2018. február
Régi, ritkán látott ismerősöm látogat meg Kőbányán. Örülök, hogy végre jót beszélgetünk, mert már majd két éve nem találkoztunk. L. nagyon furcsán viselkedik, azt mondja, nem maradhat sokáig, mert időpontja van egy orvosi vizsgálatra. Zavartan kér, hogy engedjem megfürödni, mert az lakásában nagy felfordulás van és nincs melegvíz a házban. Természetesen beengedtem a fürdőszobába, tisztálkodjon nyugodtan. Elég gyorsan végez, megköszöni a segítséget, már le sem ül, hanem gyanúsan, hamar távozik, de ígéri, legközelebb tovább marad, és akkor kedvünkre kibeszélgethetjük magunkat. Miután elmegy, máris megyek, hogy rendet tegyek és a használt törülközőket betegyem a mosógépbe L. három törülközőt használt, de furcsa érzésem támad az összecsavart törülközők láttán. Szétrázom mindhármat, sárga, világoszöld és a rózsaszín átvizesedett textíliákat, hát mindegyik közepén hatalmas barna, fekáliás foltok éktelenkedtek – megdöbbenek és egyből szemeteszacskóba ejtem a törülközőket és szaladok a csomaggal a szemétledobóba. Rettentően elszomorodok.
Egy jóképű, harmincas fiatalember csenget be hozzám, azzal hogy a facebookról ismer, olvasott tőlem rengeteg verset, vett is két könyvet az Írók Boltjában, megkér, hogy dedikáljam ezeket, ha ráérek. Bár elég rosszkor, feltűnően korán érkezett, behívom, sőt meghívom egy kávéra. Örömmel fogadja a hívást, le is ültetem az előtérben, amíg én teszek-veszek a parányi konyhában. Nagyon bosszant, hogy egyetlen ép csészét sem találok a pohárrengetegben, még az enyém is repedt. Nehezen, de egy csorba szélű virágos csészét sikerül előkotornom a hozzá tartozó kistányérral együtt. Viszem is hamarjában a forró kávét meg a tejszínt egy tálcán az előszobai asztalra. Igencsak meglepődök, amikor megpillantom a vendéget, aki derékig levetkőzött időközben, úgy ül az asztalnál, farmernadrágja feszül kinyújtott lábaival apró bajusza alatt mosolyog, miközben a kávéjába tejszínt kér, öntöm is hamarjában, azonban romlott lehet a tejszín, mert a kávéban túróssá csomósodik, nagyon gusztustalan így nem lehet meginni. Mondom, pár perc múlva elkészül a másik adag kávé, hozok hozzá kekszet is. Elgyengülök, azt mondja a fiatalember, hogy ő másra éhezik, szomjazik… fehéredek kínomban.
Volt páromnál vagyok, a konyhában tüsténkedek, mosogatok, törölgetek és rámolom a tiszta edényeket. Az asztalon egy hatalmas tálcán gyönyörű, friss húsok sorakoznak. Egyből dolgozni kezd bennem a kis ördög és amit idáig soha életemben nem tettem, eltulajdonítottam a legínycsiklandozóbbnak tűnő, húsos csontozott csülköket. Nem tudom mikor és hogy jutottam haza, mert a következő álomszövetben már konyhámban dolgozok nagy serényen. Alig várom, hogy megsüljön a jól befűszerezett, fokhagymázott csülök szerzeményem, mert rettentően éhes vagyok a különleges finom falatokra. Váratlanul megjelenik S. párom unokája, látja a frissensült húst, kérdezi megkóstolhatja-e, természetes mondom és már csak úgy ujjaival csippent le egy darabkát aztán egy másikat a lány és megjegyzi, kár, hogy a nagyapja nem tud ilyen finomságot készíteni…
Mintha az iskolám tornatermében ülnék, itt zajlik valamilyen kerületi ügyességi verseny az alsó tagozatosoknak. A szabad kispadon a kísérő testnevelő tanárok és néhány szülő igyekszik elhelyezkedni, nagy méltatlankodások közepette. Már – már hivatalból figyelmeztetném őket, mert sokkal fegyelmezetlenebbek, mint a gyerekek, hogy mutassanak jó példát a kicsiknek, mikor megpillantok egy férfit, aki döbbenetesen hasonlít Kálmán György néhai színészóriásra. Jól áll neki a tüskés haj és a borostás arc, – csodálkozva néz körül a tornateremben, majd komótosan elindul felém a bejárathoz – kezét csókolom – köszön és kérdez, mondja kiskegyed, hol vagyok és hogy kerültem ide?
