Szürreális álom • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Szürreális álom

 

A nyákos sárcsimbókok a lábára fonódtak és húzták a mocsár mélyére. Ez az üreg nem sakkfigurákat és varázsitalokat rejtett, hanem kétségbeesett gondolatokat, amelyek nekiverődtek a mellkasának és a hajába csavarodva tépték ki a szálakat. A felé szálló mennydörgő hangok a csontjáig hatoltak, elemeire bontva lebegtek mellette a szilánkok és a molekulák, miközben a beteg tüdejével levegőért kapkodott.  Összeomlott.

Dőltek már rá fehérre meszelt kietlen várótermek falai, ébredt már sikolyra és tért ki orvosi rendelők egészségre éhes fekete széke elől. A félelem démonjai már nemcsak a nappalait, de az éjszakáit is követelték. A lehetőségek színes tárházából a legrosszabbak jelentek meg a fejében. Az álom és a valóság vékony mezsgyéje összefolyt, túrt földhalmokon taroltak a szellemei.

A teremtett világa felzabálta az egyensúlyát. A fekete semmi bekebelezte.

Kígyók tekeregtek a finom kezén, éles jégcsapok metszettek léket a szívén, a kor pestise, a stressz, a lelkében lakó Istent is akarta.

Elaléltan, lebegve érezte meg, hogy ez érte van, a szenvedése törlesztés, a kozmikus igazságszolgáltatás nem ellene fordult, csak kiegyenlítődik. A Végtelen Bölcsesség kötele emelte a felszínre, a felismerés ébresztette fel.

Kért, tudni akarta a bűnös tetteit. A látás majd segít neki, könnyebb lesz a keresztje, ha tudja, miért cipeli. A képek elborzasztották, a felismerés kijózanította. A félelem mocsara, az illúzióban megélt szenvedés, kegyelem.

Hisz többet érdemelt volna, de csak szürreális álmot kapott, amelyért elöntötte a hála.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Szürreális álom”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés