„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)
Ismételt visszaesés után sikeres szereplések, kútba esett párizsi út, sikeres szegedi, eszéki hangverseny, Wachauer elvesztése, egri fogadtatás 1889/1890-ben
Aidinger János (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
Ha a kedves olvasó most azt hiszi, hogy 1889-ben – az előző visszaeséssel ellentétben – megváltozott a belső helyzet a Pécsi Dalárdán belül, akkor nagyon téved. Továbbra is a régi tagok áldozatos munkája érződött a próbákon, ők „vitték a hátukon” a dalárda addig kiharcolt művészi tekintélyének ápolását, míg az újonnan belépők jobbára reprezentáltak. Úgy viselkedtek, mint azok a szemlélődők, kibicek, akik részt vesznek ugyan a rendezvényeken, de úgy állnak hozzá, mintha a dalos egyesületükhöz nem fűzné őket semmi. Aidinger János (1846-1906) elnökkel az élen a választmány tagjai ismét nagyon kemény szavakkal ostorozták ezeket a (főként pártoló) tagokat a szokásosan megtartott tisztújító közgyűlésen, de úgy látszott, nem fog rajtuk a jó szó.
József Károly főherceg (Forrás: Wikipédia)
Mint már annyiszor, most is az otthoni és az országos szereplések „húzták ki őket a bajból.” Pécsett a Pécsi Dalkoszorú zászlószentelésén és hangversenyén történt szereplést, a városi színügyi bizottság fölkérésére az új színház javára, az 1888-as országos kiállítás területén rendezett Thália Ünnepen való éneklést említhetjük meg. Emellett a városunkba látogató (Habsburg-Lotaringiai) id. József (Károly Lajos, 1833-1905) főherceg, a pécsi püspök meghívására ide érkező Luigi Galimberti (1836-1896) pápai nuncius és (vaszkai és kardosfalvi, kardosvaszkai) Kardos (Kardoss) Kálmán (1839-1916) főispán tiszteletére adott szerenádok voltak ezek az események.
Luigi Galimberti pápai nuncius (Forrás: Wikipédia)
Júniusban azután úgy nézett ki, nagy esély kínálkozik a nemzetközi szereplésre. Hubay (Huber) Jenő (1858-1937) híres hegedűművésztől ugyanis olyan levelet kaptak, hogy a Párizsi Világkiállítás idején, a párizsi Trocadero nagytermében július 11.-én magyar zeneünnepet rendeznek. Erre néki a megbízást a világkiállítás nagybizottsága adta. Magát a csúcs-rendezvényt Franciaország akkori legnagyobb egyesülete, a nagy tekintélyű „L’union des femmes de France” javára, és az ő védnökségük alatt rendezték. Ezt a szép gesztust a magyar zene bemutatása céljából tették. Hubay Jenő maga állította össze a díszhangverseny műsorát, amelynek keretében egy kórusmű megszólaltatását is tervezte. Ennek – a később megnevezett – kórusműnek az előadására természetesen az ország legjobb énekkarát, a Pécsi Dalárdát kérte föl elsőként. Volt ám nagy öröm a pécsieknél!
Kardos Kálmán főispán (Forrás: Wikipédia)
A szervezés jól indult, még a régi külföldi barátaikat Zürichben is sikerült országos segítséggel megnyerni arra, hogy út közben ott föllépjenek a helybéli „Harmonia” énekegyüttes és a „Zürichi Férfikar” társaságában. Ezt követte volna egy szép esti tavi ünnepély a vendégszerető zürichiek rendezésében. A szép álmokat azonban a pénztelenség keresztülhúzta. Az utazás költségeit ugyanis ezúttal nem sikerült megteremtenie a pécsieknek, így az egész utat sajnálattal ugyan, de le kellett mondaniuk! …
Hubay Jenő (Forrás: Wikipédia)
Az országos szereplések sorában elsőként a szegedi országos dalos versenyen való pódiumra lépés volt emlékezetes esemény. A versenyen ugyan nem vettek részt, de az ottani éneklés természetesen nagy örömet okozott. Már a fogadtatás is emlékezetes volt. Amikor pedig énekelni kezdtek a „beharangozó” ismerkedési esten, a befejezéskor újra és újra ismételni kellett a nagy siker miatt. Mivel 21 énekes utazott el 1889. augusztus 14.-én, ez a szám – a kártya után – itt szintén nyerőnek bizonyult. Nem csoda, hogy a nézők közül „Ez az Eiffel-torony dalárda!” – kiáltás hangzott el. Nagyon sokan mondták ismét, hogy a pécsiek alkotják az ország legjobb ének együttesét!
