Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Danis Jenő színész-történetei 1925-ből – 2. rész
Danis Jenő (Forrás: Wikipédia)
A Dunántúl (1911-1944) 1925. december 25.-i karácsonyi számában „Színészhistóriák” címmel a kor közkedvelt országos és helyi színésze, Danis Jenő (József, 1886-1963) hosszú „történet-özöne” látott napvilágot, amelyben addigi pályájának érdekes élményeit jelentette meg. A színészi, rendezői tehetsége mellett „szépírói vénával” szintén megáldott Danis Jenőnk bevezetővel ellátott, (majdnem) egész újság-oldalra kiterjedő „élmény-tömege” második két történetét közlöm most. (Mivel a bevezető részt már előzőleg közöltem, ezt itt most nem ismétlem meg.) A második rész két történetéből az első így esett meg egy közelebb meg nem nevezett időben, de az első világháború éveiben:
„A nélkülözések legsivárabb napjaiban egyik nagyszombati előkelőséghez voltam hivatalos – nagy ebédre. Említettem a kollégáknak, hogy végre nagy ebéd van kilátásban, s nem mehetek, mert az ebéd egy órakor van, a próbánk pedig három óráig tart. – Ugyan ne légy gyerek! Lógj meg! – Nem lehet – feleltem – ismeritek Biharit. Sohasem bocsátaná meg, hogy hitvány prózai élvekért itt hagytam a színpadot. – Ne törődj te Bihari (László) haragjával, ha jóllakhatsz! – mondta az egyik – Eredj. S elkezdtek bíztatni kézzel is. Egyik erélyesebb taszításra odébb penderültem. Észrevette Bihari (László). – Kérem, mit játszanak ott? … – Semmi kérem… A kolléga úr elszédült. – Akkor menjen a friss levegőre, de ne zavarja a próbát. No, erre aztán a többiek hamar kitoltak az ajtón. – Ebédelj meg jól! Helyettünk is! – kiáltották utánam. Csakugyan elmentem.
A vendéglátó háznál pompás lakoma volt. A francia konyha minden ismeretlen finomsága előttem állt az asztalon – hat hete koplaló színész előtt. A fogyasztást tekintve tehát meg lehettek velem elégedve. Ebéd és füstölések végeztével hazafelé tartok. Egyik fordulónál – derült égből villámcsapás – Bihari Laci rendezőm tűnik fel. No, most mi lesz? Milyen szemrehányásokat fog ez nekem tenni, hogy a művészeten ily csúf sértést követtem el – hitvány prózai jólétért!
Magas-Tátra (Forrás: Wikipédia)
Megemeltem a kalapomat. – Hát ezt érdemeltem tőled? – mondja sok szemrehányással. – Rendező úr kérlek, bocsáss meg, nem tehettem róla… – Tudom, ismerlek! Ez a te nagy szerénységed! Elvártam volna tőled, hogy bizalommal megmondod, ha nincs pénzed. Annyit mindig adok, amiből megebédelhetsz! … – Egy ezüst ötkoronást nyomott a markomba. Égetett a pénz. Minden erőmmel szabadkoztam. – Nem fogadhatom el … nem kell … igazán nem … hiszen … hiszen én ebédeltem…
– Nem igaz – dörögte vissza, – ismerem a szerénységed. Persze, ezt nem fogadod el tőlem, de nem sértelek meg: Gyere el ebédelni hozzám. – Köszönöm, nem… nem… ettem! … – szabadkoztam ijedten. De ő nem sokat törődött szabadkozásommal. Karon fogott és becipelt a házba. Odaszól a feleségének. – Ugyan gyöngyöm, a Jenőt meghívtam ebédre, terítsen csak, kérem! Te jó Isten! Itt egy ebédet fognak belém préselni, ha nem vigyázok. De hiába volt minden szabadkozás, minden tiltakozás.
Egy hatalmas fazék került az asztalra. Elém tettek egy jókora tálat. Telemerték. Kimeredt a szemem, megizzadtam, de a pompás francia ebéd tetejére bizony le kellett gyűrnöm a nagy tál – babcsuszpájzt (babfőzeléket). Mikor elkészültem, nem tudom örömömben-e vagy kínomban felsóhajtottam. Bihari Laci előzékenyen kínálgatott: – Parancsolj fiam! … Tessék… Egyél még! … – Nem, nem, nem!!! Köszönöm! S magamban jól megátkoztam, aki a babcsuszpájzt kitalálta.”
