Húsvéti bélyeg - 2021. • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Húsvéti bélyeg – 2021.

A Magyar Posta forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot. Az értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyegen és a hozzátartozó borítékon az idén Alvaro Pirez: A feltámadt Krisztus című festményének részlete látható. A bélyeg Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján, a Codex Értékpapírnyomda Zrt.-ben készült. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és www.posta.hu-n.

Húsvét Jézus halálának és feltámadásának, az emberiség megváltásának ünnepe. A Biblia szerint Jézus Krisztust pénteken feszítették keresztre és a harmadik napon, vasárnap támadt fel. Mivel bűntelenül halt meg, ezért Isten minden ember bűnét rá nézve engedi el, vagyis feltámadásával győzelmet aratott a halál felett. Krisztus áldozata, vagyis keresztre feszítése és feltámadása számos művészt ihletett már meg.

Alvaro Pirez (Alvaro Pirez d’Évora) az első portugálként számon tartott festő 1411 előtt született és 1434 utáni években halt meg. Vallási alkotásairól vált ismertté. Jellemző rá, hogy ragyogó színekkel dolgozott, mely szembetűnő, az ünnep alkalmából megjelenő A feltámadt Krisztus című festményének bélyegen szereplő részletén is.

A bélyeg különlegességét növeli, hogy Krisztus glóriája uv-lámpával megvilágítva fénylőn pompázik. Az alkalmi borítékon a festmény egy nagyobb részlete szerepel, az alkalmi bélyegzőben a festményen is ábrázolt kéztartás grafikai átirata jelenik meg.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS