Nyitnikék… • Hetedhéthatár

Színház

Nyitnikék…

Üzenet Karácsony Ágnestől, a Rózsavölgyi Szalon lelkes moderátorától

„A Rózsavölgyi Szalonban olvasópróbát tartottunk. Végre elkezdtük a Churchill és Garbo című darabunk próbáit. Szerző: Isabelle Le Nouvel, aki alcímet is adott a művének: A vén oroszlán és a szfinx.

Hegedűs D. Géza és Nagy-Kálózy Eszter először játszanak a Rózsavölgyi Szalonban. Zimányi Zsófia, a színház művészeti vezetője így vezette föl az olvasópróbát: „Én még soha nem vártam ennyit valakire. Hegedűs D. Gézát kilenc éve, a Szalon nyitása óta folyamatosan kértem, hogy jöjjön hozzánk játszani. Vagy rendezni. Most végre jött, és rendez és játszik is nálunk. Irtó boldog vagyok. És óriási öröm, hogy Nagy-Kálózy Eszter is itt van, nem is tudtunk volna mást elképzelni Garbóként. Csiby Gergely pedig már visszatérő színészünk, sőt a Szalon online műsorának egyik műsorvezetője. Nagyon vártam ezt a darabkezdést. Ennél már csak azt várom jobban, hogy nyissanak a színházak. Hogy egyáltalán újra éledni kezdjen a kultúra is. Mert az azt is jelenti, hogy túl vagyunk a járványon.”

Hegedűs D. Géza az olvasópróba elején idézte Churchillt a darabból, mondván, fontos üzenete lesz ez az előadásnak: „A művészet túléli a politikát. A művészet mindent túlél. A művészet az emberiségben megnyilvánuló nagyság.”

 

Isabelle Le Nouvel

CHURCHILL ÉS GARBO

magyarországi bemutató

A francia szerző darabja „intim csúcstalálkozó” a 20. század két nagy alakja között. Erős, hatalmas személyiségek – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta Garbo. Két legenda véletlen találkozása és közös hajóútja a Skorpió szigete felé, miután a világ óriásszínpadairól távoztak.

A történet kiindulása valós. Monte-Carlo, 1959 júliusa. Egy Christina nevű luxusjacht horgonyoz a kikötőben. Szalonjában francia impresszionisták képei. Bizonyos értelemben egy birodalom központja a hajó közvetlen telefonvonallal a legnagyobb nemzetközi tőzsdeközponthoz, repülőgéppel a hátsó fedélzetén. Tulajdonosa Aristoteles Onassis görög milliárdos. Onnan irányítja az üzleteit, ott látja vendégül a világ vezető politikusait, mágnásait, művészeit. A jacht Onassis privát szigetére tart, a Scorpiosra. Az egyik idős utas különösen imádja a tengert. Valamikor a brit Admiralitás Első Lordja volt. Majd háromszor is miniszterelnök. Egyik híres beszédében „vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” ígért. Ő Sir Winston Churchill. Miután segített megmenteni a világot, 1955-ben visszavonult. Kissé depressziós. Whiskyzik és szivarozik. És fest. Magányába sétál be Greta Garbo, a filmtörténet legtitokzatosabb színésznője, aki egyenesen Rómából érkezik a jachtra, ahol ismét visszautasította Visconti filmrendező ajánlatát. 1941 óta nem forgat Garbo. „Krisztina királynő” – fogadja őt Churchill utalva a svéd sztár zseniális szerepére. „A szabad világ megmentője” – szól a viszontüdvözlés. A hajó pedig elindul a távoli görög Skorpios sziget felé, s ezzel megkezdődik a két bálvány közös útja, amelynek során a kölcsönös csodálat felszínét feltépve mélyen emberi vallomásokig jutnak el saját magukról. Szenvedélyes és szeretetteljes beszélgetések két nehéz ember között, akik az életük egy adott közös pontján a legközelebb kerülnek egymáshoz. Életük, választásaik ellentétesek – például Churchill mindig vágyott a dicsőségre, Garbo könnyen lemondott róla –, de azért mindkettejük számára kérdés: mit csináljanak a fennmaradó idővel? Churchill harciasan próbálja meggyőzni Greta Garbót, akinek abszolút rajongója, az összes filmjét látta, hogy nem vonulhat vissza élete közepén, a művészeknek erkölcsi kötelességük, hogy ne hagyják el a közönséget. Párbeszédükbe olykor bekapcsolódik Churchill titkára, rajta keresztül pedig eljut hozzánk a jacht legendás „édes élete”, pontosan követhetjük, mi történik a hajón, mondjuk, Maria Callas operadívával.

 

Szereplők: Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Rendező: Hegedűs D. Géza
Jelmeztervező: Szakács Györgyi
Díszlettervező: Enyvvári Péter

Tervezett bemutató: 2021 március

 

Hegedűs D. Géza, Csiby Gergely, Nagy-Kálózy Eszter az olvasópróbán
Fotó: Molnár Miklós

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Nyitnikék…”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés