Amit a fülünk még elvisel • Hetedhéthatár

Emberi tényező

Amit a fülünk még elvisel

Ha valaki felteszi azt a kérdést: – Mit jelent számomra, úgy összefoglalva, hogy zaj, zene, nesz? Arra tudnék gondolni, hogy olyan ez, mintha beindítanának az utcánkban egy légkalapácsot a kövezet felbontására, kompresszorral együtt. Éktelen zaj, felhorkanás keletkezne, az emberek kinyitnák az ablakokat, mindenki kiabálna. – Állítsák le! Állítsák le! – volna a válasz. A kezelő először habozik, mit tegyen, aztán gondol egyet és a nagy ellenállás miatt az indítókarra, teszi a kezét, és szép lassan halkítja az egész szerkezetet. Elül a zaj, a gép ütemes halk pöfögésbe kezd. Ez már majdnem olyan, mintha egy dobszóló lenne, ütemes tam-tam. Tehát már majdnem zene. Aztán valaki felkiált: – Állítsd már le! A kezelő lehúzza a kart nullára. A dobolás megszűnik, a gép még szusszan halkan párat, aztán neszez egy kicsit, nagyon halkan és aztán teljes a csend.

*

Környezeti zaj. Ez napjainkban a legjellemzőbb zaj. Sajnos nem vagyunk tekintettel semmire és senkire. Az urbanizáció, a motorizáció szüleménye, következménye a környezeti zaj, amely időnként fülsiketítő, pokoli. Gondoljunk vissza, úgy a negyvenes, ötvenes évekre (természetesen az elmúlt században), milyen csend volt. Falun gyerekeskedtem, az utcánkban néha (ez már esemény számba kívánkozott), elment egy lovas szekér, vagy kihajtott a csorda. Aratás idején egy pöfögő Hoffer traktor vontatta a cséplőgépet. Zaj volt, de csak addig, amíg végig mentek az utcán. Ez egyszer történt, csak egy napon, amikor áttelepültek az egyik szérűskertből, a másikba. Mikszáth Kálmán írta: – „Gyerekek, szépen viseljétek magatokat, és ki ne jöjjetek semmi zajra!” Akkor most hogyan kellene viselkedniük a gyerekeknek? Vagy talán azért olyanok, amilyenek, mert mindenféle zajra, csak úgy kijönnek? Ma a 2-es számú főközlekedési út mellett lakom, egy három emeletes ház harmadik emeletén. Az erkélyen ülve, szórakozásból megszámoltam, hogy harminc perc alatt, hány autó hajt el előttünk, ez a szám száznyolcvan volt. Most, tessék belegondolni, hogy a napnak csak a világos óráit számolva, legyen az 12, akkor ez összesen 4320 autó, ez régen, ha mindennap egy autó hajtott volna el a házunk előtt, pontosan 12 évre lett volna elegendő. Hol van már az a zaj, amelyről Krúdy Gyula írt: „Olyanfajta zaj hallatszott a száz esztendősnél régebbi házban, mintha koporsót eresztenének a föld alá.”

*

A városi zaj elleni küzdelem a régi időkre rúg vissza. A rómaiak – Julius Cézár – dekrétumot adott ki, amely előírta, hogy vásár- és ünnepnapokon, az utcákon, csak gyalog szabad közlekedni. Claudius császár pedig, mindenféle kerekeken guruló járművet kitiltott Rómából. Belegondolva: – Ez a császár volt erős, vagy a maiak gyengék, toleránsak?

A középkori városokban, külön törvényeket hoztak a csendháborítók ellen. Aki ezt megszegte, harang alá ültették és húzták a harangot a feje felett. A zajokkal teli, mai nagyvárosban, nincs kit büntetni. Harang alatt ül az egész város és ez a harang (motorzúgás, kiabálás, csörömpölés, gépzenélés és hosszú lenne felsorolni), szünetlenül szól.

Tudományosan az emberi szervezetre gyakorolt hatása szerint a 30 dB (decibel) zajszint pszichés, a 90 dB zajszint hallószervi károsodást, a 120 dB a fájdalom küszöbnél van, a 120-130 dB zajszint maradandó halláskárosodást okoz, a 160 dB zajszint dobhártyarepedést, a 175 dB pedig már halálos. Tudják ezt a mai zenei együttesek (?!), mégis külön kamion viszi a fellépésre az erősítőket, hangfalakat, több tízesével.

*

A zaj széleskörűen keletkezik, szinte már nem is figyelünk oda. A kényelmünk, az a legfontosabb számunkra, ha valami kényelmetlenséggel jár, azt már nem vagyunk hajlandók elviselni. A kényelem szempontjából, az utóbbi években előtérbe került a nyári melegek miatt, folyamatosan üzemeltetjük, az erre szakosodott készülékeket. Vagy ventilátort, vagy légkondicionáló berendezést, hogy hűtse a légteret, de folyamatosan! A szerkezet szófogadó, megy állandóan, zajjal együtt, de már nem is halljuk. Fülünk érzéketlen rá, vagy ennyit romlott?

*

Az alábbi kis történet is ezt érzékeli. A tizenéves fiú szórakozása, kikapcsolódása a villódzó fényekkel, dübörgő zenével teli diszkó. Anyja, jóindulattal mondja: – Fiam, ne menj minden este, abba a zajos diszkóba, mert a végén még megsüketülsz! A fiú válasza tömör és egyszerű: -Köszi anyu, de már ettem!

*

Már el sem hisszük, hogy létezik olyan hely, amelyre azt mondják: – zajmentes! Pedig biztosan van még – talán a földön – olyan rész, zúg, ahová nem fészkelte be magát a huszonegyedik század, valamilyen vívmánya, legyen az olyan kicsi, mint a mikró. Mert már ilyen kicsibe is gyártanak, harsogni tudó szerkezetet. Pedig mennyire vágyunk a csendre, megteszünk érte mindent. Elmenekülnénk bárhová, csak akkor sok olyan tárgytól, eszköztől kellene megválnunk, amely nélkül, pedig már, az életünket sem tudjuk elképzelni. Talán az az állapot, melyről Juhász Gyula írt „Szeretem az életet…” című versében: „Szeretlek, mint a csöndes temetőkert / Lágy dombjait, hol vágyaink ledőlnek / S a ciprus és a csend az égbe nő” – be sem fog következni?

*

A zajról, a zenéről és csendről előkerült egy régebbi történet. A nesz, az nincs benne. Egy kisváros, nem rég épült lakótelepén vagyunk. Ez a nem rég, úgy a hetvenes évek elejére tehető. Négyszintes panelházak, tervezett összevisszaságban. Ezt a fajta „rendet” a beköltőzött, beköltöztetett lakók összetétele is jól mutatja. Ezekben a házakban lakik a szerelő Tóth Laci, a szobafestő Kovács Pisti, a vasutas Tódor Tibi, a segédmunkás Varga Pali, a tanárnő Tóth Valéria és még sokan mások. Zajlik az élet a lakótelepen, egyik lakásból magnóról teljes erővel Németh Lehel énekel, a másikban a részeges Kalotai Laci kergeti a feleségét, a harmadikban a vasutas veri a gyerekeit, tehát eléggé nagy a zaj. Ez már megszokott, csak annyiban különbözik, hogy másikból másnap Araczki László, vagy éppen Korda György énekel, mikor melyik sláger a menő. Ez egyszer zene is. Lakótelepi zene, meg zaj is. Kérdés, milyen szűrő van az ember fülében, szóval mit szűr ki? A vasárnapok voltak „néha” csendesebbek. Egy ilyen „néha”-i vasárnapon Tóth Valéria tanárnő már reggel hétkor felébredt. Ő úgy látszik, nem tudott aludni. Az átmeneti csend úgy hatott rá, hogy lemezjátszójára először feltette Beethoven II. szimfóniáját. Az első úgy látszik, elkeveredett. Aztán, innentől kezdve, kisebb megszakításokkal, olyan jó közepes decibellel, végig hallgatta a nagy muzsikus, mind a kilenc  szimfóniáját. Ez este nyolcig tartott. Az egész telep, azon a napon ezt hallgatta. A többiek szinte lemerevedtek. Még Németh Lehel, sem mert megszólalni. Az értő füleknek ez egy zenei nap volt, a botfülűeknek – néma, döbbent szünet.  Pisszenni sem mertek. Még annyira sem, hogy azt a pici zörgést, talán nesznek lehessen vélni.

