A Mennyei Kristály legendája
Nemrég tudtam meg, hogy öngyilkos lett az egyik barátom. Némi túlzással mondom barátomnak; tény, hogy kedveltük egymás társaságát, és bizonyos, akár rendszeresnek is mondható időközönként találkoztunk. Az utóbbi időben egyre kedélytelenebb volt, fáradtnak látszott, aztán megviseltnek, majd kimerültnek, és ráncok jelentek meg sápadt arcán. Elárulta, hogy lidérces álmok gyötrik, és több lélekgyógyásznál is járt, de nem tudnak segíteni rajta. Ám aligha emiatt vetett véget az életének. Ha fenntartások nélkül hinnék abban, amit a legutolsó találkozásunkkor elmondott nekem, akkor azt mondanám, tudom a valódi okát, de így csak kétes következtetésre juthattam. A történet a Mennyei Kristály legendájához kapcsolódik, melynek igaz voltával megadatott szembesülnie, ahogy mondta, legutóbbi – egyben utolsó – közel-keleti útja során.
___Nagy csodálója volt az arab világ történelmének és kultúrájának, és szerelmese az arab nyelvnek, az ő szavaival élve. Nem sokkal a visszaérkezése után találkoztunk; egy előkelő étterembe hívott meg vacsorázni. Mintha kicserélték volna. A vonásai kisimultak, derűs révetegség ült a tekintetében, és egyfajta ünnepélyesség volt a beszédmódjában, taglejtésében, mozdulataiban. Ilyennek lehet elképzelni az embert, aki itt a földön üdvözült, gondoltam. A szokásos választékosságával, lelkesen, olykor már-már túlzott részletességgel, ám mindvégig lenyűgöző szemléletességgel számolt be viszontagságoktól se mentes útjáról, melynek során végül sikerült eljutnia a varázslóhoz, aki megszabadította lidérces álmaitól. Még részletesebben számolt be a gyógyító varázslatról, melyben része volt a házának pincéjében berendezett szentélyben, ahogy nevezte, nem mulasztva el ez utóbbi aprólékos leírását sem.
___A továbbiakban a legenda ismertetésére szorítkozom, az ő elbeszélése alapján.
___A Mennyei Kristály egy dió nagyságú, gömb alakú, alvó állapotában opálos, halvány szürkésfehér színű kő. A mennyből hullott alá vakítón ragyogva, a Próféta zarándokútjától számított ezredik esztendőben. Egy kecskepásztor látta, rá is talált, és ő fejtette meg a titkát egy álmának nyomán. Ha életre kel, felragyog, holdudvara támad, amitől alma nagyságúnak látszik, és az összes elképzelhető szín legszebb árnyalatában pompázik. A színek méltóságteljes lassúsággal gomolyognak, örvénylenek, hullámzanak, csíkokban futnak, összefonódva kígyóznak, körökben gyűrűznek, szivárványosan csillámlanak, egybemosódnak és szétválnak újra meg újra, és a holdudvara csipkézett peremén enyésznek el. Egy rabláncon tartott fekete párduc őrzi; a nyakörvén függ, a torka alatt. Életre keltéséhez az ő misztikus erejének kisugárzása, két oldalról egy-egy fáklya világa, és gazdájának, a varázslónak Allahot dicsőítő éneke szükséges, amitől a fenevad mozdulatlanná mered, és érezni lehet misztikus erejének vibrálását. Akit lidérces álmok gyötörnek, annak három strófa időtartamáig, mintegy három percig kell néznie a megelevenedett kristályt, és aztán már csak azt fogja látni álmában; akinek pedig vigasztalhatatlan bánata van, annak hat strófán át, s aztán ébren is maga előtt látja majd, amitől hamarosan közömbössé lesz minden más iránt, a testelhagyás visszafordíthatatlan állapotába kerül, pár nap múltán már fel se kel az ágyából, és boldog révületben hal meg. A Mennyei Kristály az a szemnek, ami a szirének éneke a fülnek – ez már néhai barátom következtetése. Azért vett be halálos mennyiségű altatót, hogy minél tovább láthassa álmában – ez pedig az én következtetésem. Felébreszteni már nem tudták, de még tíz napig tartották életben.
___Elhatároztam, hogy utánanézek a legendának, létezik-e egyáltalán, de iránta való kegyeletből végül letettem róla. Talán az ő képzeletében született, de elmondta nekem, én meg feljegyeztem, és ha csak egyvalaki is elolvassa, akkor már létezik.
Hozzászólások