Nagyszombati Városháza ma (Forrás: Wikipédia)
Ebben az írásban már Bihari László rendező szerepel név szerint, a biztatgató színésztársak, az első vendéglátók és a rendező felesége neve, nevei homályban marad, maradnak. Bihari László akkori rendező nevét azonban forrásaimban nem találtam – Bihari (Bihary) Sándorral (1888-1946) ellentétben –, Pécsett sem szerepelt sem előbb, sem később, sem színészként, sem rendezőként, így ennek kiderítése, az ő életútjának rögzítése a későbbi kutatások feladata lesz. Ráadásként, „slusszpoénként” elárulhatom azt a tényt is, hogy a mi jó Bihari (Bihary) Sándorunk rendezőként egyébként sem működött! …
Ha ennek a „szösszenetnek” a „műfaját” meghatározzuk, akkor ez a történet a „kis színes” kategóriába tartozik, ugyanis nem magáról a színészetről, hanem a magánéletről, és az egymás közti viszonyokról szól. Tanulságát például morbid mondatfordulatokkal úgy summázhatjuk, hogy egyfelől a „sumákolásnak is eljön a böjtje”, valamint az másfelől, hogy az egyébként sokat koplaló színészeknek, ha hirtelen nagy lehetőség adódik a jóllakásra, vannak olyan helyzeteik, amikor az „evésből is megárt a sok,” nem lehet azt a szűkösebb napokra „tartalékolni.” Ha viszont valaki a mai „jóllakott”, elhízásra igen csak hajlamos korunkban fenntartással illetné a két „evési történetet,” akkor nékik azt üzenem: ne a mai, hanem az akkori, „éhezős-nélkülözős” vándortársulati, első világháborús ínséges években gondolkodjanak. Most pedig nézzük a második történetet:
„A ’Mindannyiunknak el kell menni’ háborús dráma első előadásán történt. A darab első felvonása a szerb határszélen, a klenáki pópa udvarán játszódik le. A klenáki pópát Borbély Sándor játszotta, a megszálló magyar csapat tisztjét Ross Jenő. A tiszt egyik éjjel észreveszi, hogy a pópa fényjelzéseket ad le a falu előtti hegységben táborozó szerb hadseregnek. – Gaz áruló! – kiáltja a tiszt, előbújva rejtekéből. – ez a hála, amiért megkegyelmeztem hitvány életednek?! Halj meg hát! Előrántja revolverét… azaz hogy csak előrántaná… a revolver nincs sehol … Ross Jenő kapkod jobb zsebéhez, bal zsebéhez, bizony a revolvert kint felejtette.
Nagyszombat főtere ma (Forrás: Wikipédia)
Borbély, a pópa idegesen súgja Rossnak: – Lőjj (sic!) le már szerencsétlen! – Nincs revolver – súgja kétségbeesve. – Szúrj le! – Nincs kardom! Borbély mester fogait csikorgatja dühében. A másodpercek ijesztően múlnak. Tág szemekkel bámulnak egymásra, mígnem a Mesternél (Borbélynál) születik meg a mentő ötlet: – Fojts meg hát!
Egy ugrás és Ross Jenő boldogan szorongatta a pópa nyakát. Miközben a pópa holtan összerogy, Ross diadalmasan súgja a fülébe: – Ugye mégis meghalsz? De mit csináltunk volna, ha nem jut eszedbe semmi? – Akkor – mondta csendesen a Mester – én vágtalak volna kupán, biztos lehetsz benne!”
Szerb hadifoglyok menete az első világháborúban (Forrás: Wikipédia)
A négy korabéli történetből kettő arról szól, hogy egy-egy „ölő-kellék” a kellő pillanatban nem áll rendelkezésre, de így vagy úgy, megoldották a helyzetet. (Arra azonban nem tért ki a „fáma”, hogy észrevettek-e ebből valamit a nézők, ezt mindkét esetben homály fedi.) Sajnos, az első világháború idején – mivel hadban álltunk –, a román-magyar és a szerb-magyar ellentétek az arra a hadi helyzetre íródott színházi előadásokban is jelentkeztek, és a mára már elfelejtett, a mai korunkban már csak a szakértők által ismert drámák előadásáról ír krónikásunk. Ez sem segítette a „beazonosítást.”
