Ezüst hurokba lépsz,
ezüsttel von be a pillanat.
Nem nyúl utánad önzetlen kéz
vergődhetsz ezüstlatyakban.
Ezüst toronyban harang kong
viszi a hírt haldokló világba
felüti fejét a boldogtalanság,
védtelen szíveden ezüst málha.
Nemcsak az ezüst égbolton lakó
ezüstös holdak, csillagok
nézik ezüst vértet öltve miként
masírozol úttalan utakon.
Ezüst-hegyek közt fogy a levegő
ezüst kaptatókon az élet elnyű,
tüdődben a fáradt ezüst lebeny
valami hiánytól lengedez.
Ezüstös lelked rég kicsorbult,
tenyészik benne csönd és üresség,
ha több érzés nem fér el benne,
mért támad fel a kísértés?
Ezüst robajjal érkező vihar
ezüst villámmal ijeszt,
jegenyéd ezüst csúcsát
hirtelen hóhérként töri le.
Elszabadul a pokol tüze,
hatalmas lángnyelv ezüst szájból
ezüst egekből jégeső ömlik; egyaránt
pusztít el kételyt és mámort.
Ezüst képek áznak semmivé,
a képekkel múltbéli csodák,
ezüst csónakon menekítené
szerelmek emlékét a hiány.
Ezüst kéz nem törheti az átkot,
lélegzel egy lélek talaján
beköszönt a nyugtató ezüst szélcsend
álomba fagy a dédelgetett világ.
Hozzászólások