Nem tudok válaszolni.
2018. március
Nagyanyám
Nem tudom, hogy tévedek Kisvaszarra a szülői házba. Itt minden nagyon lepusztult távollétemben, szomorúan nézem a poros, poshadó tárgyakat, közben nosztalgiázok is, hogy is volt régen, milyen bútoraink voltak, melyik hol állt a konyhában és a nagyobb szobában, ahol aludtunk nagyon sokáig. Miközben emlékeimben kutakodok, előkerülnek öcséim, még fiatalok, iskolába járnak, örülnek nekem. Azt mondják, jó hogy jöttem, mert anyu elutazott Vásárosdombóra, az orvoshoz. Főzzek valamit, mert nagyanyánk is éhes lehet, már napok óta nem látták, nem beszéltek vele mióta leesett a székről és combnyaktörése van. Hirtelenjében főzök egy húslevest a hűtőben talált csirkeaprólékból. Szép, sárga és gyöngyöző levest sikerül főznöm, adagolom a fiúk és a nagyanyám részére. Kérem öcséimet, hogy vigyék be nagyanyámnak az ételt, de vonakodnak, nem akarják ilyen állapotban látni, így rám marad a feladat. Egy tálcára teszem a levest, meg a kanalat, úgy lépek be a szobába, köszönök, de semmi visszajelzés. Leteszem az éjjeliszekrényre a tálcát, mert úgy veszem észre nagyanyám alszik, épp csak az ősz feje búbja látszik ki a dunna alól. Azért zörgök a kanállal, hátha megmozdul és segíthetek a felülésben neki. Kimegyek a konyhába, mert zajt hallok az utca felől, de érdekes senki sincs az utcán – öcséim csendben ebédelnek. Sietek vissza a szobába, a tányér üres a két csirkeszárny csontmaradékai a tányérban vannak, ám de nagyanyám újra a takaró alatt, még csak nem is szólt hozzám. A dunnán különös, fényes ezüstös ujjnyi csigák tűnnek fel és araszolnak a kockás huzaton nem merem leszedni őket…
Az egészségházba megyek vérvételre, végig állom, várom a hosszú sort, elfáradok, bal térdem egyre jobban hasogat. Alig várom, hogy túlessek a szúráson – szédülök a váróhelyiség padján.
Valaki észreveszi, hogy nem vagyok jól, kérdezi, haza tudok így utazni? Két buszmegállónyira van a lakásom, gyorsan hazaröpít a busz – mondom, miközben karonfogva levezet a lépcsőhöz az idegen, aki a fejét csóválja. Az épületből kilépve feltűnik a sárga taxi. Magáért jött, én hívtam – mondja a segítőkész ismeretlen. A sofőr segítségével még beültet a hátsó ülésre aztán jobbulást kívánva integet. Megmondom a címem, a taxi két-három perc alatt a házunkhoz ér, – kérdezem, mennyivel tartozom? – a sofőr kétszáz forintot kér, ötszázast adok, mert nincs apróm, úgy tűnik, neki sincs aprópénze, mert lázasan kutat a zsebében, erszényében – a többit tartsa meg – szólok, hiszen sokat segített rajtam a gyorsaságával. Próbálok kiszállni a taxiból, de sehogy sem sikerül, már az első ülésbe kapaszkodok, de nem működnek a lábaim, sem az izmaim, nekigyürkőzök újra meg újra, belefáradok a próbálkozásba… itt szakad meg a kép.
Hozzászólások