Eszéki vár 1897 (Forrás: Wikipédia)
A következő emlékezetes kirándulás Eszékre történt. Régi jó hely volt ez nékik, mindig jó barátok fogadták őket. Az 1888-as Pécsi Országos Kiállításon az eszéki dalosokat is üdvözölték. Ezt a föllépést „adták vissza” a pécsiek most, az eszéki kiállítás idején, egyben ők képviselték a mecsekalji várost is 1889. szeptember 15.-én. Maga a hangverseny előbb a szabadban indult, de a közben megeredő eső miatt kénytelenek voltak behúzódni az ottani kiállítási csarnokba, és a szépszámú közönség lelkesen követte őket.
És még nem volt vége a Pécsi Dalárda megpróbáltatásainak. Ez év végén ugyanis Budapesten elhunyt a karmesterüknek, Langer Viktornak (1842-1902) az édesapja, aki addig a fővárosi bazilika hírneves egyházi kórusának regens chori (templomi karvezető) tisztségét töltötte be. A fiát hívták meg utódának, aki ezt a megtisztelő feladatot nem háríthatta el. Így a Pécsi Dalárda zenei vezető nélkül maradt egy darabig. Ilyenkor szokott jönni azonban Hoffer Károly (1843-1921), őt választották meg első karmesternek, míg a másodkarnagy az énekegyüttes régi tagja, Czury József lett.
És eljött az 1890-es év! Ez év elején érte a Pécsi Dalárdát az addigi egyik legnagyobb csapás: április 27.-én örökre elment a férfikórus megteremtőinek egyike, „lelke,” művészeti vezetője, Wachauer Károly (1829-1890). Lesújtotta minden ismertősét a gyász, a sokat idézett krónikásunk, Haksch Lajos (1862-1939) a következő gondolatokkal idézte föl pécsi éveit az ausztriai Retz-ben született, osztrák gyökerű és anyanyelvű, mégis városunkban otthonra lelt muzsikusnak.
Wachauer Károly sírja ma (A szerző felvétele 2021)
„… Az ötvenes években a pécsi székesegyháznak karénekest kereső pályázata idecsalja őt, akinek különben a természet elég csinos tenorhangot is juttatott a zenész-képességei mellé. Itt utóbb, Hölzl (Seraph Ferenc) halála után az ő kezébe adják a székesegyházi karnagy (regens chori) pálczáját (sic!), amihez az itt működése alatt hatalmasan kifejlett tudása neki kizárólagos jogot szerzett is.
A Pécsi Dalárda már akkor elkönyvelte nagy veszteségét, mikor Wachauer véglegesen kilépett az egyesületből, most azonban, mikor az élő barátainak sorából is kidőlve látta, mély fájdalmát, iktatta jegyzőkönyvébe elveszte (sic!) fölött annak, aki mindig a legkedvesebb dalos testvér volt, aki az ő alapította dalárdát diadalról diadalra vezette. Hatalmas babérkoszorút vitt a Pécsi Dalárda a kiszenvedett dalos testvér ravatalára, s a koporsó fölött könnyek közt énekelte Mendelssohnnnak megható gyászdalát…” (Amint a mellékelt fotón látható, sírja leszármazottak híján mára elhanyagolt lett, ráadásul lejárt határidejű parcellában található!)
