Juhász Ferenc stílusában

Csendesedve, mint a vihar,
ha ereje lassan kihal,
kantáromat kikötöttem,
hétmérföld maradt mögöttem.

Csikólétem, csodalábam
hozott ide – messze jártam –
avar-almom lombhullásból,
kőbölcső ringatott máshol.

Kélt szívemben csodareggel
gyöngyharmatos fényterekkel,
kristályvizű forrásokkal,
hamvas erdő-dallamokkal.

Ősidők ős-létvizében,
megmártóztam nap tűzében,
versenyt nyargaltam a széllel
telve vággyal, szenvedéllyel.

Utat járatlanban törvén
magam lettem ott a törvény;
gyöngyházfényű csöndpalástban
jártam a hold udvarában.

Őshazám igézetében
– ahogy madár börtönében –
szabadságom foglya lettem:
árnyéklétben fényt kerestem.

Lebben már, és vár az alkony,
arany-bíborfényű parton
ősködből vert hídon járva
jutok az éj otthonába.

Csendesedve, mint a vihar,
ha ereje lassan kihal,
kantáromat kikötöttem
hétmérföld maradt mögöttem…

2014.

Megosztás

Tweet