Néha nézzél ki az ablakon,
vedd számba azt, amit megélsz,
mindazt látva, vagy félig vakon,
ne mondd, hogy nincsen benned félsz!
Még ha mattos üveget cserélsz,
a falon kétely-fény mászik,
kérdeznek és te félrebeszélsz,
semmi nem az, aminek látszik.

Élned és halnod kell, nincs pardon,
lelked kabátja gyenge férc,
bábuként mozgatnak két parton,
lidércek jegyzik, hogy mit érsz.
Azt hiszed, középen kitérsz,
de festett minden, nincsen másik!
A szélben is van némi élc,
semmi nem az, aminek látszik.

Tudják, miből mi, és hány flakon
álmodban kit gyűlölsz – kefélsz,
néha elmozdul függöny, plafon
s asszony sem érti, mit beszélsz.
Arcod már szürke ólomérc,
holdfény a ráncba belemászik,
kisimul könnyű és nehéz,
semmi nem az, aminek látszik

Földről égre nézve még remélsz,
hiszed, a menny egy szent mátrix,
megbűnhődve, ha odaérsz,
reméled, az, aminek látszik.

Megosztás

Tweet