Imbolygás • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Imbolygás

 

Itt imbolygok a lét határán,
fenn a szédítően magasban.
Talán torony, talán kilátó?
… de csak egy tyúkól van alattam.

*

Felültem egy ól tetejére,
lábamat lógatom a mélybe,
s a kába, bámész gondolatban
viharzó tenger zúg agyamban.

Kapaszkodnék e semmibe,
kapaszkodnék, de nincs mibe.
Ködökben úszik már a táj,
botlani könnyű, esni fáj.

Mért vágyik csillagokra végül,
aki mélytől, magastól szédül,
aki nem tud már mászni fára,
aki kiállni szirtre gyáva?

Ki élhetetlen, mért is élne?
A kullogó ne vágyjon élre!
Álljon sarokba! Mért is állna?
Hulljon térdre! Kukoricára…

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Imbolygás”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés