Meghányja-veti magát a próbatétel,
még nem elég sokadszor bukott el
tudós vizsgáztatók előtt, nem legelt
figyelmesen a leckén tintafestékből
még nem ivott epés és keserű gondolatja.

Mert hiába időbeszéd a koldus betű jussa,
akkor sem futja többre, mint öt garasra
a reggeli lapokra rárepült füstös köddel
szemben, s a látó maradék színtelen válik
köddé a régi agora új őslakói fölött.

Józanul bolyong hát a vincellér szőlőskert
részegei között, idegen, már nem áll ellen,
csak a borgőzös, kisfröccsös illúzióknak,
nem áhít semmit, csak önmaga átkozott
gőgjén kacag, és csorbítatlan hittel, a világgal,

a világért szemben állva marad rendre,
s a Nagyvárosból kitiltva ülnek tovább
koldus, rongyos sorai, a poros útszélen
még darabig fázva, mosdatlan-tisztán,
valami transzos istentudjára várva.

Megosztás

Tweet