A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 28. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 28. rész

 „Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)

 

Az 1886. évi pécsi országos dalos ünnep és dalos verseny sikere – 4. rész

Az idős Liszt Ferenc (Forrás: Wikipédia)

A nagysikerű 1886. évi pécsi országos dalos-rendezvény idején szintén ekkor tartotta az országos dalos szervezet a közgyűlését, és augusztus 15.-én fejezték be ezt is. A közgyűlés azt határozta hivatalosan, hogy a kormányzathoz fordul az egyesület az országos dalos-rendezvény előtt Bayreuthban, 1886. július 31.-én elhunyt Liszt Ferenc (1811-1886) hamvainak hazaszállítása ügyében, aki a Pécsi Dalárda tiszteletbeli tagja is volt.

Bayreuth Festspielhaus 1882-ben (Forrás: Wikipédia)

A dalosverseny eredményét is ekkor hirdették ki. (Mivel a rendező énekkar ilyenkor nem indult soha, a pécsi dalosok ebben nem voltak érdekeltek.) A szigorú zsűri aranyéremmel jutalmazta a Budai Dalárdát, a Debreceni Dalárdát, az Egri Dalkört, a Kassai Dalegyletet, a Kolozsvári Dalkört, a Miskolci Dalegyletet, a Szatmári Dalárdát, a Szegedi Dalárdát, az Ungvári Dalkört, tehát 9 énekkart. Ezüst érmet nyert el 5 kórus: a Győri Ének- és Zeneegylet, a Kecskeméti Dalárda, a Sátoraljaújhelyi Dalegylet, a Rimaszombati Dalárda, a Szentesi Dalegylet. Díszokmányban részesült három dalos egyesület, a Bátaszéki Dalárda, a Budapesti Férfi Dalegylet, a Soproni Dalfüzér.

Majláth György tér (Forrás: egykor.hu hírportál)

Minden a legteljesebb rendben ment volna, ha előzetesen, megkérdezés nélkül a Losonci Dalegylet nem hozott volna magával egy 400 frank értékű arany serleget karnagyi pálcával együtt azzal a szándékkal, hogy ezzel tűntetné ki a legjobb versenyző dalárdát. Ezzel akaratlanul is „fölül akarta írni” az országosan eddig bevezetett jutalmazási-rendszert. Nagy vita után úgy határoztak az országos szövetség vezetőivel közösen, hogy a dalos versenyben részt nem vevő ének-együttesek karnagyai határozzanak felőle.

Perczel Miklós főispán (Forrás: Wikipédia)

Ők 12:10 arányban úgy döntöttek, hogy a Budai Dalárda nyerje el ezeket az értékes jutalmakat a Kolozsvári Dalkör ellenében. Ekkor pedig a vesztes fél kelt ki a döntés ellen, és illette súlyos szemrehányásokkal az ártatlan országos zsűrit. Az ügyet a Pécsi Dalárda és a helybéli rendezők oldották meg „diplomáciai tárgyalással.” A levezető elnök, Perczel Miklós (1812-1904) zárta be ünnepélyesen az ülést, miután sikeresen megoldották a kényes helyzetet.

A pécsi és az országos rendezőknek arra is volt gondjuk, hogy a helybéli, kevésbé tehetős polgároknak mutassák be műsorukat, tehát korabéli „matinét” rendezzenek. Délután ezért ún. „népelőadást” tartottak szintén a dalcsarnokban, ahol a hangversenyt megismételték az összes föllépő énekkarral – olcsó helyárak mellett.

Pécsi Dalcsarnok Majláth tér 1886 (Forrás: Régi Pécs hírportál)

Egy ”soron kívüli” sajnálatos epizód is történt a dalos ünnep napjaiban, amelyet nem lehetett „betervezni,” de végül baj nélkül megoldották. A „jó humorú” debreceni dalosok egyik este a szállásukon elragadtatták magukat, mégpedig az egyik szegény sorsú, sok gyermekes társuk kárára. A lefekvés előtt ugyanis azt a „mókát” találták ki, hogy a fekvő embert lepedőstül fölkapták, és a levegőben hintáztatták. Eközben történt meg az a sajnálatos baleset, hogy véletlenül ráesett a vaságy korlátjára, és ennek következtében több bordája eltörött. Emiatt ő nem utazhatott el a többiekkel, hanem még 17 napi kórházi kezelésre szorult. Az ápolási költséget azonban ő nem tudta volna kifizetni, ezért ezt az összeget átvállalták a nagylelkű pécsi rendezők, és kifizették a városi közkórháznak.

Pécsi Nemzeti Kaszinó anno (Forrás: Régi Pécs Facebook)

A sajnálatos eset sikeres megoldása után a búcsúestre a fő utcai Nemzeti Casino és a Hattyúterem egybenyitott helyiségeiben került sor – hasonlóan oly sok akkori rendezvényhez. Gondolhatja a kedves olvasó, milyen jót mulatott mindenki, és természetesen a jókedv, a hosszú, szívből jövő, „tét nélküli” dalolás sem hiányzott. Mert ne feledjük: a dalosok – különösen, ha férfiakról van szó – már akkor is nagyon jól tudtak mulatni.

A búcsúestet követő „nagy búcsúra” másnap, augusztus 16.-án délelőtt került sor. Se vége, se hossza nem volt a „köszönet-özönnek,” a jó hírű vendéglátó pécsiek itt „aratták le” a megérdemelt babért a remekül sikerült rendezésért. A vasúti pályaudvaron azután végső búcsút intettek a dalos testvéreknek, akik még sokáig szívükben őrizték a szép emlékű pécsi napokat…

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 28. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés