A két „szomszédvár” – Kovácsék és a Tóthék, tartva a jószomszédi viszonyt, a soron következő családi névnapot mindig nagy előszeretettel szervezték és tartották meg. Most Kovács Lajosnak volt a névnapja. A történet egyszerű – mint a mesében – hogy nagy ünneplésre készültek és így mindegyik család egymástól függetlenül és előzetes egyeztetés nélkül egy-egy üveg Camparival lepte meg a másikat. Ez az olasz vermut, nem éppen potyolino forgalmi értékű áru, már akkor sem került fillérekbe. Mondván a döntésnél: – egyszer megengedhetjük ezt is magunknak!
Az ünneplés a megszokott mederben kezdődött. Első lépésként Kovács Lajos, mivel náluk volt a soros ünnep, a nemrég kifőzetett szilvapálinkájából kínálta meg a vendégeket. Egy kis szünet után Zsuzsika, Lajos felesége kínálta az általa sütött sörkifliket, egy kis hideg – ő szerinte, szinte sok habjában fogyasztott sörrel – leöblítve. Ez így ment lépésről-lépésre. Közben folyt a beszélgetés, erről, arról, „világmegváltó” dolgokról, hiszen akkor még korban is a hevesebb vérmérsékletű fiatalokhoz tartozva, volt erő mindenhez, nem úgy, mint most „öregesen”.
A Campari iszogatása lett az est koronája. Kovács Lajos szomszéd ekkor kapcsolódott be a számára szervezett köszöntésbe. Előtte tett-vett, mert egy örökmozgó típusú ember volt már akkor is. Az italhoz illő poharakba került a Campari, citromszelettel. Amíg a többiek csak ízlelgették a finom vermutot, addig Kovács Lajos barátunk egyre gyakrabban kortyolt belőle. A második üveg vége felé, amikor már mindenki jókedve a mennyezetet verte, az ő testtartása először a „pisai-ferdetorony-pózt” vette fel, melyet nem sokáig tudott tartani, egyszerűen a kanapén, vízszintes testtartásba került és mély álomba szenderült. Ez volt egy emlékezetes névnap, melyet még sokáig emlegettek.
Hozzászólások