Párhuzamok metszéspontjában
Adott pár ember, aki az irodalom szeretetével van megáldva/átkozva, ki ahogy érzi. Élnek, éldegélnek, mindenik a maga szűkebb vagy tágabb életterében, ismerősi körében, társaságában. Aztán egy napon a sors keze, vagy valami más úgy dönt, hogy őket jó volna összeboronálni. Hátha valami jó is kijöhet belőle. Aztán egy idő után a sors úgy dönt, hogy magukra hagyja őket, teljesedjenek ki, úgy ahogy jónak látják. Elengedi a kezüket. Eltelnek hónapok, évek és a szereplők sorsa párhuzamosan fut és talán a Bólyaikon kívül senki sem bízik abban, hogy valahol a végtelenben egyszer találkozni is fog. És mégis megtörténik a csoda.
Pár megátalkodott naiv optimista arra adja a fejét, hogy a jónak vélt, vagy már a nagyok által azzá nyilvánított, kanonizált irodalmi műveket (verset, prózát) közzéteszi más, szomszéd nép nyelvén is, hiszen a több évszázados egymás mellett élés nem jár mindig együtt az egymás megértésével. Sőt. Legtöbbször arra törekedünk, hogy a másik lekicsinylésével, becsmérelésével a saját talmi értékeinket csillogtassuk. És ez legtöbbször be is jött.
Egyszer kísérletet tettem arra egy értelmiségi körben, hogy a szülőhazánk fiai-lányai meséljék el hány jelentős írót, költőt tudnának felsorolni a közvetlen szomszédjaink szűkebb vagy tágabb tárházából. Elárulom, elég rövid volt a lista. De a nagy nemzetek íróinak, költőinek nevei tízesével szálldostak az éterben. Ekkor merült fel bennem, hogy talán mi (is) ludasok vagyunk abban, hogy ez így van. És mit tudunk ez ellen tenni? Talán azt, hogy szerény tehetségünkkel foltozzuk be ezt a nagy tátongó lyukat a kultúránk rongyos gogoli köpenyegén.
Utólag megállapíthatom, hogy elég amatőr módon láttunk hozzá. Ám mentségünkre szolgáljon, hogy a tudatlanság, téves ismeretek, elírások, elhallások hibáit sokszor a lelkesedés számláira írhatjuk. Talán, ennyire tellett tőlünk. Bátran hozzányúltunk a nemzeti költőinkhez, azok meghatározó műveihez, de a kortársainkat sem kíméltük. Ezért, néha kaptunk is hideget-meleget. Ez vele jár, ha valaki erre adja a fejét, állapítottuk meg néha kijózanodva. És valljuk be, az is jólesett, ha néha az alkotók, már akik még közöttünk vannak és megtehették, megköszönték a munkánkat.
Sokszor „elloptuk” másik társaink felfedezettjeit, ha az alkotás megfogott bennünket. Én is így jártam, bevallom, sokszor elcsábultam. Egy gyengébb (Vagy inkább gyengéd?) pillanatomban Petőcz András verseit próbálgattam román nyelvre át „hangszerelni”. Úgy éreztem, elég jól sikerültek, és meg is jelentettem az ominózus honlapon. Aztán, hónapok, évek múltán megkeresett egy addig számomra ismeretlen román szerző, aki bocsánatot kérve, pár helyesbítéssel megtűzdelve eljuttatta hozzám a már ténylegesen helyes változatot. Az építő kritikát, bárkitől is jött/jön, szívesen fogadtam/om, így megköszöntem, és csodák-csodája egy újabb ismerőssel – később kiderült, baráttal – lettem gazdagabb. Így jött a képbe Elena Liliana Popescu román költőnő. Ő akadt rá az ominózus Petőcz versfordításra. És matektanári precizitással rámutatott a hibáimra. Talán ekkor került sor az egymás iránti bizalom magvainak elvetésére. Egyre több levelet váltottunk, újabb és újabb alkotások kerültek terítékre. Egyszerűen megtaláltuk azt az összhangot, amire minden ember titokban vágyik. A matematika professzorasszonya örömmel vette, hogy „átnézem”, lektorálom irodalmi alkotásait, aztán a művek eredetére, szűkebb családi vonatkozások megismerésére is sort kerítettünk. És pár hónapnyi együttműködés után jött a felkérés: átnézném, lektorálnám egy másik lektor Nagy Horváth Ilona által is átnézett, két megjelenés előtt álló verseskötetének anyagát? A vírusos zárlat kellős közepén épp akadt „egy kis” időm, hát rászántam. És bevallom, így utólag, nem bántam meg. A P. Tóth Irén által lefordított alkotások, előszavak, önéletrajzok, szakvélemények tengerében elmerülni felelősségteljes feladat elé állított. Többszöri egyeztetés, csiszolgatás, és további szakvélemény kikérése után (Gyergyai Zsuzsa tanárnő véleménye, észrevételei is sokat segítettek) múlt év novemberében sor került a két (román-magyar) kétnyelvű verseskötet Cânt de Iubire – Szerelmes Dal és Pelerin-Zarándok on-line bemutatására az eLiteratura Projekt keretében és kiadó gondozásában. Jól tudom, a személyes jelenlét varázsát nehezen pótolja a modern technika adta lehetőség, de így is jó volt „részt venni” az eseményen. Ezúttal úgy éreztem, hogy a román szerzőnőnek – akinek eddig már több kötete napvilágot látott, és akinek van már pár olyan alkotása, amit a világ 80 nyelvére lefordítottak – ez a gesztusa, a kétnyelvű kötetek kiadása, egy apró lépés a két nép egymás irányába tett közeledésnek. És erre nagy szükség volna. Egy biztos: pár jóakaratú kisember megtette az első lépéseket ebbe az irányba.
Alább pedig ízelítőként mindkét kötetből egy-egy rövidebb alkotás kétnyelvű változata.
Spune-mi, te rog
Dacă o flacără, o clipă,
din drumul ei știut se-abate,
arzând o fragedă aripă
a unei gaze-ndurerate
și suferă, pentru că știe,
învăluind-o în lumină,
de ce durerea-i tot mai vie,
Spune-mi, te rog, cine-i de vină?
Mondd, kérlek
Ha egy láng egy pillanatra
elhagyja megszokott útját,
megperzselve egy szenvedő
bogárka törékeny szárnyát
és szomorú, mert ő jól tudja,
hogy elevenebb a fájdalom
ha fényével átkarolja,
mondd, kérlek, ki tehet erről?
Lumină lină
Aprinde candela-n lăuntrica odaie
ce-aşteaptă prefirata ei lumină.
Îmbracă-ţi sufletu-n cele mai simple straie
să-ntâmpini potrivit rostirea-i lină.
Şi lasă raza-i preacurată să pătrundă
în fiece ungher, străluminându-l.
Veghează ne-ntrerupt nimic s-ascundă,
necunoscutul suflet cunoscându-l.
Szelíd fény
Gyújtsd meg a mécsest abban a belső szobában,
mely várja már a feltárulkozó fényt.
Öltöztesd lelked a legegyszerűbb ruhákba,
fogadd illően szelíd üzenetét.
Tiszta sugarát engedd keresztülhatolni,
minden kis zugát megvilágítani.
Őrködjön örökké, ne legyen titok semmi,
ha az ismeretlen lelket megismeri.
Hozzászólások