Túlvilág* • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Túlvilág*

 

Dr. Bonifác abba a szerencsés helyzetbe került, hogy ötvenkét évesen, egyetlen kelet-európaiként beválasztották az űrkutatók elit csapatába. Kezdetben azt hitte, valami rossz viccet űznek vele, hiszen ebben a korban és egy ex-átkos régió maradékaként, nehéz volt felfogni, hogy a túltechnologizált nyugat, mely beláthatatlan idők óta „űrkutat”, igényt tart egy lerobbant katonára, aki ráadásul alig konyít valamicskét a csillagászathoz. De végül meggyőzték őt a tények: előbb elméleti kiképzésen kellett részt vennie, aztán valami kihalt, sivatagos vidéken gyakorolták a túlélést. Hőszigetelt szkafanderekben császkáltak napestig s konzervkaját meg mindenféle vitamin-tablettát tömtek beléjük.

Végül eljött az indulás napja. Kürtös-egyenruhás felvonulás közepette szálltak be ők, a négy kutató, a felspannolt űrhajóba. A visszaszámolás elkezdődött, ezen a ponton már nem lehetett volna visszatáncolni, hogy tudják, azért mégis jobb volt nekem itt, a Földön, a kicsi, de szép kilátásra nyíló garzonlakásomban. Csodás és megtisztelő ez a szupertechnológiával készült outfit, meg maga a tény, hogy tagja lehetek a világ űrkutató elitcsapatának, de ki garantálja, hogy ez a fénysebességgel száguldó kütyü nem lesz az én luxuskoporsóm?

Persze, ezek a gondolatok, már csak a búra alatt „fortyogó” agytekervényeiben kóvályogtak, hiszen beszélni, tiltakozni már senkinek sem lehetett. Űrhajójuk ott „úszott” a beláthatatlan kékségben, s bár irdatlan sebességgel szelte a levegőtengert, neki úgy tűnt, hogy csak lebegnek a semmiben. Fényesen sziporkázó gömbök tűntek fel és húztak el mellettük, mintha csak elhaladó kocsik reflektorfényei lennének. Végül elérték az Orion csillagkép ködét – vagy legalábbis úgy képzelte el magának –, hiszen bárhová nézett gépük ablakain s át a hatalmas plexidkupolán, mindenütt apró csillagokat látott, mintha újszülöttek bölcsődéjébe tévedtek volna s a tejszerű köd úgy vonta be őket, lebegett a sejtelmes fényben, mint drága tüllfátyol a bölcsők körül. Dr. Bonifácot teljesen lenyűgözte a látvány. Kalandos élete során lenn a Földön, de még álmaiban sem látott ilyen csodálatos tüneményt.

És ekkor villant be az ötlet. Nem tudni az Orion-csoda, vagy a már sok órás szokatlan utazás hatása alatt, úgy döntött, hogy itt fog maradni a csillag-bölcsődében. Ha már ilyen közel van a Másvilághoz, semmi értelme visszatérni a kicsi, de szép kilátásra nyíló garzonlakásába, hiszen ott is épp ilyen egyedül volt, mint most, az űrben. Lassan lehámozta magáról a szupertechnológiával készült neoprén kezeslábast, meg a bazinagy burát és kilépett a csillagok közé.

Visszafelé sokkal gyorsabban haladt az űrhajó. Hetvennyolc kilóval volt könnyebb.

* Kérem az űrkutatásban nálamnál jártasabb olvasót, nézze el a szöveg szakmai melléfogásait. Rövid karcom ugyanis, nem egy űrutazás pontos ismertetését célozza.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Túlvilág*”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés