Pécs. Ugyanaz a könyves szekér. Végre újra nyitva. Talán még a Covid is meghátrál a betűéhség elől? Az út túloldaláról sóvárogva nézem. Még pár pillanat és zöldre vált a lámpa.
És lőn. Ketten igyekszünk a lelki eledel felé. Egy szőke hajkoronás nyugdíjas korú hölgy és jómagam.
Egymásra tekintünk, fejbiccentéssel köszöntjük egymást. A hölgy rögtön megtalál egy kincset.
– Nézze csak, Madách- Ember tragédiája – majd belelapozva, csodálkozva mutatja felém – és még fel sincsenek vágva az oldalai, ezt senki sem olvasta.
– Valószínű – válaszolom udvariasan. Közben én is a kínálatra koncentrálok.
– Ezek a mai fiatalok már meg sem értik a klasszikusokat – véli a hölgy – nekik csak a mai modern irodalom a menő.
Megértően bólogatok, miközben belelapozok pár kötetbe.
– Meg ezek a mai íróink is, inkább nem mondok semmit róluk!
Épp egy „mai író” könyvét nézegetem, kissé elfordulva, hogy ő azt ne lássa.
– De szerencsére még vagyunk mi, a régi vágású olvasok, a „könyvmentők”, nem igaz?
Egyetértően bólintok, talán egy kis mosolyt is elengedek felé.
A hölgy az echó alatti könyvárushoz ment, fizetni. Én meg a kiválasztott kötetet hátlapjával felfelé tartva lassan kivártam a sorom. Így vásároltam meg „titokban” egy Konrád György könyvet.
Hozzászólások