Darumadár egyszer régen
integetett fent az égen,
messzi-messze a fű zsenge,
tartsak vele, azt üzente.
Megköszöntem, hű maradtam
télben, nyárban és tavaszban,
belenőttem, mint kabátba,
sosemvoltmás kis hazámba.
Megdolgoztam minden gombért,
összehúztam, ha sok gond ért,
szél cibálta, nem bírt vele,
egész világ így fért bele.
Ünnepen és hétköznapon
jókedvemet föl-fölkapom,
karban tartva visszaölel,
hozzám csak jót enged közel.
Haj, de rég volt, darumadár,
ahogy én is, de megkoptál,
elgondolkodsz már a röptön,
nekem nem kell hazajönnöm.
Hozzászólások