Bölcseleti-misztikus próza – 50. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Bölcseleti-misztikus próza – 50.

 

Az istenek csalogánya

 

Minden évben ellátogatok a piramisok földjére; nem tudok betelni a varázslattal, ahogy e titokzatos építmények árnyékában körülleng, megérint és rabul ejt a régmúlt idők szelleme.
___A Szfinx városában való legutóbbi tartózkodásom alatt, egyik délutáni sétám során egy általam addig nem ismert negyedbe tévedtem. Céltalanul bolyongtam – helyi öltözetben –, ráérősen nézelődtem a régi, szürkésfehér házak között kanyargó utcákon. Végül egy keskeny, meredek lépcsőn feljutva az a furcsa érzésem támadt, hogy oda, arra az előkelő, díszes homlokzatú házaktól közrefogott térre kellett megérkeznem; hogy úti célom az átellenben lévő üzlet. Határozott léptekkel vágtam át a téren. Miután beléptem a nyitott ajtón, csakhamar egy öreg, de sima arcú és egyenes tartású férfi lépett elém a homályból.
___– Légy üdvözölve – köszöntött rekedtes hangon. – Nézz körül hát nálam.
___Viszonoztam a köszönését, kissé zavartan. Semmit se akartam vásárolni, másért kellett idejönnöm. Alighanem ő is tudta.
___– Mutatok neked valamit – mondta is mindjárt. – Persze annak is ára van – tette hozzá.
___Magas összeget mondott, de habozás nélkül elfogadtam.
___Egy tágas, pazarul berendezett terembe vezetett, amelynek közepén egy finom mívű, csillogó kalitka függött a mennyezetről. Egyenesen odamentünk hozzá. Egy kecses kismadár ült benne a hintán, és fejét felszegve tátogni kezdett. Néha olyan szaporán tátogott aztán, mintha trillázna.
___– Énekel – mondta a kereskedő. – Az istenek csalogánya. Közönséges halandó nem hallhatja az énekét. Csak a fáraók hallhatták, mert félig istenek, félig emberek voltak. Ám az ő leszármazottjaik örökölték ezt a képességet, és még a ma élők is a birtokában vannak. Most hátat fordítok a madárnak – folytatta, sejtelmesen nézve rám –, és amikor az megint felveti a fejét és tátogni, vagyis dalolni kezd, akkor felemelem a jobb kezemet.
___Így történt. Beleborzongtam a gondolatba, hogy egy fáraó leszármazottja előtt állok.
___– Tudnod kell még – szólalt meg aztán –, hogy ez a madár két helyen van egyszerre, de mindig csak az egyiken látható. Ott az a kalitka a falon – mutatott felé –, abban is ő van.
___Odanéztem, és egy ugyanolyan madarat láttam benne.
___– Most helyezkedj úgy – mondta –, hogy mindkét kalitkát lásd. Csak abban fogod látni, amelyikre nézel. Ha pedig mind a kettőt látod, de egyikre se nézel, akkor a közelebbiben.
___Úgy volt, ahogy mondta. Nem győztem ámuldozni.
___– Az éneke persze mindkét helyről szól – mondta még –, páratlanul gyönyörű hangzatokban csengve össze. Kár, hogy nem hallhatod. Sose hallhatod. De most menned kell, hamarosan újabb látogatóm érkezik – mondta váratlanul, és azzal kikísért.
___Az elutazásom előtti napon elhatároztam, hogy visszamegyek arra a helyre. Végigmentem a már ismerős utcákon, és végül felkaptattam a lépcsőn – vagy egy ugyanolyan lépcsőn –, ám egy elhagyatott, gazos földterületre jutottam.
___A kereskedő tévedett; olykor-olykor én is hallom azt a csalogányt. Igaz, csak álmomban. Én csak egy költő leszármazottja vagyok.

 

 

Éva

 

Öt éve élünk boldog házasságban a férjemmel. Már nagyon szeretnénk gyereket. Úgy döntöttünk, hogy ezt az évet még kivárjuk, de jövőre feltétlenül orvoshoz fordulunk.
___Különös álmom volt egyik éjszaka. Mint mindig, akkor is abban a reményben aludtunk el, hogy szerelmi együttlétünk gyümölcsöt fog hozni. Egy férfi jelent meg álmomban. Mintha a messzi múltból érkezett volna, kissé torzonborz volt, a ruházata pedig kezdetleges, ám a tekintete jóságot és melegséget sugárzott. Daliás termetében és megejtő barbárságában mintha az örök férfi testesült volna meg. Azt mondta, Ádámnak hívják. Egy pazar kertben sétáltunk, melynek leírása messze meghaladná a képességeimet, de nem is lenne fontos: csakis a Paradicsom lehetett. Első látásra vonzalom ébredt bennem a férfi iránt. Láttam a tekintetében, hogy mennyire kíván engem, és bűntudattal ugyan, de készségesen adtam oda magamat neki, sőt inkább mintha én csábítottam volna el őt.
___A testi szerelmet illetően is tökéletes az összhang a férjem és énközöttem, a szó legteljesebb értelmében nőnek érezhetem magam a karjában, ám az az idegen, barbár férfi egy kicsivel mégis többet nyújtott nekem, a legtöbbnél is többet, ha lehet azt mondani; olyasmit, amit hites párom által sohase ismerhettem volna meg: a tiltott gyümölcs hasonlíthatatlan ízét, aromáját, a bűnbeesés már-már fájó, kétségbeeséssel árnyalt gyönyörűségét.
___Annak az álomnak a bűvöletében éltem a következő napokban-hetekben. Úgy éreztem, álombeli bűnbeesésemmel, házasságtörésemmel valamiképpen kiteljesedett a boldogságom. Egyfajta kegyelmi állapot folytonosságában lebegett a lelkem, és mintha a testemben is történt volna valami apró változás, ami megmagyarázhatatlan örömmel töltött el.
___Nemsokára aztán minden világossá lett előttem: a következő hónapban elmaradt a ciklusom. Gyereket várok. Várunk. Ha fiú lesz, kívánságomra az Ádám nevet fogja viselni, ha pedig lány, akkor Éva lesz a neve, mint nekem. A férjem ragaszkodik hozzá.
___Az orvosi vizsgálat megerősítette, hogy anyai örömök elé nézek. Amikor aznap éjjel szép álmokat kívántam a páromnak hozzá simulva, azt mondta, reméli, hogy velem fog álmodni. Más nő álmában se kellene neki. Egy kis hamisságot éreztem a hangjában. De inkább csak képzelődtem, azt hiszem.

 

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS