Barátunk és szerzőtársunk, Kiss Tamás A kollázsember című kötete megjelent a Novum Publishing Kiadó, Ausztria gondozásában. A könyv rövid ismertetőjét közöljük az alábbiakban:
Eddig sohasem tapasztalt jelenségek történnek Amerikától Japánig: a fák kifordulnak gyökereikkel a földből, egy amerikai városka fölött rejtélyes vöröses köd képződik, a kórház intenzív osztályának ablakát emberi karcsonk töri be, az emberek beleragadnak az aszfaltba, a világ ködös szürkeségbe borul, Európa közepét és a nyugatot, de keletet is elönti az unalom, a buliláz és a korrupció. Fejvesztett utazások, menekülések kezdődnek: a történelem és a jelenkor retteneteiből fakadó hazatérések, elvándorlások, különös találkozások és kalandok sorozataiban akad össze például Japánban egy visszatérő híres újságíró két kiábrándult magyarral. Mindeközben pedig, egyes nacionalista diktátorok uralma mellett, nagy alattomban egy globális diktatúra réme, adminisztratív rendszere akaszkodik a megbolondított, álarcokat és maszkokat viselő emberiség nyakába. Ennek egyik fő alakja: Eu-Tanazia-Ó!, és az emberiség totális megvezetésére irányuló legfőbb jelszó nem más, mint: „Az emberiség elemi érdeke, hogy jövőjétől a lehető leghumánusabb eszközök alkalmazásával fosszuk meg.” Elvégre véres háborúkat már nemigen lehet indítani… A szereplők puszta jelek, így például: O, vagy Π, vagy éppen „Zárójel”, vagy „Barna Szem”, de rejtetten jelen van Murakami Haruki és Easton Ellis szelleme is… A regény főbb eseményei az USA-ban, Németországban, Magyarországon és Japánban történnek, számos történelmi és jelenkori eseménnyel összefüggésben.
A regény műfaja: mobil-kollázs. Kollázs, mert minden ember, szocializációját tekintve egy tudati-lelki kollázzsá válik. Ideológiák, eszmék, politikai hisztériák, hazugságok özöne zúdul az „értelmes lényre”, jobbára már kora gyermekkorától kezdődően. Ezek között, a sokszor avitt és posztmodern őrületek között evickélnek, vergődnek a „sors-lények”, ösztönösen is gyötörve magukat az élet értelme-értelmetlenségének, unalmának, monotonitásának, felfokozottságának vad csapkodásai közepette. Történelmi, nemzeti, egyéni, és napjainkban már leginkább világ-katasztrófák fonódnak össze egymással, és csapódnak le irdatlan terhükkel a „normális életre” vágyó halandókra, akikre a tehetetlenség szerepei várnak. Legtöbb esetben a szürreálissá váló „valóság” győz felettük. A regény, példának okáért, fájdalmas-humoros iróniával mutat be egy „Mellébeszélés Konferenciát”, melybe még az egyik, karrierista főhős is csaknem belerokkan. Ennek egyenes következménye, az „én-csíra” fokozatos, de biztos elvesztése. A kérdés, hogy „Ki is lehetek én?”, sok esetben már fel sem merül a megvezetett tudatban. Az emberiség jó része „Capek-robot” lesz, amit észre sem vesz. A szerző egyébként több, mint ötven írótól, költőtől, filozófustól idéz, de a jelenkori helyzethez igazodva, megalkot egy új „Szürrealista Kiáltványt” is. Ebből adódóan, nem pusztán az egyes jellemek összetettsége, és bonyolultságuk eredete, hanem az irodalmi-filozófiai, történelmi és művészeti (például zenei, képzőművészeti) sokféleség is a kollázs-jelleget hangsúlyozva mutat be múltat, jelent, és lehetséges jövőt. És mitől mobil? Hát attól, hogy térben a szokásosnál szaggatott szerkezetű az írás, így a kedves olvasó, akár fel is cserélhet bizonyos részeket egymással, bár a fő mondanivaló attól még nem változik. Mintegy alkotva is lehet olvasni.
A szerző nem titkolt célja volt a regény műfajának megújítása, ahol a szubjektumok belső titkos monológjai, a mélyebb filozófiai elmélkedések, a jellemek összetettsége bontja ki a cselekményt, és nem fordítva, ugyanakkor hangsúlyos szerepet kapnak a különféle irodalmi, filozófiai és zenei művek (pl. rockzenei szövegek), mintegy modulálva és hangsúlyozva a rendkívül összetett emberi mivolt megjeleníthetőségét. A távolabbi cél ugyanis – a jelenkori trendekkel szemben – nem az ember teljes lealjasítása, hanem ellenkezőleg: újra felemelése, a gondolkodás, így a moralitás magasabb szintjei felé, hogy borzalmas sorsát átlátva, végre saját kezébe vehesse, jelenkorban is mindenféle politikának, sötét gazdasági, és tudományosnak mondott kiszolgáltatottságában vergődő sorsát. Ha mindez utópia marad, akkor nem kerülhetők el a világméretű katasztrófák – pl. a Covid sem volt már elkerülhető –, melynek következményei a faj kihalásához is elvezethetnek. Lehet, hogy Vörösmartyval szólva: „Az ember fáj a földnek”, már az egész élő Földnek, de nagyobb bűn, ha önmagának is ártva pusztít mindent, amihez csak ér…
Szeretettel várok minden gondolkodni vágyó olvasót, na és ne csüggedjenek, mert a humor sem maradt ki a könyv lapjairól…
Hozzászólások