A díszes és megható temetési szertartást követően föl kellett készülniük az egri országos dalosversenyre. Talán az anyagiak miatt meghiúsult párizsi út helyett először az egri mellett egy északi utat is terveztek Kassa, Tátrafüred és Miskolc beiktatásával. Amikor azonban megtudták annak a fényes ünnepségnek a hírét, amellyel az egriek fogadni kívánták őket – visszaadni kívánva az 1886-os pécsi dalos ünnepen az egri dalos testvérek pécsi ünneplésének gesztusát –, lemondták ezt a tervüket. Az ottani dalosokhoz csatlakozott a megyei és a városi hatóság, a város és a vármegye értelmiségének színe-java „… hogy a pécsiek minél kellemesebben töltsék napjaikat a hős Dobó városában.”
Fölkészülve és tele reményekkel kelt útra a Pécsi Dalárda 30 fős „dalos-csoportja” (plusz a velük utazó pécsi vendégek) 1890. augusztus 1.-jén. Első útjuk (már akkor is) a fővárosba vezetett – itt szálltak meg ugyanis. Utána keltek útra Egerbe, a megérkezésük ideje 2.-án este lett. Ami ezután következett, azt az országos, az egri és a pécsi dalos történet mellett az ottani újságok szintén megörökítették az utókornak.
Szederkényi Nándor (Forrás: Wikipédia)
A mai közvélemény a modern adathordozók bűvöletében már el sem tudja képzelni, milyen látványt jelentett az, amikor a pécsiek vonata begördült az egri vasútállomásra, és a következő látvány fogadta őket. Az akkori sajtó megírta, hogy nemcsak a vasúti sínek előtti tér, nemcsak a pályaudvar épülete, hanem még az indóház környéke, sőt az összes környező vasúti épület is telis tele volt a fogadásukra kizarándokolt emberekkel. Képzeljük el azt a hangulatot, amikor megérkezésükkor ez a rengeteg ember éljenezni, integetni, virágot szórni kezdett. Körülvették a kis csapatot, rajongásuk nem ismert határt, s csak jókora késéssel „engedték át” őket a helybéli dalos barátaiknak. Ekkor csendült föl a (pécsiek mellett) az ország másik legjobb dalosainak, az egrieknek az ajkán az „Isten hozott dalos testvérek” című kórusmű, amelynek – ki más, mint – Hoffer Károly volt a szerzője! És ezt az a rengeteg ember pisszenés nélkül hallgatta végig!…
A dal és a taps elültével Szederkényi Nándor (1838-1916) ottani országgyűlési képviselő, a dalos ünnepet rendező nagy végrehajtó bizottság elnöke emelkedett szólásra ékes, (ahogyan Haksch Lajos írta) „magyaros zamatú, kevés szavú, de annál melegebb, igazi érzelmektől sugalt (sic!)” beszéddel köszöntötte a pécsi vendégeket. A Pécsi Dalárda alelnöke, a küldöttség tagja, Jilly Alajos köszönte meg a vendégek nevében a felejthetetlen fogadtatást. Közben Imre Leona, Francz Etelka, Szentkirályi Irma személyében három egri szépség kötött szalagot a mecsekaljai daloskör zászlajára. A pécsi férfikórus is megcsillogtatta tudását saját jeligéje eléneklésével. A vendégeiket ünneplő, kendőiket lobogtató, éljenző embertömeg a vasútállomás előtti térre sodorta őket, ahol lovak vontatta sorszámozott kocsikra szálltak, és a továbbra is sűrű, ünneplő, virágokat szóró emberáradat között negyed óráig hajtattak Eger föllobogózott utcáin át a „hevesi főváros” zászlókkal teletűzdelt központjába.
Egri vasútállomás Anno (Forrás: Wikipédia)
Amikor a folytonos ünneplés után a pécsi vendégek megtudták, melyik magán házban szállásolták el őket szívélyes vendéglátóik, és mindegyiküket oda vezette házigazdájuk, a rövid elhelyezkedést, lepihenést követően az ottani hírneves „Korona” vendéglő kerthelyiségében zajlott le a díszvacsora. Haksch barátunk a következő mondattal zárta le ezt a napot. „… Eger összes intelligentiája (sic!) által látogatott vacsora volt, a szíves vendéglátás, a lelkesedés oly fényes megnyilatkozásai között, aminőben még egy győztes hadsereg sem részesül.”
Hozzászólások