*

Mint a bevezető (talán esetlen, fületlen) történetben kívántam szemléltetni, hogy a zajból, egyszer csak, egy rendszer szerint, a hangok és a csend, érzelmeket kiváltó elrendezése jön létre. Ez a hangok és nem hangok – csendek – időbeli, tudatok elrendezése, a zene. Van hangszeren képezhető vagy énekelhető, művészi hatás keltésére alkalmas hangoknak harmonikus és ritmikus egybekapcsolódásából keletkezett mű.  A zene, egy csodálatos világ, még annak is, aki azt mondja: – Nem értek hozzá, nincs hallásom! Magyarország zenei nagyhatalom. Van Kodályunk, aki a zeneoktatás egyedülálló módszerét dolgozta ki, de meg kell még említeni zenei nagyjaink sorában Bartókot, Lisztet, Dohnányit és a ma élő kortársakat. A zenét valamilyen szempontok szerint osztályozni szokták, ez lehet hely, korszak, társadalmi réteg. Csak a kiemelkedőket említve, beszélhetünk Liszt zenéjéről, bécsi, olasz zenéről, egyházi vagy népi zenéről, komoly zenéről, könnyű zenéről, nehéz zenéről. De ha ezt a fogalmat tartjuk, akkor a paletta nagyon széles, mert van népzene, parasztzene, cigányzene, katonazene, operettzene, tánczene, kamarazene, műzene, szalonzene, programzene, filmzene, éjjelizene, gyászzene, térzene, „macskazene”, „tücsökzene”.

A zenehallgatás élménye nem csak a halló ember, de a siket számára is adott. Hanghullámok rezgésének érzékelésével kaphatnak információt arról, milyen zenét is élvezhetnek éppen. A legismertebb példa a siketek és a zene kapcsolatára maga Ludwig van Beethoven volt, aki azután, írta számos remekművét, hogy teljesen elvesztette hallását.

*

A zene, amely az emberi pszichére hat és e hatás révén részesülünk zenei élményben, nagyon sokrétűen összetett műfaj. Gyakorlása sem egyszerű. Kezdő zenészek csupán hangszerükön tanulnak, ha fejlesztik zenei tudásukat, akkor szolfézst kell tanulni, majd zenetörténetet, zeneelméletet. Így kapcsolódik ezen fogalomkörhöz olyan további fogalomkörök, mint: zeneiskola, zeneakadémia, zeneegylet, zeneirodalom, zenekultúra, zenetudomány, majd a zeneértő, zenebarát, zeneszerző egyéni megközelítése a zene műfajához. A zene maradandó élményt ad. Mikszáth Kálmán írta: „édes zenéje még most, sok-sok év múlva is fülembe cseng.” Ady Endre egy természeti jelenségről szól: „Bús, őszi szél édes zenéje / Csengjen fülembe csendesen.”

*

Kint lassan neszezett az őszi eső. Neszezett, csendben, halkan, nem harsogva, nem zörögve a lehullott faleveleken. Nem dübörögve, csak olyan csendesen, mint „a kéreg alatt mozdulatlanul / sok évgyűrű neszez.” Olyan csendesen, hogy nem bántotta a fület. („Csönd van, hallani / a húsba úszó csontok / halk neszezését.”)

A neszezés, a zaj és a zene, talán legkifinomultabb, „precíziós” változata. Baka István írta „Farkasok órája” című versében: „Az ablakon csontujjal ág neszez”, vagy azt is kérdik: – mi az a zaj az udvarban? – Lent a kertben, a falevelek között egy sün neszez.

Ezt a fogalmat még a csendes estére, éjszakára szokás használni, amikor minden elcsendesül, nyugovóra tér. Baráti Molnár Lóránt írja: „Kéklik az alkony és neszez az éj”.

*

Zaj, zene, nesz fogalmába tartozó hangok, életünk részei. Nem tudjuk kiszűrni, talán mérsékelni igen, de függ attól, hogy fülünk, mint érzékeny, kicsi műszer, hogyan tudja ezt, elfogadható módon, számunkra tolerálni?


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS