A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 29. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 29. rész

 „Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)

Visszaesés, Wachauer végleges-, Hoffer időleges elvesztése, néhány siker 1887/1888-ban

Wachauer Károly (A szerző felvétele)

Egy olyan nemzetközi és országos hatású dalos-rendezvényen voltak túl, amely zenetörténeti jelentőségűvé emelkedett. Éreztek valami hasonlót a pécsi kortársak is, de sajnos – nem először az egyesület története során – rosszul reagálták le ezt a nevezetes eseményt a következő őszi-tavaszi évad során: hosszú tespedtség uralkodott el rajtuk. A vezetők érezték ezt, próbáltak tenni ellene valamit, de pont az ellenkezője lett belőle. Aidinger János (1846-1906) elnök, Wachauer Károly (1829-1890) és Hoffer Károly (1843-1921) karmesterek próbálkozásai süket fülekre találtak, és mivel ezt a megtorpanást a helybéli közvélemény is észlelte, a belső életet dokumentáló jegyzőkönyvek mellett újságcikkek is születtek erről a visszaesésről, már-már a dalárda széteséséig is eljutottak ezek a kombinációk.

Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)

Emellett sajnos két vezéregyéniségük különböző szintű és lefolyású betegségét sem vették komolyan. Wachauer Károlyon ugyanis komor lefolyású lelki betegség, az apátia hatalmasodott el folyamatosan, amelyet a pszichiátria mai állása mellett egyrészt előbb észleltek volna, másrészt pedig komolyabban kezelnék ma. Akkor azonban még nem vették ezt komolyan, amely később fokozatosan a halálához vezetett. Ez idő tájt azonban még nem látták ezt a kortársak, olyannyira nem, hogy amikor kisvártatva bejelentette kilépését az egyesületből apátiára hivatkozván, senki sem hitte azt, hogy ez bizony végleges lesz! Hoffer Károly pedig ugyanebben az időben betegedett meg, és ő is kilépett – így tehát a „karmesteri tandem” egyszerre hullott ki ekkor.

Aidinger János polgármester, a dalárda új elnöke (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

A helyi közélet ismét az énekkar széthullásának „rémét” ismerhette meg mendemondák és újságcikkek formájában, de szerencsére – és a pécsi zenei élet fejlettségének jellemzőjeként – hamar megtalálta az egyesület vezetősége az utódokat. Hogy, hogy nem, éppen ekkor tartózkodott Pécsett Langer Viktor (1842-1902) karnagy, zenetanár, akkor országosan ismert zeneszerző – érdekességként jegyzem meg, hogy álnevei is voltak, mégpedig Tisza Aladár és Ögyek –, aki kalandos úton került hozzánk és maradt nálunk akkoriban. Eredetileg ugyanis a szegedi évei után – miután ott megalapította 1880-ban a Városi Zenedét, és ott tanított is –, 1883-ban színházi karmesternek hívták Pécsre, de az a színházigazgató, aki őt idehívta, történetesen megbukott, és így ő állás nélkül maradt. Szerencsére csak egy ideig maradt ilyen, számára rossz egzisztenciális állapotban, mert nemsokára a ferencesek templomának kántora lett. Innen választották meg a Pécsi Dalárda első karmesterévé, mellé pedig segítőül Erst Adolf lírai tenort „vice karmesternek.” Ez utóbbi megválasztása „rímelt” Hoffer Károlyéra – mindketten tenorok voltak ugyanis a kórusban –, de egyébként is olyan közkedvelt ember volt, hogy sokak örömére nyerte el ezt a fontos posztot.

Langer Viktor (Forrás: Haksch Lajos könyve-A szerző felvétele)

Erst Adolf idekerülése szintén azt a sokat hangoztatott igazságunkat bizonyította a pécsi zenei élet nemzetközi vonatkozásai tekintetében, hogy egyrészt sokat tudtak egymásról művészileg-szakmailag a közeli országokban, másrészt pedig ez az „oda-vissza folyamat” mindkét irányban megtermékenyítően hatott az országok zeneművészetére. Erst Adolf ugyanis Csehországból érkezett, és a Pécsi Dalárda tagsága előtt székesegyházunk híres énekkarának tagja lett. Amikor pedig látta, hogy a minden tekintetben bevált Langer Viktor viszi a munka „oroszlánrészét,” még a 100 forintnyi tiszteletdíjáról is lemondott szeretett dalkara javára! …

Langer Viktor ugyanis jó választásnak bizonyult, mint művészileg, mint szakmailag, mint szervezetileg, és nemsokára, néhány jól sikerült helyi föllépést követően ismét dicsérték a Pécsi Dalárdát. A tisztújítás idején teljes egyhangúsággal tiszteletbeli taggá választották gróf Zichy Gézát (1849-1924), a dalárda áldozatos támogatóját, pákosi Paxi Károly tábornokot, Hubay (Huber) Jenő (1858-1937) hegedűművészt, országos daláregyesületi karnagyot. Az alapszabályban pedig néhány, akkorra már elavult kitételt eltöröltek, és ezt jóváhagyta az illetékes belügyminisztérium.

Zichy Géza gróf (Forrás: Wikipédia)

Idézzük föl – Haksch Lajos (1862-1939) nyomában – Zichy Géza köszönő levelét, amelyet az akkor a tiszti karral együtt ismét újraválasztott Aidinger Jánosnak írt. „Nagyságos Elnök Úr! A Pécsi Dalárda ama megtisztelő elhatározása, hogy engem tiszteletbeli tagjául megválasztott, igen jól esett, és őszintén megörvendeztetett. Hazánk legkitűnőbb dalárdájának tiszteletbeli tagja lehetni, büszkeséggel tölt el, s nagyon kérem, méltóztassék hálám kifejezését a nagyra becsült testülettel tudatni. Magamat továbbra is jó akaratukba ajánlva, maradok a Nagyságos elnök úr kész szolgája: gróf Zichy Géza Tetételen, febr. 3.-887.”

Ekkor meghívást kaptak a fővárosi IV. kerületi óvodától, az akkori Erzsébet sétatéren adandó jótékony célú hangversenyre az építendő intézete javára, de mivel az építkezés nem valósult meg a kijelölt időre, a meghívás szintén „kútba esett.” Viszont Wachauer Károlyt és Hoffer Károlyt társas vacsorán megköszöntötték, ugyanis mindketten 25 éve voltak tagjai a Pécsi Dalárdának. Ez egy jól megválasztott alkalom volt arra, hogy megköszönjék mindazt, amit vélük elértek nemzetközi és hazai tekintetben.

Sajnos azonban 1888 elején ismét „apályba süppedtek.” Ekkor is azokkal a mondatokkal lehetne az egyesületi és a művészeti életet jellemezni, amelyeket az egy évvel azelőttinél leírtam, már csak azért is, mivel a fönnmaradt hivatalos iratokban is tükröződik ez a romló helyzet.

A pancsovai Városháza ma (Forrás: Wikipédia)

„Szépségtapaszt” a Duna és a Temes torkolatánál fekvő, a vajdasági Pancsován történő sikeres föllépés jelentette. A pancsovai dalegylet 25 éves jubileumán és zászló szentelésén Erkel-művel, az „Ébresztő”-vel – és az akkor népszerű, német nyelvű kórusmű, a „Vineta” előadásával – léptek pódiumra, és ez végre javulást jelentett minden tekintetben. A „Pancsova és vidéke” című helyi lap ezt írta ekkor: „Hallottunk derék éneket, általában elég jó előadásokat, – s ha egyik-másik dalos testületnek nem is sikerült a dala úgy, mint ahogy kívánatos lett volna, azt főképpen a rettenetes hőség okozhatta, ami a színpadon valóban kiállhatatlan volt. Ám elvitázhatatlanul (sic!) a Pécsi Dalárda nyerte el ma a dicsőség pálmáját az összes dalosok elől.”

Hegyi Aranka 1900 körül (Forrás: Wikipédia)

Amint látható, nem mindennapi dicsőség volt tehát ez a szereplés, és mivel utána a helybéli magyarság odasereglett ünnepelni őket, egy másik, nem hivatalos szereplésre is sor került, ugyanis nem fogytak ki a ráadás-adásból. Még egy „ráadás-kirándulásra” is sor került, amikor Belgrádba érvén elfogadták a pancsovai dalosok új zászlóanyjának meghívását. Amikor pedig meghirdették a szegedi országos dalárünnepet, ismét alkalom nyílott egy újabb sikerre, de mivel az országos szövetség egy évvel elhalasztotta később, ez elmaradt – egy évre.

Pécsi Országos Kiállítás, 1888., Főbejárat (Forrás:,Régi Pécs hírportál)

Krónikásunk szerint ez az egyesületi év volt az, amikor a legkevesebbet szerepeltek. A három alapszabály-szerű dalest, az örök-mulatságos szilveszteri- és a farsangi húshagyó keddi-est mellett az 1888. évi Pécsi Országos Kiállítás megnyitóján történő, és a kiállítás ideje alatti föllépések szerepeltek a sorban. Amikor pedig a kor ünnepelt primadonnája, Hegyi Aranka (1855-1906) színtársulattal nyáron nálunk járt, a fő utca elején található „Arany Hajó” vendégfogadó előtt szerenádot adtak a pécsi dalosok. Ráadásul a Debreceni Dalegylet ez évben ünnepelte 25 éves jubileumát, – az ő szívességüket viszonozván – díszes ezüst koszorút küldtek nékik a pécsi dalos testvéreik. A gesztus másik oka pedig az volt, hogy az 1888-as kiállításon a debreceni dalárok „kincsei” szintén a kiállítók között szerepeltek, tanúsítván gazdag múltjukat.

Debreceni Dalcsarnok 1868 (Forrás: Wikipédia)

Ez alatt az egyesületi év alatt tért vissza az egyesület működő tagjainak sorába egészsége javulta után Hoffer Károly, és ismét ő lett a másod-karmester. Amikor pedig ténylegesen megbizonyosodtak arról, hogy Wachauer Károly a végleges visszavonulásáról döntött, 1888-ban tiszteletbeli taggá emelték…


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS