1.
Játékbaba szépségversenyt hirdettek egy közösségi házban. Beneveztem néhány jópofa rongybabával. A többi versenyző és a zsűritagok kedvtelve nézték az asztalra kitett két babát. Nézegettem kis versenyzőimet, mintha mosolyra húzott vonalka szájjal azt kérdezték volna, ugye, milyen jó, hogy akkor megvettél bennünket? Hát igen. Nagyon szépek és kedvesek maradtak számomra mind a mai napig, feltűnően mókásak most is az asztalon sorakozó babatömegben. A zsűri visszavonult, néhány óra múlva szóltak, hogy kezdődik az eredményhirdetés, tódultunk is vissza a nagyterembe. A helyiségben szokatlanul nagy homály uralkodott, főleg a babákkal teli asztalok felett. Egyik zsűritag megszólalt rekedtes, ellenszenves hangon és azt kérdezte: hogy hozhattak ide ilyen tárgyakat? Aztán magasba emelte az én szép babáimat, megrettentem, mert egyiknek a kezeit, másiknak a lábait vágták le. Legjobban az fájt, hogy a mosoly is eltűnt az arcocskájukról. Giulietta Masina szomorú bohócarcára emlékeztettek inkább, ahogy bámultak a semmibe. Szívem összeszorult, mégis gyáván meglapultam, nem volt erőm megkeresni a tettest…
2.
I., egykori kedves kolléganőm másfél évtized hallgatás után felhív telefonon. Még csodálkozom is, hogy ekkora időtávolság után hirtelen eszébe jutottam, sőt, nagyon kedvesen megvív magához, hogy töltsünk el együtt egy délutánt, ha jut rá időm. Örülök az invitálásnak, mert nagyon ritkán mozdulok ki a betonöbölből, többnyire hozzám jönnek vendégek, látogatók, szeretnek nálam lenni, azt mondják, jó háziasszony és vendéglátó vagyok. Átgondolom az utolsó találkozásunk óta eltelt idő említésre méltó eseményeit, fényképeket válogatok gyermekeimről, unokáimról, meg kávét is csomagolok. Jókedvűen rázattatom magam a fővárosba vezető hepe-hupás úton, a huzatos buszon. Most a huzat sem zavar, mert érdekes módon nem pattanok fel, hogy behúzzam az ablakokat, inkább jól esik a friss levegő. I. a buszmegállóban vár rám szőkén, a kék szemhéjfesték most sem hiányzik róla. Nem sokat változott, állapítom meg hirtelenjében. Talán a karja, teste löttyedtebb, akár az enyém. Sajnos az idő minden élőbe belemar, lepusztítja a legszebb, legkívánatosabb emberi testet, akár a sziklákat nyaldosó, formáló tengerek hullámai. I. betessékel, megmutatja gyönyörű házát, aztán kávézás mellett felidézzük a közös emlékeket, családi fotókat nézegetünk. Lelkendezve mesél magánéletéről, úgy érzi, boldog, mert annyi keresés, csalódás után megtalálta az Embert – kihangsúlyozza, hogy nagybetűvel az Ember, sőt rügyező kapcsolatban él vele. Megérdemli – gondolom -, hűséges asszony, jó anya volt életében, miért is ne élhetne szerelemben élete alkonyán. Lám az Isten jó, végül csak megjutalmazza az övéit. Gyorsan telik az idő, mielőtt elbúcsúznék, felkeresem a fürdőszobát. Különös látvány fogad, mintha párom alsóneműi, pizsamái száradnának a fregolin, a ruhafogason pedig a tőlem kapott krémszínű ing vár vasalásra, a sarokban pedig az agyonhasznált kedvenc bőrpapucsát fedezem fel. Forog velem a világ…
3.
Mutatványosok járják a falvakat, Vaszarra is elvetődnek. A hatalmas kigyúrt testű kopasz férfi erőművész lehet, mert fémtárgyakat roppant össze a tenyerében, aztán nehéz súlyokat emel, mindig meg-megtoldva egy-egy karikával a súlyzót. Hiába hajol meg minden produkció után, nincs taps, nincs közönség, lehet, hogy csak én látom ezeket a mutatványokat. A java még ezután következik. Két nő is érkezik a színre, egy kötényhájas potrohos középkorúnak látszó és egy bikinis fényesre mázolt jó testű néger nő. A fiatal nő beül egy átlátszó nagy akváriumba, az erőművész mindenféle férget, csúszómászót dobál be hozzá, a nőnek el kell kapnia az undorító állatokat és a kövér nő által tartott kisebb edénybe összegyűjteni. A műsorszám csúcspontjaként az összegyűjtött férgeket az akváriumban ülő fejére zúdítja, azok pedig folynak, másznak a nő mellén, nyakán, a nő szemei dühtől villognak. Már érezhetően van közönség is, sokan felhördülnek a látványtól. Az utolsó mozzanat gyanánt az erőművész is leereszkedik az akváriumba, szétfeszíti a nő száját, egy hatalmas békát igyekszik lenyeletni vele. A nő besokall, lerázza magáról a férgeket, a közönség hangos biztatására üti, ahol csak éri a művészt, aztán magára hagyja.
4.
Ismeretlen város utcáit járom, fodrászatot keresek. Betévedek egy idegen fodrászhoz. Arra ösztönzöm, hogy jó frizurát készítsen a hölgy, mert délután, annyi hosszú év után újra randevúra megyek. A nő bólint, nem sokat lacafacázik, serényen hozzám lát, minden munkafázist ő végez, mossa, vágja a hajam, mire szólni tudnék, erősen megkopaszt. Egy-két perc alatt megszárít, aztán a fejem tetején megmaradt hajcsomót tupírozni kezdi. Borzalmasan nézek ki így összekócolva, fel is pattanok a székből nagy felháborodásomban. Kár volt felállnom, mert szörnyülködni kezdek, mintha törpévé zsugorodtam volna az elmúlt percekben, ráadásul a fejem búbján az a borzas pamacs. Mindezt végigszemlélte az utánam érkezett páciens, nem is ül a helyembe, a fodrászszékbe, hanem hátrál kifelé az üzletből. Az ajtó feletti csengő jelzi, hogy sikerült elmenekülnie és megúsznia az elcsúfítást.
5.
A belvárosban kószálok, amikor egy filmforgatás közelébe tévedek. Érdekesnek találom a jelenettel való bíbelődést, a háromszori ismétlést, ám a színészek és az operatőr is fáradhatatlanok. Már belefáradok a látványba is, amikor észreveszem L. Klárit, egykori kolléganőmet, aki egy féléves-forma csecsemőt simogat és ölel magához. Gondolkodok, hogy az unokája a kisfiú, vagy a gyereke. Miközben Klárit nézve találgatok, odajön hozzám egy elaggott híres francia színész, sok filmben láttam őt moziban, tévében egyaránt, most tört magyarsággal udvarolni kezd nekem. Beszéd közben az alsó protézise fel alá billeg, az ember azt gondolná, bármelyik pillanatban kieshet fogsora a szájából. Nem válaszolok, hanem Klárit üdvözlöm és kérdezem a gyerek felől, azt mondja, igen, az ő gyermeke, kicsit ugyan későn született, de nagyon örül neki, felnőtt fiai is szeretik, kényeztetik. Ki a gyermek apja? Kérdezem tovább, mivel tudomásomra jutott, hogy elvált a férjétől.
– Tőle van a gyerek, ettől a sviháktól – és lekicsinylően bök a fejével a nekem udvarló színész felé.
Hozzászólások