Tisztáznunk kell azonban az írásban szereplő klenaki pópa után, hol is van Klenak, mivel ma is létező településről van szó. Szerbia vajdasági autonóm tartományában, a szerémségi körzetben található, és Ruma városához tartozik. Ruma ugyanis – a szerbiai közigazgatásban – egyben község is – nem a magyar értelemben –, amelyhez 16 falu – köztük Klenak – tartozik.
Az előző részben már fölvázolt „beazonosítási folyamat” – amint látható – Bihari László személyének megnevezésével, Bihari (Bihary) Sándor személyének „kiesésével” új irányt vett. Ehhez járult hozzá Ross Jenő színész megnevezése, ugyanis Bihari Lászlóhoz hasonlóan az ő életpályája sem követhető, egyszerűen nincs rá adatunk a jelenlegi források tükrében: van még mit kutatni tehát e téren is.
(Itt szögezem le ismételten, hogy meghatározó adataimat „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával /1895-1949/” Pécs, 1992., Futaky Hajna /1927-2011/ által szerkesztett két kötetes forrásmunkából vettem. Az itt közölt adatokat tekintettem „etalonnak” a kérdéses esetekben.)
Monarchia katonái szerb hadifoglyokkal (Forrás: Wikipédia)
Nézzük a kulcsszereplők életútjának ezen szakaszát. Danis Jenő ezek szerint az első világháború előtt Balassagyarmaton, az Ipolyságban, Körmöcbányán, Nagyszombatban (!) szerepelt vándortársulatoknál, színészi pályáján direktorai között Szabó Ferenc (Pál, 1875-1963) is szerepelt Almássy Endre (1875-1929), Nádassy (Nádasy) József (1874-1925), Füredi (Fürst) Béla (1868-1929), Asszonyi László (1882-1934), Fodor Oszkár (1880-1950) mellett. Közülük sorrendben Füredi Béla, Nádassy (Nádasy) József, Asszonyi László, Fodor Oszkár (és kezdetben Fajkürthi és kolthai Kürthy György /Kálmán Attila, 1882-1972/) a pécsi színház élén állt. (Füredi Béla a jelzett időszakban vezette a pécsi teátrumot, a többiek mind utána lettek igazgatók.)
Klenak főutcája ma (Forrás: Wikipédia)
Danis Jenő az eddigi központi adatok szerint a világháború előtt lépett föl a fölsorolt városokban, és a szegedi színházhoz, Almássy Endréhez az 1915/1916-os évadra szerződött, városunkban pedig 1916-tól szerepelt. Az első világháború alatti szerepléseinek helyszínei is „első olvasatban” inkább az 1914 nyara és az 1915 ősze közötti időszakra lehetett jellemző. Az 1916-os központi adat azonban szemben áll azzal a helyi összegzéssel, amely szerint 1917 őszén lett színházunk tagja, mint „jellemszínész.” (A helyi adattárakban már ez az 1917-es év szerepel.) Emellett az 1915. őszi szegedi szerződése előtt egyetlen év pontos adatát sem ismerjük, valamint az 1916 nyarától 1917 őszéig terjedő hónapok szintén „hiányoznak” jelenleg pályája összegzéséből. (Ez utóbbinak azután jelentősége lesz majd a végén!)
Almássy Endre szegedi színigazgató
(Forrás: Sándor János-Szegedi színjátszás krónikája)
Mivel sajnos a közölt 1925-ös (majdnem) egész oldalas írásában pontos dátumot egyetlen egyet sem (!) írt le, ezért ilyen nehéz a színészi pályák „dátum-lukasságai” mellett a „beazonosítás.” A „száraz” adatokat tartalmazó iratok, egyéb dokumentumok ugyan – megfelelő forráskritikával – pontosan rögzítik a tényeket, ezek a „vallomásos újságcikkek,” naplók, visszaemlékezések azonban sokszor olyan eseményekről, személyes vallomásokról szólnak, amelyek megvilágítják a történések mozgatórugóit, a benne szereplő személyek személyes véleményét tükrözik. Azonban az ott leírtakat szintén forráskritikával kell kezelnünk, mert pontosságukat, tárgyilagosságukat más forrással, dokumentummal is meg kell erősítenünk.
Szabó Ferenc (Pál, 1875-1963) színész és színigazgató 1914. március 5.-én nyerte el a soproni színház vezetési jogát. Az 1915/1916-os évadban azonban már stagione (vándor) színtársulat élén találjuk. Az 1916/1917-es évadban a felvidéki Nyitra, Besztercebánya, Nagyszombat (!), 1917/1918-ban Besztercebánya, Nagyszombat (!), 1918/1919-ben pedig Besztercebánya, Zólyom színházát vezette.
Borbély Sándor gyógypedagógus (Forrás: Wikipédia)
Bihari (Bihary) Sándort most kihagyom, mert kihagyhatom, mivel az előző részben leírt nevet (jó okkal) sajtóhibának vélem, a második részben közölt Bihari Lászlót „fogadom el.” (Bihari (Bihary) Sándor tudott színészi működésének adatai ugyanis sehogy sem „vágnak egybe” a többiekével.) Borbély Sándor pályájára rátérvén, a központi adatsor szerint 1914-ben Szabó Ferenc, 1915 őszétől 1922 nyaráig Füredi Béla pécsi igazgatósága alatt játszott.
Ami azt a legfontosabb tényt illeti, hogy mikor történt pontosan ez a négy „színész-eset,” látszólag „egyszerű” a dolgunk. Ugyanis Danis Jenő 1916 nyara és 1917 ősze között szerepelhetett Szabó Ferenc színtársulatánál, mivel ebben az időben ő színészeivel a Felvidéken – köztük Nagyszombatban – „kalandozott,” és amint az tudható, Danis Jenő pályáján ez az időszak nem tisztázott, ráadásul pedig még az első világháborús erdélyi-, román-fronti harcok is ekkor történtek. Mielőtt azonban optimista hangulatba kerülnénk, ha Borbély Sándor színészi működésének adataira tekintünk, akkor egyből „elmegy a jókedvünk.” Ugyanis ő közben – mint az előbb leírtam –, 1915 őszétől 1922 nyaráig éppen a mi színházunknak volt a tagja! Ebből is látszik, hogy az ilyen újságcikkek pontosságában sokszor kételkedhetünk, mint ahogy Danis Jenő leírásában is van több ellentmondás. Ereje azonban az addig nem tudott, a közvélemény elé tárt történések nyilvánosság előtti „megjelenítésében,” életrajzának kiegészítésében van.
Pécsi Nemzeti Színház 1920-as évek (Forrás: Régi Pécs)
Ezen a ponton merül föl az a lehetőség, hogy a cikkben említett Borbély Sándor „nem a mi Borbély Sándorunk,” arról pedig szintén gondolkodnunk kellene, hogy itt is névtévesztéssel állunk szemben, amint az Bihari (Bihary) Sándor – Bihari László esetében megtörtént. Ráadásul más Borbély Sándor nevű színészt, rendezőt abból a korból nem ismer jelenleg színháztörténetünk! …
(Érdekességként megjegyezném, hogy egy másik Borbély Sándor /1866-1932/ is jeles személyiség volt, aki mint látható, ráadásul ugyanabban az évben született, de ő jeles gyógypedagógusként ismert ma is szakmai körökben.)
Bár véleményem szerint a Danis Jenő 1925-ös visszaemlékezésében leírtak 1916 nyara és 1917 ősze között – és nem több mint tíz évvel azelőtt, mert ennek a történelmi események mondanak ellent –, Szabó Ferenc színtársulata működése idején estek meg. Ennek a társulatnak ugyanis véleményem szerint ekkor ő is tagja volt, de ezt még egyéb dokumentumokkal is igazolni kell majd. Ezért hogy mikor is játszódott pontosan a négy „színi történet” Nagyszombatban, ennek a végső tisztázását hagyjuk meg az utókornak…
Hozzászólások