Teremtés
Egy napon a tanítvány azt kérdezte a mesterétől, hogyan lehetne a képzelet világából áthozni egy lényt a valóságba. Vagyis megteremteni. A mester nem gondolkozott sokat.
___– Képzeld el azt a lényt a legapróbb részleteiben – mondta. – Soha nem láttad, nem is hallottál róla, mert addig nem létezett. De a képzeletedben már létezik. Adj neki nevet, aminek egy új, általad kitalált szónak kell lennie. Ha a hallatán bárki maga előtt látja azt a lényt, ugyanolyannak, mint amilyennek te látod, akkor már meg is teremtetted.
___– Aligha valószínű, hogy sikerülne – válaszolta a tanítvány.
___– Más módját, épp az ellenkezőjét is kipróbálhatod – mondta erre amaz. – Írd le azt a lényt a neve említése nélkül a legapróbb részletességgel. Ha a leírás olvastán bárki ugyanazon a néven nevezi, mint te, akkor már meg is teremtetted.
___– De hiszen ez éppoly valószínűtlen – válaszolta a tanítvány.
___– Kipróbálhatod egy harmadik módját is – mondta erre amaz. – Annak idején magam is feltettem ezt a kérdést a mesteremnek, nyugodjék békében. Már el is képzeltem egy lényt, és valósággal rögeszmémmé lett, hogy életre keltem. A mesterem azt válaszolta, hogy írjam le a legapróbb részletességgel minden oldalról, aztán írjam le valamennyi testrészét, külső és belső szervét, azok rendeltetését és működésének módját, meg persze valamennyi tulajdonságát, a természetét és szokásait, úgy azonban, hogy a leírásban csak az anyagi, élettelen világból való fogalmak szerepelhetnek. Amiként élettelen anyagból teremtődik minden, ami él. Ha kellően pontosra sikeredik a leírás – mondta –, akkor az írott szó mágiájával talán életre lehet kelteni azt a lényt. Mondanom se kell, hogy már a legelső mondattal kudarcot vallottam. Mindjárt rájöttem, hogy például csak egyetlen végtag (nyilván ezt a szót se lehetne használni) és az azt működtető elemek pontos és kellően érzékletes leírása, vagyis körülírása ilyen módon, ha egyáltalán lehetséges, akár több száz oldalt is kitenne. Mindenesetre te is tehetsz egy próbát.
___– Inkább megkímélem magam a kudarctól – mondta a tanítvány.
___– Aznap este, elalvás előtt – folytatta a mester – a Teremtőhöz fohászkodtam segítségért. Másnap azonban már szégyelltem a nagyravágyásomat, hogy halandó létemre teremteni akarok, és hamar el is felejtettem ezt a rögeszmémet. Ám jó néhány év elteltével – folytatta némi hallgatás után, eltűnődve –, azon a tavaszon, amikor meghalt a mesterem, különös dolog történt. Volt egy csenevész fa a kertemben. Már rég ki akartam vágni, de valamiért nem vitt rá a lélek. Akkor azonban dús lombot eresztett, és egy ismeretlen, tán rigó nagyságú, színpompás madár rakott fészket rajta. Valósággal elbűvölt az énekével, nem tudtam betelni vele. Miközben énekelt, lassan változtatta is a színeit. Párja nem volt, és az ősz beköszöntével örökre eltűnt, a fa pedig kiszáradt. Azt hiszem, megbocsátott nekem a Teremtő, sőt a kedvemben is járt; egy olyan madarat képzeltem el annak idején, pontosan olyant. Csak nevet nem adtam neki.
Hozzászólások