürkületben az országút mellett. Arra gondolt, hogy az értekezlet lehetett volna rövidebb is. Már beakarták fejezni, akkor még talán elérte volna a korábbi buszt, amikor a minisztériumi kiküldött szót kért. Ezt azért mégsem illik ott hagyni, aztán beszélt legalább egy órát. Igaz, érdekességeket is mondott, de már nem tudott úgy odafigyelni. Csak az óráját nézte, a gyorsjáratot el kell érni, mert neki még nyolcvan kilométert kell utaznia. Így is csak fél kilencre ér haza, meg az elágazásnál várni kell jó félórát a csatlakozó buszra, amely beviszi a faluba.
A falu ahol lakott a bekötő úton már csak három kilométer. Semmi az egész. Gyalog megtehetné, talán még a séta is jót tenne a sok ülés után. De most nem volt kedve hozzá.
Várt. Hátha jön valami, ami elviszi. Az országút azonban csendes és üres volt.
Aztán jött egy motoros. Nem volt nála csak egy sisak, azért felszállhatott volna ő arra az ülésre. Ilyen távon nem igen jön rendőr, meg, ha jönne is, ismeri őt a körzetes.
A motoros elhajtott. Köszönt, de tovább ment. Egy darabig figyelte a motor piros stoplámpáját, ahogy egyre távolodott.
Aztán sokáig nézte a lenyugvó nap vörös fényét, amint a hegyek mögött fényesre festette a kékes-szürke eget.
Talán tízpercnyi várakozás után úgy határozott mégis elindul gyalog. Aztán letett erről a szándékáról, mert csak kinevetnék. Mire a faluba érne a csatlakozó busz is a nyomába érne.
Hirtelen egy nagy piros kerekű traktor fordult be a főútról. Zetor volt. Ezt mindjárt megismerte. A szürkület miatt már égtek a lámpái. Bukdácsolva jött a macskakövekkel kirakott rázón. Előtte hirtelen megállt. A vezető kiszólt:
-Hazafelé?
-Igen!
-Na, jöjjön!
Felszállt. Oldalt volt egy kis deszka ülés, látszott, hogy ezt utólag eszkábálták oda. A Zetor nagy rángatásokkal indult. Párszor beverte a fejét a vezető fülke tetejébe. Az éles motorzúgás bántó volt fülének.
-Nem valami jó a rugózás! – mondta az overallos vezetőnek, akinek a fején, egészen félre csúszott a szürke svájcisapka.
-Kicsit kemény, de meglehet szokni!
-Ott biztosan jobb ülni.
-Nem sokkal. Rugózik, de ráz is – mondta a vezető.
-Fárasztó a vezetés? – kezdte a beszélgetést Szilágyi Péter.
-Tekergetni kell ezt a kormányt. Elfárad az ember mire este lesz. Látja milyen nagy a holtjátéka? – kérdezte és egyensúlyozva, tekergetve tartotta a traktort az út közepén. Aztán egyik kezével elengedte a kormányt, ügyesen, szinte zsonglőrködve egy rövid mozdulattal kivett a zsebéből egy cigarettát. Öngyújtót kattintott és egy nagy szívás után egyszerre tele fújta füsttel az egész fülkét
-Nem javítják?
-Minek? Gurul ez! Az a fontos csak, kint a földeken ez nem számít, ott elfér – mondta a traktoros és intett a kezével hozzá.
-Jó géppel mégis csak könnyebb dolgozni.
-Az igaz. Csak látta volna mi volt itt ebben a téeszben. Minden reggel úgy kellett mind a hat traktort behúztatni. Egy sem akart indulni. Ez legalább be indül.
Már az erdőnél jártak. Látta az út mellett a magasfeszültségi távvezeték acél tartó oszlopait, ahogy ott sorakoztak. Mégis csak jó, hogy jött ez a traktoros, hamarabb otthon lesz.
-Nem dolgozik már itt a téeszben? – kérdezte a traktorost, mert mégis csak fura volt ez a múltidős meghatározás.
-Már nem!
-Itt hagyta?
-Itt, a fene egye meg!
-És most hol?
-A szomszéd téeszben a szendieknél – mondta a traktoros és tovább szívta a cigarettát, közben ügyesen tekergette a kormányt a keskeny úton.
-Jobb ott?
-Jobb, jobb, sokkal! – válaszolta és nézte az utat. – Meg tudja, a légkör is szabadabb! – tette hozzá.
-A pénz?
-Az megvan.
-Aztán miért hagyta itt ezeket?
-Nem bírtam én ezt az elnököt. Azt hitte, ő itt a kiskirály. Morgott állandón az emberrel. Csak a hajtás, pénz meg sehol – mondta.
Csend állt be a beszélgetésbe. A motor zúgása nagyon erős volt.
-Egyszer csináltam egy fuvart a komának, egy este fát hoztunk az irtásról. Másnap ott kiabált velem a gépszín előtt. Mondtam neki én nem szoktam az ilyen hangokhoz. Ő erre: – Fogja be a száját, nem kérdeztem! – Az anyádat! – nekem sem kellett több, hát mit gondol, lopom én a napot, meg a téesz pénzét? – kérdeztem tőle. Aztán még azt is mondtam neki: – Azt hiszem, ezt magának jobban kellene tudnia. Azt a vacak, szürke Moszkvicsát, itt javították ki a gépműhelyben. Három ember legalább egy hónapig melózott rajta, hogy valamilyen pofája legyen. Aztán meg elpasszolta a piacon. Kapott érte vagy öt vagy hatszáz rongyot – mondta folyamatosan és látszott rajta, hogy újból éli a történteket.
-Olyan vörös lett az a kövér feje, mintha az összes vért oda hajtottak volna – folytatta a traktoros. – Kirúgom! – mondta az elnök nekem.
-Maga mit válaszolt?
-Mondtam neki, kirúghat, persze ha megvárom! De maga valahol bátyám – mondtam neki. –Szép csíkos öltönyöcskében rakosgatja majd a kaptafákat, vagy csomagolja a zacskókat, én pedig még mindig traktoros leszek.
-És ő?
-Azt nem tudom mit mondott, mert nem vártam meg. Másnap kiléptem, kikértem a munkakönyvemet, mert tudja és csak alkalmazott voltam ott – mondta a svájcisapkás traktoros teljes meggyőződéssel. Sebességet váltott, az út egyenletes volt.
El is érték a falu első házait. Az utcákon már égtek a villanyok.
-Az dühített csak, hogy erről, meg más dolgokról is tudtak… nem csak itt, másutt is, feljebb… és nem történt semmi. Hagyták.
Most pillantott vissza először Szilágyi Péterre, lehet, hogy szeretett volna a szemébe nézni, de a kormány megint megugrott, arra kellett figyelnie.
-Az a baj – folytatta a beszédet a traktoros. – Árt ez az ügynek. Ezért nem haladunk előbbre! Itt abba hagyta, látszott rajta, gondolkodik.
-Most hová megy? – kérdezte a traktorost.
-Megyek haza! – válaszolta.
-Nem is megy vissza?
-Minek? Lejárt a műszak!
-A traktort haza viszi?
-Persze! – mondta és megigazította félrecsúszott sapkáját. – Mindegy ennek, hogy hol áll, ott vagy itt. Nem igaz?
Már bent jártak a falu közepén. Gyerekek futottak az út szélén.
-Köszönöm, én itt leszállok! – mondta a traktorosnak.
Lassított, majd megállt.
-Hát még egyszer! – búcsúzott és oda nyújtotta a kezét az overallos traktorosnak.
-Szívesen! – válaszolta és kezet ráztak.
-Viszlát!
-Minden jót!
A traktor nagy kerekeivel, meg a félre csúszott kormányával, benne a vezetővel tovább egyensúlyozott az úton.
Szilágyi Péter egy darabig még ott állt, nézett a traktor után és arra gondolt, amit ez az ember mondott. Hirtelen csak gondolat foszlányok jutottak az eszébe. – Az elnök… a kiabálás… a feketefuvar… a szürke Moszkvics… én is láttam, amikor dukkózták egy vasárnap délelőtt. Biztos a téesz ügyeit is intézte vele… ez az overallos, svájcisapkás ember aggódik… Tegnap este is ott állt ez a traktor a Mikszáth utcában.
Emlékezett erre most már határozottan. Aztán, egyenletes léptekkel elindult haza.
Hallotta, ahogy a kutyák ugattak az estében.
Hozzászólások