Az ember érzi – már aki –
az apró rezdüléseket,
álarca mögött ki sunyít,
s meleg szavak közt hűvöset…
Bájmosolyokra nincs időm.
Aki szereti versemet,
boldogan várom, várlak itt.
Viszonzást ne kérj. Nem lehet.
Ha szeretsz, magamért szeress,
ne azért, hogy szeresselek!
Mintha meghaltam volna rég,
halott költőként emlegess…
Én többé már nem változom,
ha mégis, az már csak kopás.
A rozsda rágja csontjaim,
s az idő verseimbe ás.
Hozzászólások