Mivé lett ez az ember…? Egy órája futottunk össze a sarki kávézó teraszán. A harmadik kávéját issza. Béléssel. Hevesen gesztikulál. Sorban szívja a cigiket. Lehet, hogy meg kéne mondanom végre, hogy indulok. Megyek, mert dolgom van. Megyek, mert halálosan fáraszt ezzel a semmitmondással, ezzel a semmivel, amit mond. Amit nem is mond, hanem ami csak úgy kidől belőle, ami ömlik és árad és ami tépázza a lelkemet és az agyamat.
Mivé lett ez az ember…?
Emlékszem, akkoriban nála időztünk legtovább. Az ő órájának sosem volt vége, mert még mindenkiben volt kérdés és vágy a válaszra. Előfordult, hogy az asztalon állva olvasott nekünk Tandorit, Pilinszkyt, Petrit. Miatta szerettük meg a kortárs irodalmat. Az óráin gyakran táncolt, énekelt, tapsolt egy-egy ihletett pillanatban. Ő volt a legszerethetőbb, a legintelligensebb bohóc a bölcsészkaron. Minden szavára emlékszem. Végtelenül tiszteltük!
Most a semmitmondástól és a cigitől bűzlik. Kovács Teca mesélte, hogy bekattant, amikor meghalt a felesége. Ági néni zongorát tanított egy zeneiskolában. Egyszer elmentünk hozzájuk a Tanár úr születésnapján. Csak bölcsészek. Jókat vitatkoztunk filozófiai, hitbéli, politikai kérdéseken. Mindig képben volt! Irodalmi sziporkái felejthetetlenek… A csoportból engem választott, évekig mentorált. Előfordult, hogy éjszakába nyúlóan beszélgettünk, ilyenkor náluk aludtam. Takaros vendégszobájukban mindig otthon éreztem magam. Aztán a József Attila-díj után találkoztunk. Azt mondta, nagyon büszke rám. Ez a díjnál is többet jelentett. Ági néni akkor már betegeskedett. Erős asszony volt, még két évig kitartott. Azt hallottam, a Tanár úr a temetésen már furán viselkedett.
Miután visszajöttem Párizsból, már nem találtam otthon. A házat elárverezték. Most véletlenül futottunk össze. Nem hiszek a véletlenekben. Ez a törzshelye. Szeret itt, mert akkor is kiszolgálják, ha csak nyugdíj után fizet.
Mivé lett ez az ember…?
Több, mint egy órája beszél valami hajléktalanszállóról, hogy ő oda nem megy vissza, akkor inkább az utca, meg az apja különleges zsebórájáról, amit elloptak tőle és most ezért kéri tőlem ezt a csekély kis összeget, ami nekem semmiség, mert mi az a húszezer forint, hisz, én valószínűleg jól keresek, látszik a ruházatomon, meg Ági nénit is szóba hozza, hogy nála szebben senki sem zongorázott és hogy mennyire hiányzik neki, meg, hogy igyunk meg még egy felest. Közben többször letamásoz.
Szabadkozva kifizetem a tartozását és a számlát, zavartan átnyújtom a húszezrest és a családomra hivatkozva eloldalgok. Felhívom Tamás barátomat, megbeszélünk egy találkozót, ahol majd kitaláljuk, hogyan fogunk gondoskodni róla. Még hallom, ahogy újabb kört rendelve rendes embernek nevez és azt mondja: nem hiába tanított engem az ő drága Ágija…
Mivé lett ez az ember…?
Hozzászólások